Megközelítés
Autóval Diósjenő centrumából a Kemence táblát követve N 47° 56,460' E 19° 2,647' 250 m [GCMuf+elágazás] érhetjük el az ajánlott parkolót. N 47° 56,952' E 19° 1,281' 335 m [GCMuf+parkoló]
Tömegközlekedéssel a Vácról induló, ritka vonatok valamelyikével lehet eljutni Diósjenőre.
Utunkat a zöld sáv jelzést követve kezdjük, majd a Hárombarát-nyeregnél átváltunk a K4 jelzésre. A nyeregtől még két kilométer séta vár ránk.
Musli-forrás és a barakk
A vulkanikus eredetű Börzsöny geológiai adottságai miatt a hegységben nagyon sok forrás keletkezett. Ezek többsége azonban csekély vízhozamú vagy csak időszakosan működő.
Ehhez a jelentős erdőfelület is nagyban hozzájárul, hiszen a lehullott csapadékmennyiség több mint felét elpárologtatja.
Mivel a vulkanikus kőzetek nem eresztik át a vizet, így a források hóolvadásból és esőzésből élnek. A legmagasabban fakadó 40 résvízforrás egyike a Musli-forrás. A merítős/túlfolyós forrásháztól csöveken és vályúkon vezetik a kb. 20 méterre húzódó erdészeti úthoz.
A forrás mellett egykor vadászház állt. A házat az erdészet munkásai is használták, hiszen itt volt a "végállomása" a Mázsaház - Musli-forrás lóvasútnak. Az erősen romló állapotú épületet lebontották, és helyére 2011-ben újat emeltek.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Meseszép csendes hely!
A láda megtalálható, de csak a logokban leírtak alapján.
Részletesebb leírást vagy feltűnőbb helyre rejtést érdemes lenne megfontolni. köszönöm. [Geoládák v4.2.6]
Megvan, köszi!
Királyrétről mentünk a kutyával egy jó kört, GCNRK után visszafelé letérve a jelzésről felkerestük a forrást és a vadászházat, majd tovább menve az út hajtűkanyarjából egy rég elhagyott úton, később már inkább toronyiránt felkaptattunk a GC3HAR felé a kékre.
A forrás igen bővizű, sajnos nem kifolyós, de most annyira zubogott, hogy benyúlva a kútházba fel tudtam tölteni a palackomat a sziklák alól előtörő vízzel. Remek az íze és jéghideg, jól is esett.
A gps nem nagyon akart beállni, és azt hiszem, kb. 10 méternyit el is tér a koo a valós helytől, de a tavaly júliusi logkép alapján a kidőlt kisebb fenyő azonosítható. A ház úttól távolabbi oldalának meghosszabbított vonalában érdemes keresgélni a kút túlfelén.
A láda rendben.
Sajnos nem találtuk meg a ládát 🙂
Diósjenőtől a zöldön másztunk fel a Nyírjesrét 2-es ládájához majd útban a 3-as láda pont felé tettünk egy kitérőt a forrás felé. A forrásnál, se térerő, se stabil GPS-jelünk nem volt, így csak a korábban letöltött bejegyzésekre tudtunk hagyatkozni. Nagyon sokig kerestük a ládát, nekünk nem lett meg.
Kérnénk a feltett képek alapján egy jelszó nélküli találat elfogadást.
Köszönjük a lehetőséget! [Geoládák v4.0.3]
Korán reggel indultunk Dr Ladával a Fel a Csóványosra teljesítménytúrára, velünk tarott még Füreditom és Fa-Peti is.
Amikor oda értünk a túránk kezdőpontjához, összetalálkoztunk Kokóékkal, így a Csóványosra felfelé egy jó kis csapat verődött össze.
Mindenki hűvös, szeles időre számított, de az idő meglepően szép volt, igazán kirándulásra, túrázásra alkalmas, napsütéses.
