Ládatörténelem:
2007. február 28-án Gyombi adoptálta Ősi usertől, (ezúton is köszönet a láda létrehozásáért!)
Ekkor: 145 megtalálás
Környezet: 4.0 Rejtés 3.7 Web: 3.46 Átlag: 3.72
2009. június 5-én Tyutyu adoptálta Gyombitól.
Ekkor: 330 megtalálás
Környezet: 4.21 Rejtés: 4.0 Web: 3.84 Átlag: 4.02
2017. 10. 03.-án a nevemre került a láda Police 107
Eredeti leírás:
A dobozt (zöld fedelű konyhai műanyag doboz) a Kisoroszi határában lévő Nagyrét melletti fenyvesben rejtettük el.
Megközelítés: Kisoroszit vagy autóval lehet elérni (a tahi hídon keresztül), vagy az Esztergomba/Visegrádon át/ induló busszal Újpest-városkapu buszpályaudvarról vagy Szentendréről. Az utóbbi kettő esetben komppal tudtok a szigetre bejönni/Visegrád-Szentgyörgypuszta megállónál kell leszállni./. Kisorosziban a központban (Hősök tere, játszótér) észak felé indultok (a főútra merőlegesen) és mentek, míg el nem éritek a Nagyrétet (nem lehet eltéveszteni). Itt keletnek fordultok és kb. fél km után jobbra a fenyvesben lehet keresgélni a dobozt.
A hely érdekessége, hogy a kis dombok (mint ahol a ládát elrejtettük) régi homokdűnék. Érdemes lesétálni a Duna mentén lévő ártéri erdőn át a folyópartra, ahonnan szép kilátás nyílik a Börzsönyre, a Naszályra és a Dunára.
Jó szórakozást!
ARCHÍV SZÖVEG vége!!!!!!!!
*****************************************************
AKTUÁLIS láda leírás!
A kisoroszi -Nagyrét a település és a nagy-Duna ág között húzódó nagy kiterjedésű árterület.A helybeliek Szőlők-aljának is nevezik.A rétről gyönyörű kilátás nyílik a Visegrádi- hegység egy részére,jól látható a Nagy-Villám és a fellegvár is.Azonkívül a Börzsöny vonulatai is felfedezhetők.Legszebb arcát a kikerics virágzásakor mutatja ősszel lilába borul az egész rét.Sok,védett állat és növényfaj élőhelye is ez a hatalmas kaszáló.A rét elején található megbontott homokdomb sok-sok gyurgyalag fészkelőhelye.megtalálható több sáskafaj is.Jellemző növények az őszi kikerics,szürkés ördögszem,csikófark,vadspárga,homoki fátyolvirág,réti imola,csombormenta,réti peremizs.A rét melletti ártéri erdőben vaddisznók tanyáznak.A rét egy része Vízműterület,ahol ivóvízkutak találhatóak.Szigorúan tilos bemenni,erre táblák is figyelmeztetik a kirándulókat és fegyveres őrök is védik a vízbázist.
2017.10.03. A láda adoptálható státuszból a mai napon a nevemre került.
2021.08.19
A ládát a mai napon karbantartottam és a régi rejtek megsemmisülése miatt új helyen rejtettem el.
NAGY FENYŐFÁN KERESS,FEJMAGASSÁGBAN.
Nagy élmény volt, mert még nem láttunk ekkora összefüggő kikericsmezőt. Sajnos viszont a bozótharcot nem úsztuk meg. Usbirda és Gababa, köszönjük a rejtést! [Geoládák v4.0.3]
A sziget csúcs miatt jöttünk a környékre, de örülünk, hogy a sziget más érdekes helyeit is felfedezhettük. Szinte a ládáig tudtunk kerékpárral menni. A ládára lépkék és hangyák vigyáztak.
Mai ládázásunkhoz Kisoroszit vettük célba, ahová fiamék is elkísértek. A rét elég ritkán látogatottnak, elhagyatottnak látszik, de az igényes rejtés rendben van! Köszönjük!
Ezt is felkutattuk, Köszönjük a rejtő fáradozását! Bővebben otthonról, fényképek később. [Geoládák v3.12.10]
Mai, szülinapi ládázásunk legfontosabb találata, hiszen ez lett a 700-ik! Azt a hétszázát! A réten sok apró virágot láttunk. Rég volt már részünk ekkora egybefüggő, igazi rét látványában.
A ládaoldalon jó lenne, ha az aktuális leírás lenne elöl, a közösségi közlekedéssel történő megközelítésnél pedig meg kellene említeni, hogy a révhez melyik megállóban kell leszállni. (Visegrád, Szentgyörgypuszta)
Kirándulásunk a Szentendrei-szigeten egyik állomása :) hatalmas rét, gyönyörűen sütött a nap, tücskök beszélgettek, szuper helyet mutattál, köszönjük! Gabi, Szilvi, Edina és Szaddám az amstaff kölyökkutya
Nagyon finom fenyőillat volt, de sajnos a jelszót elfelejtettem lefotózni :( Van fotóm konkrétan a ládarejtekről, ezt kérésre átküldöm. Csatolom a gpx-t is a túráról. Ezek alapján kérném szépen a jelszó nélküli elfogadást.
Az ajánlott parkolóban hagytuk a kocsit és sétáltunk a hatalmas réten egyet. Láttunk négy tehenet, visszafelé egy pár embert, de nagyon messze és úgy egyébként a béke, csönd és csodás természet kisérte utunkat. A rejtés egy kicsit zavaros, mert még a ládaoldalon is kétféleképpen van leírva, de egyik sem stimmel. Kidőlt fa gyökereiben biztos, hogy nincsen, mert az egyébként halál pontos koordináta közelében egy árva kidőlt fa nem látható. Egz fa tövében van, de egy faszelet alatt, a földbe beásva. A tartalma egy icipicit nedves, de azért minden rendben. Köszi a rejtést!
A Csóványosra feltolás másnapján nem akartam semmilyen szintet, így körbetekertem inkább a Szentendrei-szigetet. Szép volt, csak néhol kicsit sokan voltak :) Meg rájöttem, hogy nem szeretem a repce illatát. 3 láda és 2 multipont, meg egy hiányzó láda (GCSek), amiért visszamegyek, ha pótolták. Tetszett a környék, és a szigetcsúcsok amúgyis kimaradtak (engedély híján + tömeg miatt).
Szép nagy a rét. Jót napoztunk. A láda környékén szúrós, tüskés bozótos is van. Nekünk sikerült belemenni a susnyásba. Visszafelé már kikerültük a szúrós bozótost. Köszi a rejtést.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v2.2.5]
Szigetcsúcsi fürdőzés után jöttünk el a Nagyrétre a mai nap zárásaként.
A helyszín nagyon tetszett, az egész rétet átható virágillat járja be, igazi felüdülés itt sétálgatni. A ládát sem kellett sokáig keresgélni, nagyon rendben van minden!
Könnyű találat ezen a szép, verőfényes nyári délutánon.
Sajnos a láda teljesen szabadon hevert a rejtek közelében a földön mindenféle rejtés nélkül, a rejtésre szolgáló természet adta anyagok szanaszéjjel dobálva a környéken. Szerencsére a láda nem volt megrongálva, megsérülve ill. kifosztva sem, így könnyen lehet hogy valamilyen állat találta meg, csak nem logolt. :) Igyekeztem alaposan visszarejteni. A rejtést emiatt nem értékeltem.
Köszönöm, hogy megismerhettem ezt a gyönyörű helyet, a keresgélők ügyeljenek arra, hogy ha nem a jelzett "bejáraton" közelítik meg a helyet (mint ahogy én is tettem), könnyen szúrós, ragaszkodó ágakba futhatnak keresgélés közben, szóval érdemes figyelni magunk köré is, nem csak a lábunk alá.
A nagy forróságban szinte minden nap lejártunk a szigetcsúcsra fürödni.
Útban oda kerestük fel ezt a ládikát. Szinte drive-in :)
köszi,
skiccpausz&családja
Nagyon tetszett a környék, csak rengeteg volt a szúnyog. Érdemes a leírást végigolvasni, hogy egyszerűbb legyen bejutni az erdőbe! Sikerült megtalálni a ládát, méghozzá Vele! ♥ :)
A ládát a mai napon vettem a nevemre .A hétvégén karbantartást eszközölök,addig türelmet kérek.
Karbantartás megtörtént.
A láda új rejteket kapott,valamint ládacsere és ajándékfeltöltés is történt.
Megtaláltuk! Köszönet a rejtésért.
Azonban nincs túl nagy formában a láda. Alja is, teteje is törött a doboznak és még csak egy zacskóba sincs beletéve.
Azt hiszem a legjobb időben jöttem ezt a ládát megkeresni.
A rét teljes hosszában, ameddig a szem ellát - meg azon túl is - a védett őszi kikerics bontja szirmait. Gyönyörű! Ha teheted most gyere!
A ládát teljesen fedetlenül találtam, a teteje betörve! DE száraz volt benne minden.
Sürgős karbantartásra lenne szükség, még az esős időszak kezdete előtt.