Jókat beszélgettünk közben, igaz én egyszer szerencsésen - vagy szerencsétlenül megnéztem a földet közelebbről is....
A kilátóból nekem nagyon tetszett a látni való, és bár nagyon szokott tetszeni a távoli táj és hegyek látványa, most mégis az egyik oldalról látható közeli dombok alkotta kép nyűgözött le legjobban.
Lefelé már csak négyen alkottuk a szuper kis csapatot, jó hangulatban folytattunk utunkat.
Sajnos én sem találtam. Nem olvastam az előző bejegyzéseket ezért jó ideig kerestem. Két kidőlt fa is jelentkezett mint potenciális jelölt, de egyik sem nyert. A csekély vízhozamú forrásocska vize viszont nagyon üdítően hatott.
A képek alapján kérném elfogadni amennyiben lehetséges!
Sajnos csatlakozunk az előttünk szólóhoz, a láda nincs a helyén. Nonow22-vel jártunk a helyszínen, elég sokat kerestük, de nem találtuk, más potenciális helyeket is néztünk. Kérlek az én "csiganyálam" és nonow22 képei alapján fogadd el a talalatunkat! Köszi szépen!
Spanyesszel ma kerestük, de sajnos nem találtuk a helyén, illetve a környező fáknál sem. Cserébe a ház oldala tele volt szamócával, azzal kárpótoltuk a találatot. :)
Kérem a rejtőt, hogy a képek alapján fogadja el a találatot!
Hiába kerestem hosszan és alaposan, nem leltem a pontosan beazonosítható fa gyökérzetében. A hely egyébként kellemes, vajon jár még valaki ebbe a házba? A budi lassan összedől, a forrás a dzsindzsa miatt nem igazán volt megközelíthető, bár volt benne víz. Megköszönöm, ha a képek alapján elfogadod a megtalálást!
Fel a Csoványosra event utáni túránk alkalmával kerestem meg ezen a szép téli havas környezetben. A patakmeder felöl közelítettük meg, átázott bakancsban. Sokáig kerestük, de mobilnet hiányában nem láttam a rejtésről a segítséget, különben meglett volna. Köszönöm, hogy megmutattad a helyet.
Mondhatni kitikkadva ballagtunk lefele a Csóványosról, gondoltam milyen jó lesz ez a Musli-forrás, mert itt majd biztos teletöltöm a palackjaimat. Figyelmeztető jelként kellett volna vennem a Rózsa-forrást, ugyanis ahhoz hasonlóan itt se lehet még véletlenül se vizet tölteni. (Meg nem sokkal később a Kroslák-kútnál se.) Mindenesetre gyorsan megkerestük a ládát, aztán leültünk egy minimális pihenőre. Köszönjük a rejtést!
Börzsönyi kulacs visszaszerző túra Superanyával és rágcsa13-al 7/7
Tegnap a GC20BO teljesítése közben rágcsa13 a Nagy-Hideg-hegyen felejtette a kulacsát (szerencsére), evvel tökéletes alibit biztosítva egy másik börzsönyi túrához.
Miután a Nagy-Hideg-hegyen magunkhoz vettük a tegnap ottfelejtett kulacsot visszaindultunk az autó felé Diósjenőre. Ezzel a forrással már régóta szemezgetünk Superanyával, most végre sikerült becserkésznünk. Nagyon hangulatos az erdei ház, melyet sejtelmes fények világítottak meg. Ez volt a nap hetedik, és egyben utolsó találata, innen visszaindultunk az autóhoz Diósjenőre.
Ez viccen kívül egy jó hely. A láda is jó helyen van. Nagyon hangulatos.
A ládához dél felől, a szintvonalakra igencsak merőlegesen érkeztünk, az utakat erősen elkerülve.
Ez a rejtés kilógott a mai útvonalból, de mivel nem napi szinten járok erre, megkerestem.
Megérte a kitérőt, remek kis környék ez is. Igaz, csak éppenhogy csordogált, de a környék miatt és a rejtés miatt is megérte ide elruccanni.