Köszi a rejtést!
Ennek a pontnak a legnagyobb vonzereje, hogy egy ősi láda.
A rétről semmi nem derül ki, de szerencsére le volt kaszálva, jól járható. Békés, nyugis hely, de ennyi és nem több.
Mire a parkoló ponthoz értünk leszakadt az ég... Így a kocsiban vártunk kb. 20 percet. Utána indultunk a keresésnek. Szerencsénkre a rét le volt kaszálva, így csak az utolsó 50 métert kellett a vizes aljnövényzet és fák között megtenni. Ám ez is elég volt.
A ládaval minden rendben. TB maradt.
Július végén egyszer már jártunk itt, de az alatt a rövid idő alatt, amíg tűrtük a szúnyogokat, nem találtuk a ládát. A későbbi logokból úgy tűnik, akkoriban nem a kijelölt helyén tartózkodott. Most a korábbról már ismert helyszínen, a leírásnak megfelelő helyen várt minket. Köszönjük a rejtést!
Ha már eljutottam a településre a GCSZEI által, ezt az ősládát is megkerestem. :)
Könnyen megtaláltam a kidőlt fatörzs alatt. Köszönöm az előttem lévőknek!
A ládát nem a megjelölt helyen találtuk, hanem pár méterrel arrébb egy fa tövénél szabadon hevert. Logolás után visszarejtettük a "kidőlt fatörzs" gyökeréhez, amint az eredeti itiner szólt.
A hely nem rossz, de kicsit többet vártunk.
Köszönjük a rejtést!
AGOMteam
Megtaláltuk! Szentendrei-szigetre jöttünk kirándulni barátokkal! Nagyon sok szúnyog volt a környéken,és mi csajok el se mentünk a ládáig a nagy gaz miatt! A láda felkutatását a pasikra bíztuk! :)
Hosszas keresés után sem találtuk, győztek a szúnyogok! A környéken famunkások dolgozhattak, sok kivágott, kidőlt fa volt... :(
A képek alapján kérjük a találat elfogadását.
Ahogy valaki előzőleg is írta favágók dolgoznak a környéken, sok fa ki van vágva kicsit változott a terep.
Lehet hogy valahova le van téve a láda,de én nem találtam.
Ha lehet kérném a megtalálás elfogadását.
A környék meseszép,mi elég sokszor tekerünk erre
Egyik kedvenc helyem. [g:hu 1.5.2x] [wapon beküldött szöveg]
Úgy tűnik, az erdőben favágók dolgoztak/dolgoznak. A leírásban szereplő nagy kidőlt fa eltűnt, a láda szabadon feküdt, takarás nélkül. Közeli fa tövében elrejtettem.
Megtaláltam, köszönöm a lehetőséget. A többit majd otthonról... :) [g:hu 1.5.1w] [wapon beküldött szöveg]
Ez volt a mai napi ládavadászatom ötödik találata a hétből... :)
A GCAPRI láda felkeresése után révhajóval jöttem át a szigetre, majd a Cseres-tó érintésével ballagtam fel a Nagyrétre. A ládát könnyen megleltem, logoltam, majd ballagtam tovább, vissza a faluba, a Pizzériába sörözni... :)))
Köszi a rejtést!
[:841:]
Idén már kibringáztam egyszer megkeresni a kisoroszi ládákat, de ez valahogy kimaradt a gps-re töltött pontokból, meg el is felejtettem a létezését, de most ssikeresen bepótoltam \o/
Köszönjük a rejtést - Egy Szentendrei-sziget levadászos bringatúra keretében ide is eljutottunk :D Akkor még jó ötletnek tűnt hogy országútival akciózzuk be ide magunkat - igazából sikerült is szóval why not [262]
És kerékpárral is meg lehet közelíteni. :-)
Nagyon szép volt a hosszú rét, háttérben a kék hegyekkel (mert nem az ajánlott irányból, hanem a másik irányból jöttünk - és így szebb, szerintem).
A fenyőfák a rejtés óta valószínűleg sokat nőttek, így eléggé bújkálni kell közöttük. A bal és jobb relatív fogalom, az égtájak használata jobban illik egy geocache leíráshoz.
A rejtő 2009-ben fogadta örökbe ezt az ősládát és azt ígéri: "Továbbiak hamarosan, átalakítás várható, bár a NP köti a kezemet..." Hát, várjuk. A NP már nem köti a kezét.
Megtaláltuk. Köszönjük a lehetőséget. [g:hu 1.5.1w] [wapon beküldött szöveg]
Jó lenne, ha sokáig ép maradna a felújított láda! Most rendben találtuk. Könnyen megvolt.
A geoládát a MGKE ládacsere-programja keretében felújítottam.
A régi ládában állt a víz,koszos,penészes volt a belseje,logfüzetet nem találtam benne.
Az új láda alapból tartalmaz egy geocaching tájékoztatót,logfüzetet vízhatlan tasakban és egy tollat.Az ajándékok az én hozzájárulásom a láda megújulásához.
Az utobbi idoben Kisorosziban tulsagosan elszaporodtak a ladak (4 lada!!) ...
Bar a T. moderatorok ennyit engedelyeztek, nem indokolt ezeket mind megtartani onallo ladakent.
Szerintem az az NRET ladat is be kell vonni a multiba. Kisoroszinak eleg EGY lada....
Erre a ládára már régóta fáj a fogam. A legidősebb magyar ládák egyike. Ma erre túráztunk és útba ejtettük. Nagyon szép volt a melengető, októberi napsütésben a mező. Köszönet a rejtésért.
Szentendrei-szigeti kerékpártúra közben levadászva. Nagyon kellemes helyszín, ámde rengeteg szúnyog támadott rám, nemcsak a fenyvesben, hanem a réten is ezért nagyon gyorsan menekülni kényszerültem. A láda egyből meglett, gyakorlatilag állt benne a víz, a logbookba írni nem tudtam, teljesen el volt ázva. A vizet kiborítottam, és indultam is a szúnyoginvázió elől. Köszönet.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
Ma hirtelen ötlettől vezérelve indultunk ládázni a Szentendrei szigetre. Sajnos a ládák többnyire nem lettek meg, viszont nagyon szép helyeken jártunk. Átküzdöttem magam a fák, bokrok között, sajnos mégsem találtam meg a rejtek helyét. A réten viszont jót sétáltunk, szép képeket készítettünk. Talán a képek alapján elfogadod.
62 km-es szigetkerülés tótfalusi indulással. A záporokat sikeresen kikerültük. Klasszikus láda, nem túl bonyolult, ám kissé dzsindzsás rejtéssel. Köszi.
Szép hely, az elágazástól gyalog jöttünk, a doboz változatlan, úgyhogy telefonos jelszókérés után, tettünk be zacsiban, kis füzetté hajtott papírokat, tollat, pár kis mütyűrt. Ideig-óráig megteszi. Köszönjük Oldfoxxal..
A mai napot Kisorosziban töltöttünk, s a környék ládáit szedtük le. Mai utolsó pont, ami igen megdolgoztatott minket.
A homokos talajon süllyedtek a bringák rendesen, kellett tekerni. A mezőt elérve már minden rendben volt, nagyon szép a kilátás a Börzsönyre.
A bringákat feltoltuk a dombra, s így futottunk neki a ládakeresésnek.
A ládát megtaláltuk, de sajnos nem volt benne a logbook.
Köszi
Ahogy az előző logokból is kiderül a ládát "kifosztották". A kisoroszi rét viszont nagyon tetszett, már régen szerettem volna megnézni magamnak. Még a vihar előtt pont megjártuk az utat, csak sajnos így jelszó nélkül. Kérem a rejtőt, hogy a képeim alapján fogadja el a megtalálásomat. Köszönöm!
Sajnos a ládát szétdobálva találtam.. :S Nagyjából összeszedtem és visszatettem, de nem rejtetem túl el mert teljesen üres.
Képek alapján kérem fogadjátok el.
Ez a rét valóban nagy! Már azt gondoltuk, se vége, se hossza, de csak megleltük a ládát. Párom Liberty és magam is megörültünk két másik látogatónak, két kecske is valószínű a ládát kereste. Amikor eljöttünk, Ők még nem találták meg :). Köszönöm a lehetőséget.
Ma a Szentendrei sziget, és környékének szeplőtelenítése volt soron, befejezésként a Budapest kerülő GCNEWS záró ládája is meglett.
A bakancsba belekerült 28 - igaz csak síkvidéki - km.
Lopalodóval közös találat. Bringával érkeztünk a Szentendrei szigeti ládákat összeszedni, ezt is útba ejtettük. Jó meleg volt egész nap, de érdekes módon azért túlélhető volt itt a szigeten.
Köszönöm a rejtést!
47 km-es gyalog túra alkalmával kerestem a sziget ládáit. Nagyon hosszú és unalmas út vezet a hídtól a faluig. Végig lehet a vízkiemelő kutakat látni, fegyveres őrzésre táblák hívják fel a figyelmet. A ládaához vezető út utolsó 100 métere nagyon izgalmas volt, mert a GPS a "Diófa út 2." számú házon keresztül akart a ládához vezetni. Az pedig magán terület, kerítéssel lezárva. Végül a "Diófa utcán végig mentem, majd mindíg balra tartva megkerültem a házsort, ott már kijutottam a nagy rétre. A koordináták pontosak, a leírás nagyban segíti a keresést. Nagyon kevés emberrel találkoztam, semmi nem zavarta a logolást. Kár hogy hűvös, borult idő volt. Vissza út utolsó 2-3 km-én elkezdett szállingózni a hó.
Megtaláltuk, köszönjük szépen a szórakozási lehetsőéget!
A környezet szép, a rejtés jó, első keresésnek pont jó volt, hogy ne vegye el a kedvünket, és a gyerek is örömét lelje a megtalálásban. Az oda nem illő ajándékot kivettük
110 km-es bicikli túra keretén belül sikerült begyűjteni ezt a ládát, nyáron biztosan visszatérünk még a többi ládáért is a szigetre, köszönjük a rejtést!
A sziget mezőgazdasági értékét jól jellemzi a láda mellett elterülő Nagyrét, viszont nagy látnivalónak semmiképpen sem mondanám. Nem volt kedvünk dzsungelharcra, a nap is bukott lefele, így habár beterveztük, de a folyópartra végül nem mentünk le.
Nyugodt, csendes környék, melyet egy "két lóerős", réten keresztül vágtató szekér tört meg.
Köszönjük,
Csilla&Balázs
Megtalaltam [wapon beküldött szöveg]
Biciklivel kerestük meg a feleségemmel, illetve a 4. és 6. sorszámot viselő gyerekkel. A legkisebb még a gyerekülésben "biciklizik". Útközben megebédeltünk.
Sajnos van pár láda ahol a természet illetve az épített emlékek csodálása helyett azon gondolkozunk, hogy ezt miért kellett ide rejteni? Most is így jártunk. A réten semmi különös nem volt az Alföldön ahol élek több ezer ilyen van, a gyerekek ki sem mertek szállni az autóból, mert a faluból sokan ide hordják futtatni a kutyájukat, így féltek tőlük. Szinte drive-in lett, sok értelme nem is lett volna a sima réten kilométereket gyalogolni. Az utolsó méterek szúrósak, pókhálósak.
Közel 5 év után újra itt jártam, ezúttal megtaláltam a dobozt is. Azért a rejtés messzebb volt a fenyves szélétől, mint 10 méter... Meg a bejárat egy kicsit szúrós volt. Szép nagy pókok őrizték az ösvényt is :)
Innen bioborival, Eszterrel, Matyival és Lacikával tovább a GCKISO végpontjához, illetve a szigetcsúcshoz.
először a bányatótól próbáltuk megtalálni, de a 100 méteres bozótharcot nem vállaltuk be
a nagyréten tehenekkel és egy lovassal találkoztunk, aki további 4 tehenet keresett - remélem, megtalálta!:)
a ládában találtunk egy személyesen "Dávid"-nak szóló ajándékot - természetesen a ládában hagytuk, mert minket nem így hívnak:)
Ádám fiamat karate övvizsgára kellett vinnem a Pap-szigetre. Mivel a vizsga nem volt publikus, úgy döntöttünk Anitával, hogy hasznosítjuk a rendelkezésre álló időt és ládáztunk egy jót a környéken.
A GCKISO ládától jöttünk át ide és előtte még a szigetcsúcsot is bejártuk, nagyon szép hely, de rettenetesen szeles. Ha már bejöttünk a szigetre, nem hagyhattuk itt ezt a ládát sem. Nagyon nyugis környék, itt elvonulhat az ember a világ zajától.
Éppen elkezdett esni az eső, amikor kiszálltunk a kocsiból és nagy szél is volt a réten. Nagy öröm volt, hogy egy velünk lévő barátunk találta meg, aki most kezdte a geocachinget a hétvégén. Sajnos éppen nem volt nálunk semmi, pedig ráfért volna a ládára. Legközelebb, ha erre járunk, kicsit feltöltjük.
Délután indultunk Surányból biciklizni. A fő cél a Kisoroszi séta, és a Nagy rét ládák megtalálása mellett a sziget spiccre való kitekerés, és strandolás volt. A verőfényes napsütésben jó volt az enyhítő szél. A rét gyönyörű, méhek zsongták be a környéket. Az erdőbe jól látszó ösvény vezetett, azonban a gpsre próbáltunk hagyatkozni az erdőben, ami nem volt célravezető. Kb 20 perc keresgélés után amikor meglett a láda nagyon örültem, és rögtön rájöttem, hogy mennyire felesleges volt a bolyongás. Azonban a ládába kellene toll, és egy kis szárítás is jót tenne neki, mivel az utóbbi időkben a komolyabb esők által beázott a doboz, és a logbook is elég nedves.
A Szentendrei-sziget legcsücskén kirándultunk, ami láda tekintetében érintetlen. Nem is értem miért, annyira tökéletes hely.
De ha már erre jártunk, nem jöhettünk haza üres kézzel és a Nagyrét is lenyűgöző!
Köszi a rejtést!
Még a Rám-szakadékhoz autózva vmikor februárban lettünk kíváncsiak Janival arra, milyen is lehet a Szentendrei-sziget csücske. "Kívülről" sokkal vadabbnak tűnt, mint ténylegesen. Azért így is jó volt, nem voltak túl sokan, lehetett nézelődni, sétálgatni nyugodtan. És persze belefért a Nagyrét bejárása és a láda megkeresése is. Kellemes szombati nap volt, napsütéses, levegős...Köszi a rejtést!
A Kisoroszi séta után ezt a ládát is begyűjtöttük. A hatalmas , üdezöld réten csak mi ketten poroszkáltunk, élvezve a napsütést és a kék eget. Bár egyszer elsuhant mellettünk egy lovaskocsi a magas fűben, meg valaki a tizenegy-két éves gyerekével itt gyakorolta a vezetést, komoly nyomot hagyva maga után. AA
Szentendrei kerékpártúra alkalmával jutottam el ide.
vViktorral és Balázzsal túráztunk, de csak a láda megtalálása után mondta, hogy elmentem a dobozka mellett. Koo-k egyeztetése után tekertem vissza a fenyvesbe.
Mai 2. ládánk - a GCKISO levadászása és a község háztetőit díszítő szélkakasok és -boszorkányok megcsodálása után érkeztünk a Szőlő utca végére, a javasolt parkolóhoz. Innen a szép napos időben, madárdal kíséretében sétáltunk a ládáig. Korrekt, pontos rejtés, könnyű találat. Köszönet a rejtőnek.
megvan:-) [wapon beküldött szöveg]
A Kisoroszi séta után hazafelé pont útba esett.Autóval közelítettünk,majd gyalog támadtam a ládát.
Köszönet a rejtésért!
100 km kerékpár edzés a Budapest - Szentendre - Szigetmonostor - Horány - Surány - Pócsmegyer - Tahitótfalu - Kisoroszi - Leányfalu - Budakalász - Budapest útvonalon 1 új és 4 régi ládával a mai előadások előtt. Ma is jól széthajtottam magam, és ma is jól esett.
GCHID-tól tekertem át a szigeten pofaszélben. Az első megtalálásból emlékeztem a megközelítés módjára. A láda azonnal meglett. GCKISO következett.
A mai második ládikó! Ahhoz képest, hogy ma mondtuk, hogy otthon maradunk és pihenünk, még ezen kívül begyűjtöttünk 1-et, összesen hármat.
Útközben több szép házat is láttunk, kőből, téglából épültet. Nagyon hangulatos a hely. Köszi a rejtést!
GCSZEI végigkerékpározása után a váci rév felé menet kerestük fel ezt a pontot.
A rét maga szép, de semmi olyant nem mutatott meg számomra, ami magával ragadott volna.
Köszönjük a rejtést!
Feleségemmel megleltük. Nagyon szép környezet, igazi kis vasárnap délutáni séta, szombaton. :) Kisoroszi is nagyon szép, a révnél egy egész kellemes mindenes várja az embereket (fagyizó, cukrászda, büfé, söröző egyben), arrafele is érdemes kilátogatni.
Sajnos a láda törött, van egy-két lakója is már, és a logbookba nem nagyon lehet beleírni (meg se próbáltam), a jelszó még talán pár hétig azért olvasható marad...
A láda borzalmas állapotban volt, amikor megtaláltuk. Meztelen csigák költöztek belé egy repedésen át, elázott logbook, penész...
Talán azóta már megjavították?
Megtaláltuk Katival. Békés, nyugodt környék, kár, hogy a réten rengeteg a parlagfű. A láda oldala törött, a logfüzet teljesen elázott, nem könnyű bejelentkezni. Ettől függetlenül érdemes felkeresni. Köszönjük a rejtést!
Az adast vettem. A ladat nyaralas utan mikor hazamentem felkeresem. Nem ertem hogyan azhatott be, de sajnalom. Ennel joval nagyobb viharokon es eson vagyunk mar tul ezzel a telepitessel.