A láda tulajdonosának:
A rejtek helyéből adódóan, valószínűleg a környezeti hatások miatt a láda eléggé vacak állapotban van, az alsó szélei töredezettek, nem lehet teljesen visszazárni.
Munka után összefutottam egy barátommal Diósjenőn, és feltekertünk (na jó, elég sok helyen toltuk...) a Csóványosra. Irtó jó kör volt, ember szinte sehol, tökéletes időjárás, 3 láda.
Több kidőlt fánál is kerestük, de sajnos nem leltük meg. A ládaoldal képeit előre (ami segített volna) sajnos elfelejtettük letölteni a telefonos alkalmazásba, térerő pedig nem volt. Kérjük a képek alapján a találat elfogadását. Köszi szépen a rejtést! :)
Diósjenőről indultunk egy körtúrára. Először a GCMuf volt a célpont. Jól járhatók az utak, gyönyörű őszi idő volt. A forrás után egy nehezen járható ösvényen felkapaszkodtunk a gerincre, a kék jelzéshez. Itt értük el 2. célpontunkat a GC3har ládát. A Foltán kereszttől a Px jelzésen vissza értünk a zöld jelzéshez, ami visszavezetett A parkolóhoz. Délutánra teljesen megtelt az út széle a kirándulók autóival. Az erdőben is láttuk, hogy sokan választották a Börzsönyt ebben a kellemes őszi napsütésben. Végül a GPS 14km úthoszt mért.
Ismertem ezt a házikót, egyszer valamikor réges-régen már jártam itt. Simán lehet hogy még a múlt században, amikor még nem volt Magyarországon geocaching.
Most könnyedén megtaláltam a ládát.
Jó hogy van itt ez a kis forrásocska, mert a környéken sehol máshol nincs vízlelő hely. Csóványos mellett a Rózsa-forrásból már nem lehetett vizet nyerni augusztus utolsó előtti napján.
Szülinapi túra a Börzsönyben Gyrossal. Diósjenőn, a Mázsaház parkolóból indultunk körtúránkra, melynek során 32,7 km-t tettünk meg 2100 m szinttel. Utunk során 10-szer keltünk át a Rózsás-patakon, szép panorámákkal, merőlegesen meredek szintekkel tarkított, madárcsicsergős remek túra volt. A túra során az alábbi ládákat kerestük fel: GCBARB, GCMAKK, GC3har, GCMUF, GCNRK, GCSZB4, GCPOGA, GCPVK, GCTKF, GCJEFA + a GCMKAT rejtése Diósjenőn.
A Hármas-hárs gerincről indultunk a forráshoz. Útközben egy elfelejtett, elhanyagolt kutat láttunk a Kruslák-kutat, amiből szerényen folydogált a forrásvíz. A Musli-forrás környezete viszont nagyon hangulatos, csend, béke, nyugalom, csak a forrásvíz csörgedezett. A láda is könnyen meglett. Köszönet a rejtésért. Folytatjuk utunkat A Nyír-rét felé.
18 km-es kirándulás ötödik találata volt a pont. A zöldtől toronyiránt jöttünk le a forráshoz. Nagyon tetszett a forrás és az infrastruktúrája. Már csak a foltos szalamandrák hiányoztak :) Jót kajáltunk a padokon, miután a havat lesepertük róluk. Köszönjük a rejtést és a hely bemutatást.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.3.2]
Ezzel vége a három ládás mai körnek. Fekete párduc még negyediknek begyűjtötte a Foltán keresztnél levőt is.
Nem tudtam ellenállni az egy börzsönyi túrára felfűzhető négy mozgóláda kísértésének. Királyrét volt a kezdő és végpont, idén már másodszor is feljutottam a Csóványosra, 30,2 km lett a vége. A négy mozgón kívül még hat találatom lett, ez volt az ötödik.