GCSZEI után ezt is útba ejtettük, találkoztunk egy tehénkékre vigyázó kutyussal és egy juhásszal is.
Hatalmas, csended,szúnyogos rét, végtelen nyugalom, ez vár arra aki ide látogat! :)
Bringatúra2/5
Nagyon szép a környék sokat járunk ide mert nagymamáék helybeliek. Bár a fenyvest barbár módon feltúrták a "favágók".Nagyon ötletes a rejtés kellett kis fantázia is mert a GPS tanácstalan lett a rejtek közelében.A láda jó állapotban van bár az oldala sérült.Úgy rejtettük vissza hogy ne ázzon be.Egy kis plüssegeret hagytunk a ládában.
Köszönjük.
bingo!
sajnos a hideg miatt le volt tapadva a doboz a rejtekhelyen és sikerült betörnöm az oldalát. nejlonba raktam a tartalmát és felhívtam a láda gazdáját, bevallottam tettemet.:( mégegyszer elnézést.
köszönet a worldgate cégnek, Lacinak a telefonos segitségért:)
Nagyon szép a Nagyrét, visszalátogatnánk máskor is. Mates67 túratárssal köszönjük az ötletet, hogy így, a keresgélés okán, még jobban megismerhettük a környéket.
A láda közvetlen közelében faritkítás, erdőtisztítás folyt éppen most hétvégén is, amikor ott jártunk. A láda veszélyben! Hacsak nem a kitermelők is beavatottak és ismerik a titkát. :-)
4:2 Eredetileg a "Kerékpárral a Szentendrei-szigeten" ládáért indultunk, de persze ha már más ládikák is voltak a környéken, akkor bringával azokat is össze szedtük. Sajna egy kicsit későn indultunk, ezért a még betervezet két pontot elhalasztottuk.
Ez a láda lett a mai második, jó hely, de a logfüzetek beteltek és fura, hogy nem ügyeltek jobban az írásmódra. Kicsit oda lett firkantva a szöveg... Köszi a rejtést.
A körutunk egyik fénypontja volt a szigetspicc, régen jártunk itt, pedig nagyon szeretjük. Kellemes csobbanás után indultunk a szigetnek ezen az oldalán vissza, tényleg szép a rét, egyébként lehet a vízmű gáton kerekeztünk volna, ha nincs a láda.
*
Ez is meglett:)
A szúnyogok mióta szeretik a fenyőerdőt?
Gyönyörű a zöld rét, a békésen legelésző bocik, az odaköszönő emberek, akik még ismerik ezt a jó szokást, Kisoroszi pedig maga a béke és a nyugalom szigete. Jó volna itt élni...
Árvízkor jártam erre korábban, erre most csak a rengeteg szúnyog emlékeztetett. Nem hittem volna, hogy a tegnapi eső után sem tudok kerékpárral elmenni a szekérúton a mély és száraz homok miatt.
Az árvíz után, de nyomait látva jártunk arrafelé, szúnyoginvázióban. Ha mostanában arra jártok, risztót vigyetek (vagy hosszú ujjúban alul, felül).
A füzetek mind beteltek, megérett a cserére!
Megvan. Eltartott egy darabig amíg megtaláltam az erdőbe vezető utat. A láda mellett többször is elmentem. Nem lett meg túl egyszerűen. A környék nagyon szép. És az egész sziget is :)
Sok család, sok gyerek, lehetett volna a mottója a mai piknikezéssel egybekötött ládakeresésnek.
A láda könnyen meglett. A táj, a rét nagyon szép és hangulatos, a bocik pedig nagyon bejöttek a gyerkőcöknek.
Kösz a rejtést!
Májusi nyüzsgésre számítottunk, de csak néhány békés kérődző és egy ebédből hazatérő gólya fogadott minket a békés, szép réten.
Köszönjük a rejtést!
Szilárd, Jenő
Nehéz találat.... E sorok írója a többiekkel együtt az út mentén harci alakzatba fejlődve önfeláldozóan biztosította a láda megtalálóit a kellemetlen meglepetések ellen, ld. kép.
TB-t nem találtunk :(
Szentendrei-szigeti bringázás másfeledik ládája: GCHID első pontja után tekertünk el ide, majd vissza Tahitótfaluba, onnan Vácra az utolsó komppal, kedélyes sörözésekkel és táplálkozással egybekötve. Már a vihar elvonulta után érkeztünk, az aszfalt még vizes volt, a terep már megszáradt. A vízállás miatt a rét szélén horgásztak. A hely pompás, ládaérett, köszönet a rejtésért!
Csengével és Zsófival találtuk meg.
Sokszor járunk Kisorosziba, főleg a szigetcsücsökben lévő kempinghez. Ezen a részen, ahol a láda van még nem jártunk, pedig gyönyörű a rét és a mellette lévő fenyves is.
Köszönjük a rejtést!
Hajnali ládavadászat az első igazán hideg novemberi reggelen.
A jó meleg ágyból Ritát ki kellett rángatni, hogy időben induljunk Jézuska első pontjához.
Köszi a rejtést.
"Kicsit" nehéz volt kikaparni a ládikót (különféle fadarabokkal), de azért 2-3 perc alatt sikerült, közben izgultam, hogy a bringámat nehogy megfújják...
Szigeti tekergésünk 2. találata. Szép, nyugodt környék, és a közeli családias étteremben nagyon jól esett a gulyás miután magunk mögött hagytunk sok-sok km-t.
Csodálatos a rét. Verőfényes napsütés, hűvös reggel, harmatos fű, tehenek, kellemes séta. Ezúttal barátainkkal együtt voltunk, így 4 gyermek (2-4 évesek) kereste a ládikát igen nagy hévvel. Samu fiunk mindenkit félretaszítva :) kikapta a dobozt a rejtekből. Az öröm hatalmas volt: ajándékcsere, Travelbug ki, GeoCoin be. Aztán indulás vissza, persze közbe kaja, meg ivászat... :) Jómagam PMR-be is be-bekiabáltam a 4/12-n, de a hely nem egy DX-mekka, szóval nem jártam sikerrel. Végül a közeli játszótéren tombolták ki magukat a fiúk. A mozgó rudas "járdát" mi felnőttek is kipróbáltuk.
GeoDuo, Zali, Zéti, Alena, Dici, Gábor, Z-M-an
A sziget új multijának végigjárása után, nagyon adta magát ez a láda. A rejtek mellett Katicával találkoztam, vissza már én rejtettem. A ládában utazó ügynök lakik, akit hagytam. Ja és néhány szó a bocikról, a kutyákról és az emberről aki velük van. A kutyák persze ugatnak és körülvesznek, mert ez a dolguk. Aztán megnyalták a kezemet és megszagolgattak. Az emberrel beszéltem egy pár szót, ő elég egyszerű (régebbi CPU, kevés RAM), aztán menni akartam, amitől a kutyák megint megőrültek, nem hagytak elkószálni, persze ez a dolguk. Aztán az ember rájuk ordított akkor hagytak. A bocik közben ettek és kolompoltak...
Nekem kicsit bonyola volt a megtalálás, tekintve hogy csak az ösztöneimre és az ösvényekre tudtam hallgatni keresésileg. Mindenesetre a második próbálkozás sikerrel járt, úgyhogy viszonylag gyors találat után indultam tovább. Egy geobogarat hátrahagytam az utánam jövőknek, gondoltam ez szép hely lesz neki nézelődni :)
A szigeti bringás multi végládája hozott Kisorosziba, ez a láda már csak amolyan kötelező ráadásnak indult. Volt némi kalandom a mezőőrrel és a kutyáival, de a kis affértól eltekintve kellemes kis környék. A békésen kolompoló tehenek a közelmúlt ausztriai emlékeket idézte fel bennem. Könnyű, gyors találat amit a rajokban támadó szúnyoghad indokol. Korrekt láda, nagy halom ajándékkal, bár ez utóbbi engem nem érint.
Hm... nem értem. Gyanútlanul letöltöttem a pest megyei ládákat a kütyübe.
Elkeveredtünk Kisorosziig. Mentünk a kütyü után, aki bevitt minket a nádasba. Először azt gondoltuk, hogy biztos van másik út is, csak mi nem találtuk meg és majd visszafelé jövünk azon.
Aztán kb háromnegyed órán át túrtuk a szóba jöhető helyeket. Semmi. Leírás nem volt nálunk, mivel nem ide készültünk.
Ezután felhívtuk Edgárékat, szerencsére otthon voltak és azonnal a gép elé vetették magukat segélykiáltásunkat hallva. ;o) Felolvasták a leírást, már ebben gyanús volt a fenyőerdő, hiszen az nem itt van, hanem az út túloldalán. Majd felolvasásra került a koordináta is...
Hát itt volt az eb elhantolva, kérem. Ugyanis az általam 3 órával azelőtt letöltött és az Edgárék által mondott koo nem egyezett... Kérdem én, hogy ez hogy a túróba' lehetséges??????
A jó kookkal persze simán, kb 5 mp alatt meglett a láda.
A TB már nem volt benne.
A szunyogok is jól laktak, a láda is meglett és a geocoint is elvittük. A ládába elhelyeztük a Bulma's TB Dragon Ball-t, aki véletlenül hagyta el Spanyolországot ezért most nagyon szeretne visszajutni oda!
Köszönjük!
Dunakeszi - Horány - Tahitótfalu - Kisoroszi - Vác - Dunakeszi kerékpártúra keretében. Jó meleg volt. A sziget nagyon szép, a szigetcsúcs fantasztikus. A rét is tetszett.
Kemencéről érkeztünk, megmártóztunk a hűs Dunában ...lángosevés, dinnyézés és irány a láda. Hamar meglett csak sok volt a szúnyog. Dyan kb 5 csípést szerzett logolás közben. A rét csudiszép! Köszi a rejtést.
A nagy rét tényleg nagy, és jó meleg, ellenben a ládának rejteket adó fenyves sokkal hűsebb, így remek alkalom volt arra, hogy jól megcsípjenek a szúnyogok, amiktől előtte szerencsésen megmenekültem :)
Egy nagyon kellemes délelőtti séta kerekedett mező szélén, amit csak a szédülten összevissza rohangáló "tehénkamaszok" zavartak meg némileg :)
A ládát könnyen megleltük, majd egy kicsit körülnéztünk az ártéren is ahol csodálatos madárvilág fogadott minket. Sajnos a közelben munkagépek dolgoztak, amik igencsak az idegeire mentek a szürkegémeknek és fektególyáknak. A helynek így is volt egy varázsa.
Köszönet a rejtésért!
Visegrád-Tahitótfalu-Kisoroszi-Visegrád körtúránk során vadásztuk le eme ládát, rengeteg lovat és indiánt láttunk a környéken. Szép kis falu, és nagyon kedvesek a kompászok.
Én lennék Ancs, külön nickkel. :D
A szúnyogok, már megint a szúnyogok. :-) Itt még egy kicsit durcás voltam (magamban) az előző ládánál hagyott zsákbamacska miatt, :D de a rengeteg toboznak nagyon megörültem, nagyon szeretem, mindig hozok haza egy pár darabot. Tényleg! Zotty! Kérem a tobozt, amit elkoboztál tőlem bringázás közben. :-) Bevallom őszintén a láda annyira nem dobott fel, mint az utána lévő fürdés a jó kis vízparton. A Dunában kutyus szaladgált, és később megérkeztek a bocik is, kolomppal a nyakukban. És persze említésre méltó a bácsi is, aki úszkált a vízben a sodrás irányba, visszafelé már gyalogolt mindig. Nagyon jól éreztem magam!
GCHID után érkeztünk a Kisoroszi Nagyrét ládájához. A kocsit a megadott parkolási ponton leraktuk és bringával folytattuk az utat. Mind a 300 métert :) Aztán be az ösvényen az erdőbe, láda meglelése, majd össze-vissza szenvelgés a szúnyogoktól. Baromi sokan voltak, jól össze is csíptek. A rejtés nem volt nehéz, gyorsan meglett. Ez volt a 101. találatunk. Viszont tekintettel a délidőre és a 35 C-ra, a logolás után úgy döntöttünk, hogy irány a Duna-part és strandolunk. Letekertünk és többször megmártóztunk a kellemesen hűs Duna vizében. Egészen este 7-ig ott voltunk. Köszi a rejtést: RiFi és Matyi (és Ancs, de ő külön nickkel van).
Ui: aki azt a két hülye hangokat kiadó figurát belerakta a dobozba, nos, neki full respect xD Jól eljátszottam velük vagy 5 percig :D
Valóban nagy rét!
:))
Az ösvény elején hagytuk az autót, bár nagyon meleg volt mégis jól esett egy kis séta. A rejtés ügyes, bár elég széles ösvény vezet a farönkig.
Köszönjük a rejtést!
:)
Biciklivel Rákospalotáról. A teljes út oda-vissza 86,3 km volt.
Kisoroszi maga is nagyon szép, de maga a rét valóban lenyűgöző.
A rejtés kitűnő, nem kellett sokáig bolyongani a fák között, de véletlenül nem lehet ráakadni a kincsre. Kisorosziban mindenképpen érdemes megnézni a Baktay Ervin emlékhelyet is.
Nagy élmény volt, köszi a rejtést !
A 10. tahitótfalui eperfesztiválról ugrottunk át Kisorosziba. Még éppen szép időben sikerült a ládikát megtalálnunk, kigyönyörködtük magunkat a Nagyrét látványában, az esőt pedig a Rácz panzió éttermében húztuk ki egy kiadós ebéd kíséretében. Köszönjük a rejtést.
Pestről indultam, s a budai oldalon tekertem végig bringával. A Tahi hídon mentem át a szigetre, erre az igazán nyugis, idillikus helyre. A rejteknél szerintem a környék összes szúnyogja általános támadást intézett ellenem, így a logolás rekordgyorsasággal ment végbe. Hazafelé a szigetmonostori révnél kompoltam át a pesti oldalra és irány haza, de addig sokfelé tekeregtem a szigeten, mert van mit nézni.
Először sajnos a régi koordinátákon kerestük (az volt alapból a kütyüben), de aztán hamar meglett. Nagyszerű hely a nagyrét, fociztunk, Dunáztunk, sárkányt eregettünk, gyerekkel ideális.
ps: sok a szúnyog
Látszólag semmi különös, és mégis: csendes, tágas, nyugalmat árasztó, SZEMÉTMENTES környék, egy kicsit a "Nagyítás" c. film hangulátát idézte fel bennem. Köszönöm az élményt!
Pünkösd hétfői nyugis kirándulás gyönyörű időben, szuper helyen. :) A láda megtalálása után elsétáltunk a Dunához, bár persze még nagyon hideg, de azért a lábunkat belelógattuk. :)
A hosszú hétvégi bicajozás egyik célpontja volt ez a láda. Vácról tekertünk ide. Kellemes túra volt. Sajnáltuk, hogy már nem jár a rév. Jó lett volna a másik oldalon visszamenni.
L.G.T. kirándulás keretében.
Jó rejtés , szép környezet, vad bár komolytalan pásztorkutyák:)).
Jót sétáltunk a ládához, közben próbáltak minket is hajtani a kutyák, de ez minket nem nagyon hatott meg. Szegény tehénpásztor nem tudta mi ez a nagy népvándorlás. Bár az is lehet, hogy őt annyira nem is érdekelte annyira, hiszen látszólag nem volt szomjas :DD. Idő közben Tyutyu és családja is hozzánk csatlakozott.
Köszönjük a rejtést.
Megvan! Jól esett a séta. Épp a környéken sétált 2 ember (az erdőbe készültek bemenni, de szerencsére továbbmentek... Reméljük, nem vettek minket észre (kivéve, ha kesserek...) A rejtekhelyet kerestük meg utolsóként, a többi kidőlt fát előbb... De azért meglett... Láttunk egy sündisznót is. :) :) :)
Köszönjük a rejtést!
Sajnos kezdő lévén a jelszót nem néztük meg. Ez volt az első láda amit kerestünk és meg is lett. Jó kis kerékpározás volt Bp.XIX-ker-ből. Többször el fogunk menni Kisorosziba, nagyon szép hely!
Aztán meglett a jelszó is... :-)
A láda helye nagyon tetszett, városi, autózajhoz szokott fülünknek csodálatosak voltak madárdalok, béke, tisztaság. Meg fogjuk keresni a rejtő többi ládáját is! Pontos leírás, felkeresésre igazán érdemes környezet, köszönjük!
ATA72-vel közös ládavadászat a Szentendre-i szigeten. GCBLUE BOX levadászását követően átruccantunk Kisorosziba a Nagyrétre.
A táj még ebben a ramaty időben is szép, és amikor a kocsiból az őzeket bambultam parkolás közben tengelyig sárba süllyedtem.
Tanulság, hogy aki vezet, az ne az őzeket akarja fényképezni, hanem az útra koncentráljon, akármilyen spiller is a vezetés terén főleg, ha ilyen trutyis az idő. "Mindenkinek van valahol egy téglája!"
két őz követett, de a fenyvesben a nyomomat vesztették:)
tényleg szép a környék, eddig inkább a szigetspiccet és a partokat ismertem, mert kielboattal jártam erre korábban (csodaszép látvány a Duna közepéről látni a Fellegvárat)
Karácsonyi ládázás Kisorosziban. Már régóta tervbe volt véve a láda felkutatása, de most az új kütyü megadta a lökést. Kellemes ebéd előtti séta keretében Apósommal,Annával és Totóval kerestük fel a ládát. Nagyon szép volt a hófedte fehér táj, a megtalálás nagyon könnyen ment!
köszönjük a rejtést!