Az erdészek épp bográcsozni készültek, csodálkoztak , hogy itt is van "genyaláda". Kedves erdész...
A láda gyorsan meglett, majd folytattuk utunkat a 3 hárs gerinc felé. Köszönjük a rejtést.
A GC3HAr-tól a Foltán-kereszt érintésével jöttem le a forráshoz. Kihalt környék, nyugalom. Szerencsére kicsit még csordogált a forrás, így tudtam vizet tölteni.
A ládát valami sárlavina beterítette, de belül minden száraz volt.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v2.2.5]
Télen a nagy hó miatt nem jutottam el ide, most a Foltán kereszttől sima liba volt. Gondoltam itt bivakolok, de inkább a Nyír réten a magaslesen aludtam éjjel.
Jobban kellett volna bízni a leírásban ... Ma az ösvények patakmederként funkcionáltak, a turistautak búvópatakokként, a források forrongtak .... Patak átkelés vízben járva .... Szóval remek túra volt (Diósjenő, GCMAKK, GCMUS, GCSZB4, GCPOGA, GCPVK, GCNRK és vissza. :)
Börzsönyi geotúra pliptai-val a Diósjenő - Csóványos - Pogányvár - Dobó-bérc - Závoz-nyereg - Diósjenő útvonalon.
Táv: 22 km
Szintemelkedés: 960 m
Kihasználtuk ezt a remek, november közepéhez képest igazán kellemes időt és 7 db láda begyűjtésével túráztunk egy jót. Remek helyek, szép panorámák, csend és béke. Szuper volt!
Petinek ezzel a túrával a Börzsöny minden ládája meglett. Gratulálok! :)
Börzsönyi jubileumi geotúra Liondaddy-vel Diósjenő - Csóványos - Pogányvár - Dobó-bérc - Závoz-nyereg - Diósjenő útvonalon. 2008.11.08-án, 10 évvel ezelőtt találtam meg az első geoládát!
A remek időnk volt! A forrás melleti faházon érdekes volt a bombabiztos fém ajtó! Jól láthatóan nem a túristák számára készült! Köszönet a rejtésért
Már régóta terveztük a Magas-Börzsöny ládáinak megritkítását. Ma jött el a napja, hogy kettesben neki indultunk. A teljes túra végül kicsit több mint 30km lett, 1200m szintemelkedéssel.
Diósjenőre visszafelé tartva tettünk egy kitérőt ehhez a ponthoz. A rejtek nehezen megközelíthető, a forrásnál át kellett küzdenem magam a csalánoson. Utána már könnyen meglett. Köszönjük.
Még egy forrás. Keresem az emlékeimet. Egyszer a Spariból mentem át Királyházára oda-vissza térdig érő hóban. Rá pár hónapra(Király) Háztól a Rétig. Emlékszem,hogy a K négyzeten ittam valahol(Ja ez 35 éve volt). Hát itt! Jó ez a kifolyóvályú. Ládahely újra Börzsönyös(csalán).
Csóványos mászás utáni keresgélés.
Csóványosról a kék jelzésen jöttünk a Sváb Sándor emléktáblájáig, onnan a tuhu által jelzett ösvényen egészen a Musli forrásig.
Érdekes, a tuhu már jelzi az utat (kék barlang ikon), a valóságban azonban nincsenek (vagy nem találtuk) a felfestéseket. Igaz a nagy hóban annyira nem is izgatott minket, hogy van-e felfestés:-)
Nagyon tetszett a rejtés, és a környezet is!
Igazán láda érdemes hely, köszönöm a rejtést!!!
A láda jelenleg a képen megadott képen látható fa háta mögött van a gyökerek közt, a sárban, egy kő alatt. Nem túl szimpatikus rejtek, de végül ott hagytam, ahol találtam. Talán át lehetne tenni oda, ahova a képen a narancssárga nyíl mutat, ott van egy kedves, száraz kis zug, csak a takarást kéne megoldani.