Gondoltunk egy nagyot reggel, és a szép időre való tekintettel elmentünk ládázni. Az első pont volt Kisoroszi és ez a rét. Tekintettel arra, hogy láttunk karámot, meg mindenféle tehénnyomot, itt hagytuk magára TB Billy the Bison -t, hogy kicsit művelődjön a magyar hölgyek társaságában is. :)
A hely amúgy szép, és korrekten zúzmós volt a rét még így déltájban is :) Anya és Betti és Lencsi
Szép környezet, találó rejtés. Autóval mentünk a Nemzeti Park tábláig, aztán gyalog a réten. Találkoztunk pár békésen legelésző tehénnel.
Esni kezdett az eső, így a visszaút sietős lett. Autónk nem egy terepjáró nem túlzottan szereti a felázott löszös földutat.
Köszönöm a rejtést.
Még soha nem jártam Kisorosziban, a cache legalább elvitt ide. Gyorsan meglett a láda, bár aggódtam, hiszen egy fenyvesben bonyolultabban is lehet rejteni és nincsenek ösvények.
A Jitterbug TB. -t itthagytuk
Magyar ismertetőt kapott, és innen kicsit nézegetheti a Dunát is, mivel keresi a vizeket...
Kellemes vasárnap délutáni családi cacher-program. Egyszerű, gyors találat. Szép a fenyveserdő, jó a rejtés. A láda megtalálása előtt még a helyi tehenekkel is "elbeszélgettünk" egy kicsit (a gyerekek nagy örömére)
Mi is a Vízművek sorompójánál parkoltunk, onnan egy könnyed sétával értünk a célhoz. Szép környezetben található a láda és a rejtés is jól sikerült. Csak a rengeteg szúnyoggal nem tudtunk megbékélni. :-(
Egyhetes bicikli- és gyalogtúrát terveztünk Zebegényi szállással 11-en, de közülünk csak ketten kaptuk meg a kesfertőzést. Voltunk a Pilisben, a Szentendrei-szigten és a Börzsönyben. A túrák nem voltak rohanósak, ezért úgy oldottuk meg a túraútvonal közelébe eső ládák keresését, hogy ketten előrementünk ládázni, a bicikliket lelakatoltuk a ládák közelében, vagy egyikőnk őrízte a biciklit míg a másik kesselt,
utána cseréltünk, vagy rábíztuk egyik túratársunkra. Gyalogtúrán ezzel sem volt gond. Így végül is hét nap alatt 19 ládát találtunk meg, ami várakozásunk felett van, mivel a túravezető nem ládakeresési céllal tervezte a túrákat és volt 9 pontos multi is. Ez az 2. nap és összesen a 3. ládánk. Zebegényből Dunakesziig vonat, onnan biciklivel és révvel Szigetmonostor-Pócsmegyer-Leányfalu(fürdés a Dunában)-Tahitótfalu-Kisoroszi. A szigetcsúcs csodálatos a szigetekkel és a homokos, vízfolyásos erdővel! A ládát hamar megtaláltuk.
Evezés alkalmäval. (2.) Most egyedül egyből meglett. [wapon beküldött szöveg]
Ez is a biciklistársaknak köszönhetően várt máig. Valahogy akkor nagyon feladós hangulatban volt a csapat, s nem is találtuk meg a ládát. Most, míg evezős társaim Kisorosziban fagyiztak, elfutottam ide, s egyből megtaláltam.
A tehenek nekem is megvoltak. :) Nekem inkább a másik oldal, a kikötő, a szép kis házacskák nyerték meg inkább a tetszésemet, de a rét sem csúnya. :)
Köszönöm a rejtést.
Este fél tiz felé értem ide. Előtte egy pompásat úsztam a bányatóban. Az Esthajnal csillag már fent ragyogott, de a hegyek tetején még fantasztikus színeket lehetett látni. A hosszúkás rét, a szegélyező fákkal - igazán mesés volt, a rejtés pedig mintha csak ehhez a hangulathoz készült volna.
Tahitótfaluban voltunk vendégségben egy barátomnál, innen jöttünk át. Nagyon régen piszkálja már a csőrömet ez a láda itt, a sziget csücskében. Most végre sikerült megkeresni. A vízmű terület előtt álltunk meg kocsival, innen laza 400m-es séta. Szép, napsütéses, de szeles idő volt, így nagyon jók voltak a színek, és a szélben hajladozó fák is remek látványt nyújtottak. Tetszett a hosszúkás rét, és az ártéri erdő. Lili beszunyált az ide felé vezető úton, de mire előszedtem a dobozt, Ő is felébredt. Rohangált egyet a réten. Visszafelé Horánynál kompoltunk át. Lilinek az is hatalmas élmény volt. A Dunapartról nem is tudtuk elrángatni egy nagyobbacska megsértődős sírás nélkül. Köszönjük a rejtést, nagyon jól éreztük magunkat.
10-en voltunk kerékpártúrán a szentendrei szigeten. Az az útvonal, amin mentünk, sajnos egy nagy sártengeren vezetett keresztül. Közben találkoztunk egy csapat legelésző mongóliai jakkal is. Pásztoruktól tudjuk a fajtát. Ha nem lett volna erősen "foghíjjal" a pásztor, még hittem volna, hogy az előállított bio élelmiszer nagyon egészséges.Így nem vele reklámoznám az árut. Más útvonal tán könnyebb lett volna, de ez legalább érdekes volt. A képeket később teszem fel.
Mekkora láda!!!
Ha elég sokáig figyeltek csendben a láda környékén az erdő igecsak hangos tud lenni.
Tehénkéknek illedelmesen további jó étvágyat kívántam visszafelé jövet.
Ismeri valaki a madarakat? A löszfalban parti fecskék vertek tanyát?
Találtam még egy ösvényt is, ami levitt a Dunához. Ember magas csalán mellett visz, és egyre keskenyedik is, de szúnyog egy szál se!
Ajánlom megközelítési útvonalnak a falu közepe táján egy jobbra mutató táblánál (múzeum?) bekanyarodni és az utat követni. Elöször egy bal, majd egy jobbkanyart ír le mielőtt végetér. Pont a rétbe torkollik a ládától 1,2km-re északra. Autót az árnyékban hagytam. Innen kényelmes séta volt gyalog.
A fenyves szélétől a "10 méter" valójában 25-30méter, de azért
meglett a ládikó. Tökéletes a rejtés !!!! A tájékoztató leírás nélkül nehéz lett volna megtalálni.
FONTOS : a Log Book betelt, már semmi hely nincs benne, én az
utolsó oldal jobb alsó sarkába "Log-oltamm" !!!
CSERÉLNI KELLENE !
Köszi arejtést
Régen sokat nyaraltam a Kisoroszi kempingben, most Robinak is megmutattam az ismerős helyeket. Strandoltunk egyet a szigetspiccen, hamburgereztünk a rév melletti büfében és elindultunk ládát keresni. GPS nélkül már megint tűt kerestünk a szénakazalban. De meglett (-: Robi jó megérzésének köszönhetően. A vezér tehén kolomppal a nyakában pont akkor indult haza, a többiek utána. Kicsit izgultunk, mert szembe jöttek az úton, de jámborak voltak. Nagyon kellemes volt a réten sétálni.
Rövid keresgélés a viharos széllel fűszerezett esőben. Az erdőben a GPS már keveset segített, inkább a megérzés. Jó a rejtés, kellemes volt a vizes homokban keresgélni. A rét tényleg figyelmet érdemel, de erre most a körülmények nem voltak alkalmasak.
Barátaink hétvégi telkén még a roston sült csirke elkészítése és bekebelezése előtt kerestük fel. Ebéd után a szigetcsúcsra sétáltunk el. Talán ez a hely még jobban megérdemelte volna a ládát.
Szép helyen van a láda. Az oda vezető úton sok tehénnel találkoztunk, még jó, hogy bika nem volt köztük. A Rácz fogadóban meg jól bekajáltunk. A somlói galuska isteni.
Dunabogdányból a hegyről szép a kilátás Kisoroszira és mivel láda is van ott elhatároztuk, hogy oda megyünk kirándulni. A Nagyrét már ismerős volt, korábban horgásztunk erre. Szép, nyugis, kikapcsolódásra tökéletes hely. A láda tartalma is igen gazdag a többi Budapest környéki ládához képest, ennek ellenére most nem cseréltünk semmit.
Lásd GCHID bejegyzést. Ki ne hagyd a szigetcsúcs megtekintését és élvezetét. Az ország egyik legszebb helye, különösen nyáron alacsony vizállás esetén. Kösz. ezért Tommy-nak.
Amíg a fenyőerdőben el-eltűnő műholdjellel birkóztam, addig a csapatunk legfiatalabb tagja már elő is húzta a dobozt a rejtekből :)
Tetszett a hely, köszönjük!
Elég drájv-inre sikeredett. Ez annyit tesz, hogy a ketyere szerint 58 méterre sikerült megközelíteni. Onnan meg még Steve Wonder se tévesztené el. A hely (az ártér és a fenyves) hangulatos. Süt a nap, kék az ég, zöld a fű. Minden jó és szép. Már nem bántja a szemem ez a fekete pötty a térképen. :) Gabcsival jöttem, akit hagytam sikerélményhez jutni. Frédi és Macó csak mosolyogtak a hátizsákban. A füzet hamarosan betelik.