Köszönöm!
TFTC!
Nagyon klassz téli hideg, havas kirándulás volt GCNRK multival együtt, Závoz nyeregtől oda vissza 9 km.
Ezt nagyon nem találtam:(
De most már látom a fotót, hogy melyik kidőlt fánál kellett volna jobban keresgélni, én a hátsó, jobban kidőlt fa tövét túrtam szét eredménytelenül.
Helyszínen térerő nuku, így se fotót letölteni nem tudtam, se a rejtőt hívni nem tudtam.
Megköszönök egy találat elfogadást.
Végre megjelent a hegyekben a hó, amit testközelből szerettünk volna megnézni ezen a hétvégén. Diósjenőről indultunk a Csóványos kilátója felé. Egy darabig a jelzett, letaposott úton, de nem bírtunk ellenállni a csábításnak, hogy a térdig érő szűz hóban becserkésszünk néhány ládát, ezért tettünk némi kitérőt ehhez a ládhoz is. Csak a vadak nyoma látszott előttünk ebben az igazán télies, hófúvásos, hideg időben. A nagy hóban nem volt egyszerű kitalálni hol is kéne ásni, de végül a leírás segített és csak előkerült a doboz. Szép a forrás és a környezete. A mai havas túrán azért tettünk egy 15km-es kört pár száz méter szintemelkedéssel. Túratársainkat viszont így is sikerült megfertőzni a geocachinggel:)
Köszönjük a rejtést: Niki, Ági, Zoli, Toti
József főhercegtől haladtunk a Csóványoson keresztül, majd a Hubertus rétről jelöletlen úton, konkrét esőben. Annak ellenére, hogy a rejtésről nem esik szó a leírásban, könnyen meglett a láda.
Királyháza felé a kék négyzeten váratlanul piros-fehér szalag, belépni tilos zárta le az utat.Ez valami vicc? Nem indokolta semmi. Zuhogó esőben újra megmászni a Csóványost és 2 km helyett 10-et menni nem opció.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést. Diósjenőről indulva Tűzköves forrás, Magosfa, József-emlékmű, Musli-forrás, Diósjenő útvonalon. Jó kis kőr volt. Nem gondoltam, hogy itt már ennyivel előrébb jár az ősz. A fákon már néhol alig volt levél.
A mai túra a BTHE-hétvége keretein belül lett kitalálva. De igazából akkor is ezt az útvonalat jártam volna végig, ha nem jön velem más. Ám 6 vállalkozó kedvű társam akadt, így nem egyedül trappoltam egész nap. A Szondi-kulcsosházban aludtunk és egy komoly reggeli után indultunk neki a napnak. Elsőként a Kőember sziklájától láttunk ki, majd egy kikerícses rétet érintve a Groote-keresztet kerestük fel. Innen hamarosan az elterelt S- jelzésre váltottunk, ami nekem bejött. Eddig ugyanis nem jártam arra, amerre az út új nyomvonala elvezet. Ennek leglátványosabb része a Kun-rét, ahová kilátó is épült. Innen a Závozhoz mentünk tovább, majd a Bombatölcsérek és a Gál-kút érintésével az Ételhordó utat (Z-) követve jutottunk egyre magasabbra. A Hárombarát-vadászház helyétől kiegyenesedett az út és az egykori kisvasút nyomvonalán trappoltunk el az Alsó-Hinta-rétre. Ez is egy igen tetszetős hely. Ide már nem volt nagy távolság a Musli-ház. Én elmondhatom magamról, hogy láttam a régi épületet is. Sőt, jártam benne. Bár akkor már igen leromlott volt az állapota. Ezért is örültem, amikor helyrepofozták. Pár éve egy teljesítménytúrán belülről is megnézhettem. Jó lenne egy pár napot itt eltölteni; nyugalom, erdő... A ládát kicsit keresni kellett, de nem volt vele gond. Macekkel túráztam ma.
Itt van az ősz, itt van újra... és a legcsodálatosabb hónap számomra bizony az október. Mára egy kis Börzsönyi túra jutott osztályrészemül. Diósjenőn parkoltam az erdei szabadidőparknál. Onnan elindultam a Hárombarát-nyeregig az Ételhordó úton haladtam (Z), majd szintvonalon balra indultam tovább a murvás úton a Musli-forráshoz, közben megcsodálva a Nyír-rétet (korábbi láda kapcsán is jártam már itt). A láda könnyen meglett. Végtelen nyugalom volt, sehol egy lélek! :-) Köszönöm!
22 km-es túra kiváló társaságban. A Foltán-kereszt felől tettünk egy kitérőt a forrás felé, fel is töltöttük a megcsappant vízkészletünket. A láda fedetlenül hevert a lekaszált tisztás közepén. Nem tudom, mi volt a pontos rejtekhely, én a kidőlt fa gyökérzetének domb felőli oldalára tettem vissza a gyökerek közé, egy kővel megtámasztva, talán ott tartósabban megmarad. Köszi.
27 km-es Börzsönyi kör a Feketevölgy panziótól Csóványos Magosfa és a Pléska szikla érintésével. A láda környékén épp fakitermelés volt. Köszi rejtést!
Legelőször Édesapámmal termeltünk itt fát egy Dollár nevezetű lóval úgy 30 éve, azóta számtalanszor jártam már erre. A forrás tényleg klassz, még nyáron is csöpörög egy kicsit a csurgón. A ládát egyébként jól álcázva, teljesen tisztán találtam meg.
Köszönöm a rejtést, remélem tartós lesz!
Egy szuper szülinapi - bakancsos, hátizsákos, vonaton utazós, gyaloglós, Nagy-Hideg hegyen ottalvós, ládázós - hétvégén nővéremmel. Királyrétről indultunk, Foltán kereszt érintésével jutottunk el ide. Tetszett a vadászház és környéke, a forrás vizét meg is kóstoltuk. A láda kis keresés után igazából "megmutatta" magát. Köszönjük a rejtést.
Kemencéről indulva egy 25km-es túra kerekedett a PLES, MUF, BE01 ládák mentén.
A 20-25cm-es fagyott havon a Csóványosról ereszkedve (majd ismét visszakapaszkodva) értem el a forrást.
Hurrá, folyik a víz, vannak padok, csend, nyugalom...
Csak egyetlen tényező hiányzik, az a 20 perc ami egy tisztességes rejtekhely kiválasztásához kellett volna.
A félig kidőlt (tehát folyamatosan tovább dőlő) fa tövébe dugott doboz nagyjából kitölti az üreget, kínkeservesen lehet csak valami minimális álcát készíteni neki.
Ez egy nullás rejtés!
Királyrétről a Spartacus kulcsosház - Foltán-kereszt - Musli-forrás - Csóványos - GCBE01 - Magosfa - Oltár-kő - Szabó-kövek - Dr. Bubó fája - Szén-patak - Spartacus kulcsosház útvonalon, napos, fagyos, nagyon szép időben. 20 km, 1000 m szint.
Ezen a hétvégén sífutni szerettem volna Ausztriában, de múlt szombaton ügyetlen voltam: sífutó lécen csúszva húztam fel a felsőm cipzárát, és a csuklómon lógó hosszú sífutóbot előttem beszúrt a hóba, a markolata pedig jól mellbevágott. Nem volt jó érzés, de gond nélkül síeltem tovább. Este már kicsit, 2-3 nap múlva már nagyon fájt, 5 nappal rá már orvoshoz mentem: a borda porcos része, így a röntgenen nem látszik, de valószínűleg nincs eltörve, csak zúzódás. Mindenesetre a botozás nagyon fáj, így sífutás helyett maradt ez a könnyed börzsönyi kirándulás.
A piros négyszögön Attibatival találkoztam szembe, a József-emlékműnél ebédelve pedig először Mackó kutya, majd Beckó tűnt föl.