Mint mar tobbszor leirtam, szivemen viselem a szigeti ladakat,
es mikor a a GCNret ladat tobben kritizaltak, ill. az eredeti
rejto nem volt elerheto felajanlottam adoptalom...
Kulisz megkert varjak, mert a lada helye eppen egyeztetes
alatt all a DINP emberkeivel... Ma ralestem es megdobbenve
latom adoptaltak...
*****************
Velemeny fenntartasa (csalodottsag) mellett a tobbi torolve
Meglett.
Bringával közelítve Óbudáról. A ládától 150 méterre Havas Henrik trónolt quad-on. Ennek ellenére remek volt a cache. A láda értékes apróságokkal feltöltve, látszik hogy friss gazdája van. Köszönet!
Kicsit nehezen találtuk meg a ládát. Szerintünk a koordináta nem pontos.
Érdemes kimenni a szigetcsúcsra. Az ártéri erdő érdekes látvány. És persze a kilátás a környező hegyekre sem utolsó.
Mai 3/6. ládánk. Kár lett volna, ha geocaching nélkül nem jutottunk volna el ide.
Csak azért nem atam többet a környezetre, mert mi sajnos már kicsit később mentünk és vadul kezdett besötétedni, így kicsit kínosabb volt a megtalálás, személy szerint kezdtem már fel-feladni, 2X el is mentem mellette, amikor kedves sógorom megtalálta. Maga a rejtés irtó jó (2007. febr.ig eddig a legjobb) volt, amikor fölötte álltam és nyitva volt, még úgy is alig vettem észre :) 2. ládának egy ilyen régit találni naon jó élménnyel tett gazdagabbá. A környék szép volt, nem volt nehéz a terep sem, még lovat is etethettünk volna, ha van nálunk még egy camamberes kolbászos szendó. Visszafelé menet a főútnál balra vendéglátó egység található, a zöldalmatea 4 cukorral kötelező darab...
Kedves barátaimmal (Ciluval, Gyurival, Csanival) vettem részt az erdőtúrán:) Sikerült megtalálnunk a ládát, bár szerencse, hogy még sötétedés előtt odaértünk, mert később esélytelen lett volna. Láttunk traktort, lovaskocsit, óriás emberkutyát (ez csak vicc), szupi játszóteret, mindenki köszönt a faluban, és "Jó teával" :) koronáztuk a napot, a helyi vendéglátóipari egysében:) Non
Életünk legelső geoládászása során ez volt a VillámBob utáni második ládikánk. Megjegyzésként csak annyi, hogy még szürkület előtt érjetek oda, mert különben vért lehet izzadni a keresés közben... Ja, és a Hősök terénél levő csárdában jót teázhatsz a kesselés után :o)
Úgy tudtam, hogy a ládát nem szabad elásni, vagy tévedek...? Mindenesetre ugyanúgy raktuk vissza a helyére, mint ahogy találtuk, csak a sarkát egy kicsit kitakartuk.
Gyuri, CsanádCsanád (alias Tsancy), Non és Cilu
Hazafelé egy kis kitérővel. Két profival pillanatok alatt lett meg bár el van ásva. Sagik és Zsorzs is kicsit "odébb emlékezett" a ládára.
Jó nagy a rét :-)
3 generációnyi Pere kereste eme rejteket és meglelte... hehe. Mi magunk részéről élveztük a kutakodást. Tényleg nem volt könnyű, de legalább nagyon örültünk, amikor meglett. Nekem tetszett a hely. Érdekes, hogy egy fenyves közepén is milyen simán lehet közlekedni. Kedvesek a picike fák az erdő szélén. A legkisebbnek (8 és fél hónapos kislányunknak) akadt csak némi problémája, mert még kapkodja a levegőt szélben és a tisztás szélén eléggé fújt. Ja és rutinos szülőkként persze nem vittünk sapkát, csak kapucnit, ezért harisnyát húztunk a picike kobakjára.
Az előzőekben beharangozott negatív vélemények ellentételeként, számomra kellemes meglepetést okozott. Gyönyörű napsütéses időben közelítettük meg a helyet. A nagyrétre kiérve a szélerősség egyik pillanatról a másikra felerősödött. Rövid gyaloglás után a fenyvesbe érve, mintegy pár perc alatt megtaláltuk a ládát. A környező fák tövei feltúrva ... látszik a keresgélés nyoma ... Mi nem régóta kesselünk, de többszöri bemérést követően szinte azonnal rátaláltunk a rejtekre.
Jó időben nagyon szép környék, főleg kisgyermekes családoknak én is ajánlom. Visszafelé Tahitótfaluba érve, kitűnő sütiket lehet enni a cukrászdában.
Lehangoló, gagyi, semmit nem mutat meg!
Kár volt kitérőt tenni érte :(
A megtalálás se ment könnyen, köszönet a telefonos segítséget az utolsó két megtalálónak!
Valóban jót tenni neki egy örökbe-adás.
A megtalálásban Zergi logja és koo-ja sokat segített. Javaslom hallgassatok Rá!
Amúgy ilyen helyet én még nem láttam, ahol ennyire látványos volt a kesserek nyoma. A láda mintegy 20 méteres körzetében minden egyes fa alja körül van "seperve". Ha odaértek meglátjátok.
Jó, hogy nincs wapom és haza kell érni a gépi logoláshoz, így kicsit párolog a mérgem! Ezt a ládát valahova a sziget spiccére kellett volna tenni, vagy ha ez a DIN Parkkal nem jön össze, akkor is a táborozóhely közelébe. Ahol most van, ott az öncélúságon kívül semmi értelme, legalábbis szerintem. Hacsak az nem, hogy egy-egy kesser időnként megkapargatja az összes környékbeli fa tövét... Szarvasgombát előbb lehet itt találni, mint ládát, pedig az igencsak ritka. Készültem arra, hogy nem lesz könnyű, féltem is a sötétedéstől. majdnem rá is fáztam, mire meglett. Közben még a fényképezőgépem is kicsúszott a zsebemből, mert nem tettem vissza a tokjába keresgélés közben.
Arra keressetek, amerre egy kidőlt fa a levegőben van! Szerintem a láda koordinátája: N47 48,831' és E019 01,256' Ja és egyáltalán nincs homokdűnén, inkább a laposban!!!
Javaslom a láda örökbe adását!!!
A rejtőnek úgy látom 2002-ben volt utolsó aktivitása, azóta egész jól él nélküle a láda. És szerencsére most sem tűnt el... Mi 2 hete voltunk, tetszik a környék.
Megvizsgáltam minden illetékes , illetéktelen fát a közelben, másfél órát kutakodva, de a ládának max a hűlt helyét leltem, ahogy az egyik képen látszik egy rejtekhelynek hitt gödör.
Kérem a megtalálás jóváhagyását a rejtőtől a képek alapján!
Másfél órát kerestük hatan a ládát, a GPS által mutatott legkisebb métereken ill. kb 20 méteres körzetben. Csak egy rókalukat sikerült találnunk, ill. egy szemétbányát vasakkal. Sajna a környék élvezete helyett ezzel töltöttük az időt.
Kérjük szépen a rejtő jóváhagyását a megtalálásra a képek alapján.
Elloptäk? [wapon beküldött szöveg]
Ez a láda nagy bosszúságot okozott nekem. Átkeltünk komppal a ládához a biciklis túránkon, s nem találtuk meg a ládát. Helyette néhány fánál nagyon is gyanús, összehordott ágakat, de egyik alatt sem volt a láda. Kifele menet viszont egymásban három, amolyan szokásos geoládás zacskót találtunk. Elég sok ládát találtam már, ill. a keresők létszáma (hatan voltunk két műszerrel) is indokolta, hogy hagyjuk 40 perc után abba a keresést.
Próbáltam a rejtőt felhívni, de nem adta meg a telefonját. Ugyanígy jártam az utolsó megtalálóval is.
Nagyon sajnáljuk. Reméljük, hamarosan meglesz a láda.
(Chubby, WebMonster, Béni, BMarci, Benoit)
Peti bá'
Hosszas keresgélés után lett csak meg. Mi még 21-én jártunk ott de csak ma, 23-án kerültem számítógép közelbe a logoláshoz. A rejtő leírása stimmel valóban ott van a láda, de a vételt még most is zavarta a lombozat. A fa tövében, avarral takart a rejtek. Az utánunk ott jövők bejegyzése alapján szerintem ők is jó helyen jártak, a leírásuknak megfelelt a helyszín, talán 4-5 m-re lehettek a ládától. Köszi a rejtést!
Igen, mi előztünk ma meg benneteket. A tájnak volt egy egyedo hangulata. Az ártéri erdő, a rét. Az erdő is jól járható, nem volt limondott kesserösvény. (Ez jó) 2 cm nagy négykerék (kinder ki) plüss állat be. Nem ezt választottátok? A lovagok mindegyike önállóan tudott közlekedni. De azért vízvédelmi területre Drive IN Cache-t csinálni??? Mi kinn maradtunk a táblánál. Onnan 250 m-es szép séta volt. Mi kecskékkel találkoztunk. És egy hölgy kismacskát sétáltatott. Aztán a faluban egy másik kettőt. Ez igazán tetszett a lovagoknak. (Garkhalt lovag serege)
Családiasan indultunk el kirándulni és egyben felkeresni ezt a rejteket.