"Ilyen jó még sosem volt!"
Diósjenőn a behajtani tilos tábla előtt parkoltunk, majd a terv szerint a -ön indultunk. Pár száz méter után a hátunk mögött egy nagyobb csoport érkezett. Az elágazásnál láttuk, hogy ők is a -ön fognak haladni, így a -re tértünk, ami egyszer csak járhatatlan részbe fulladt, így újból a -ra kerültünk, majd elfordultunk a Csehvár irányába. Baráti társasággal 2006.09.17-én találtuk meg a ládát. Sajnos nem emlékeztem a láda helyére, így ma nem kerestük meg. A hegycsúcs túl oldaláról érkezett valaki, aki gyorsvonat sebességgel tovább száguldozott. (utólag kiderült, hogy ha2 volt) Visszatérünk az elágazásig, majd a -en folytattuk utunkat a Foltán keresztig. A napsütéses tisztáson ettük meg a szendvicsünket. Ezt a pontot letöltöttem, így megtaláltuk újból. Teljesen más rejtés, mint anno. JOBB! 2006-ban vállig érő bozótosban volt. :-) Innen a -re tértünk le és mentünk-mentünk, mikor rápillantottam a GPS-re és realizáltam, hogy nem jó irányba tartunk. Vissza nem fordulunk, így maradt a fák között a vadcsapáson eljutni a jó -ig., amire szép rálátásunk lett föntről. A jelzésfestést is sikerült valahol elveszítenünk, de a házikó jól látható célpontnak bizonyult és hamar előkerült a doboz is. Visszafelé a -ön a Nyír-réten keresztül mentünk, ami belecsatlakozik a -be. Ezen a részen 2014.02-01-én jártunk legutóbb hasonló télies szép időben. Végül is jó választás volt ez a kanyar, mert a -ön szikrázó napsütésben napozhattunk, patakozhattunk. "Ilyen jó még sosem volt!" :-)
16,6 km, 647 méter szintemelkedéssel, 653 méter süllyedéssel, :-) 4 óra mozgási idővel. És majdnem 1,5 órát álltunk. Egész nap -2°C és +2°C között mozgott a hőmérséklet, enyhe széllel, többnyire napsütéssel.
Köszönjük ezt a remek pontot!
Anccsal, Kokóval túráztunk egy jót a Börzsönyben.
Már az autóban sejteni lehetett, hogy lesz valami, s lám lett!
Aranyos kis hely. Klassz forrás, igaz most befagyva, de árasztja a nyugalmat a hely. Eltöltenék itt 1-2 napot!
Klassz havas túra volt. Mi a Foltán (Fultán) kereszttől jöttünk ide az erdészeti úton.
Fel a Csóványosra!
... után lefelé meglepetés rejtésben volt részünk Blue Malival. (Na jó nem, már reggel a kocsiban tudtunk róla)
A lényeg, hogy a házikó nagyon hangulatos, s kevésbé ismert helyen van, cuki kis forrással, így mindenképpen megér egy dobozkát.
Köszi
Az erős felmelegedés miatt elmaradt Tisza-tó jégtúra helyett egy Börzsönyi túrát szerveztünk az utolsó pillanatban a két újonan megjelent láda felkeresésére. A póttúrán öten vettünk részt. Olvadó vizes hóban vágtunk neki a zöld sáv jelzésnek. Az első komolyabb akadályt a megáradt Kemence-patakon történő átkelés jelentette. Nagy megkönnyebbülés volt a letakarított K4 jelzést elérni, innen már gyerekjáték volt elsétálni a forráshoz. A rejtés meglehetősen puritán, szinte semmi nem takarta a ládát. Tekintettel az útviszonyokra és számot vetve azzal, hogy világosban biztos nem lehetne megjárni a nagy hó miatt a Gcbe01 ládát visszaindultunk Diósjenőre.