A környezet szép volt, előtte még sohasem jártam erre. A bocik környezete mesébe illő volt:-) (kis fakerités, magas örökzöldek, kis föld utak)
A log-füzetben láttuk hogy valaki 40 percel megelőzött minket...
A GPS jól működött szerencsére az erdőben is (köszönjük Sirf-III-as:-) igy pontosan a láda mellett áltam meg. Köszi a pontos behatárolást!
Tiszta sor volt, csak a végén kellett a fák között kicsit kóvájogni, mert a GPS megszeppent, hogy nem látja a lomboktól az eget. Lulu békéssen lefeküdve megvárta mig én összeszedem a pókhálókat a fák között.
Odafelé a legelésző tehenek mellől 3 pásztorkutya (tehenek mellett inkább gulyáskutya) rohant ránk. No mondom, hülye egy játék ez. Megáltam, és szépen megvártam mig kb 20 méterre megközelitettek. Ekkor hirtelen széttártam a két kezem, és egy lépést téve feléjük rájukmordultam. A foglalkozás elérte célját. Megálltak. Kifejezetten ugy tünt, hogy gondolkodóba estek, hogy ez most mi. Ujabb lépés morgással. A két hátsó ugy döntött, hogy talán inkább visszamennek a tehenekhez, azokat már ismerik és nem morognak. A harmadik lépésem után a még ottmaradott, hátranézett és rájött, hogy már csak egyedül van. Nos akkor Ő is ugy döntött, hogy talán rossz helyen van és tulajdon képpen van melója és a többi után húzott.
Sajnos nem mondhatom, hogy ez általános megoldás lenne kutyák ellen. Ezek kistestü jószágok voltak, akiken látszott, hogy csak a csapatszellem bátorit, és az is csak addig amig fölényben érzik magukat.
Inkább keresgélés, mitsem a GPS alapján de viszonylag gyorsan meglett a láda. A fenyőerdőben sok jel nem akadt, de szerencsére a láda elég nagy ahhoz, hogy ne bújkálhasson sokáig. :-)
Kenu túrán kikötöttünk a közelben, tábort is ütöttünk, majd gyorsan elmentünk levadászni a ládát. Szerintem a magasságra megadott 103 méter nem pontos, mert a parton, hat holddal 105 (+/- 4 méter) magasságot vettem, és ez reális is. A rejtek pedig a halmokon van, több mint 10 méterrel magasabban. Nagyszerű két napot töltöttünk itt. Kár, hogy a váci Duna-ágban nincs több vízről megközelíthető láda.
"tulipános láda" néven fut nálam,ugyanis unokahugimmal a 6 hónapos Tulipánnal mentünk megkeresni! :) bár az elején vmi miatt a gps el akart minket vezetni váchoz, nem adtuk fel
szentendrei lévén többször jártam erre,de a rétet még nem ismertem,tényleg nagyon szép! köszönöm a jó leírást,anélkül nem ment volna...
miután meglett ,felmentünk a csücsökre hűsölni,baromi jó partja van most a dunának,csak ajánlani tudom!!!! jó kis túra!!!!
u.i.:lehetne multiként még egy pont a sziget csücsöknél,h aki netán nem ismeri a helyet mindenképpen ellátogasson oda...
Rengeteg volt a szúnyog, össze-vissza csíptek minket! Azért jó kis keresgélés volt az erdőben. Muszáj volt elhoznom egy kisméretű magyar kártyát, nagyon megtetszett és a szúnyogok miatt megérdemeltük. (sajnos nem volt nálam semmi helyette) Bele teszem a következő ládába. Természetesen visszaszólok, hogy hol lesz...
Zsolt, KeleJani
Sikerült továbbadnom, ha valakit érdekel megtalálható a
733. Bika-tó (GCBITO) ládában.
A sziget nagyon tetszett. Jó lenne itt egyszer egy kicsit több időt is eltölteni. Majdnem autós kincskeresés lett de nem volt szívem ráhajtani a rétre.
Családom évtizedek óta a környéken nyaral. Most, hogy elkezdtük a ládázást, örülünk, hogy itt is van egy!
Szép ez a legelőnek használt rét és gyö9nyörű ez a rég ültetett fenyősáv is. Kisoroszinak (és úgy általában a vízparti helyeknek) a nagy átka a katasztrófális szúnyogcsípés/secundum arányszám.
Amint szétcsaptunk a szúnyogfelhőn egy pillanatra már meg is lett a láda! Kösz.
Logbook nedves, de most tűrte az írást.
Azon kevés magyar települések egyike, ahol még sohasem jártam. Nyugodt kis falu túristákkal, a láda környékén tehenekkel és buggy-sokkal.
Fazék, Dugó, Anta
Egy MiniHECT bevetés alkalmával elkísértem a Húzós3ast a sziget csúcsáig bringával. A láda viszonylag könnyen meglett, de azért a kerengés is megvolt a faluban. Ők kinn maradak éjszakára, nekem meg még késő délután haza kellett jöjjek...:-( Pedig de rossz lehetetett nekik a sátrazás...:-)
A Diófa utca végében tettem le az autót, majd onnan rövid erdei séta után értem ki a Nagyrétre. Kellemeset gyalogoltam a rejtekig. Az előző logot olvasva már elkészültem a hosszadalmas keresésre, de hála a pontos koo-knak és klasszikus álcázásnak, másodpercek alatt meglett a láda. Nagyon jó hely a mező.
O.K! [wapon beküldött szöveg]
Előbb SagiKkal ketten, majd TyuTyuval és a kutyájával kiegészülve négyen kerestük, de így is telefonos segítséget kellett kérnünk a megtaláláshoz! Minden jellegzetesebb fa környékét átvizsgáltuk, mert ugye fenyvesben olyan a műholdjel - amilyen. :o(
Nem értem, miért pont ennek a fának a tövébe lett letéve a láda, ennél sokkal jobb rejtekhelyet is lehetett volna találni.
De a környék ennek ellenére tetszett! :o)
Ezúton is köszönöm szépen SagiKnak, hogy itt lehettem!
(Ebben a ládában ne keressetek SagiK-coint, mert azonnal kicseréltem egy karabínerre! :o) )
Feca macska telefonos segítsége után találtuk meg, pedig 3-an is kerestük több mint fél órán át. Kicsit konkrétabb rejtekhelyek is vannak a közvetlen közelében is, nem tudom mi alapján esett pont erre a fára a választás.
Ma kerékpárral indultam a szentendrei-sziget északi felére, hogy begyűjtsem az ott elrejtett ládákat. Az első meglepetés a váci kompnál várt. Egy menettérti jegy egy főre kerékpárral 600,-huf volt. A viteldíjak a komp forgalmán is látszottak 5 db. autó(ebből 2 külföldi) és kb. 10 gyalogos és kerékpáros; visszafelé szint úgy.
Túrám első állomása ez volt. Az FV területén jöttem végig. Futurisztikus látvány volt az ártéri erdőben és dzsidzsában, a kb.60 méter széles és kb. 1 kilométer hosszú focipálya minőségű fűben álló ipari kutak sora. Sajnos, a logbook ronggyá ázott; nem tudtam beleírni és nem találtam a láda rövid nevét, sem a logbookban, sem a ládán. A szigetcsúcson töltött nyári napokat jutatta eszembe.
A Naszály megmászása után Katalinpusztáról stoppal Kismarosra és komppal a szigetre.
Kisoroszit főleg a kiság felől ismertem. (Számtalan erre evezés.)
Nyílnak az őszi kikericsek!
Sikerült valahonnan rossz irányból megközelítenem a pontot. Az építési törmelékektől kezdve a hajléktalan sátorig....sok mindennel találkoztam. A láda könnyen meglett, aztán sikerült a Duna felé kijutnom az erdőből, ahol már szép látvány fogadott.
A Börzsönybe készültem biciklivel, helyette e Sziget lett!
Tahiban nyaraltunk, s egy esős nap végén - nem bírva már magunkkal - kerestük meg ezt a ládát. Jó volt! Bár az élményt teljessé a sziget végén tett látogatás tette. Aki erre jár, ne hagyja ki!
Meglett! Nagynehezen. A sűrű növényzet miatt gyengék voltak a jelek. Bár még kezdők vagyunk, hisz ez csak a negyedik ládánk, de ezért küzdöttünk a legtöbbet. Esteledett már, a szúnyogok viszont épp ekkor indultak vacsorázni. Bevallom a tájból nem sokat érzékeltünk, mert a találat után futottunk a kocsiig, hogy maradjon még vérünk...
De legalább meglett. Köszönjük a rejtést.
A környezet nagyon szép volt, jó csendes. A Duna éppen tetőzés környékén járt, így körübelül a ládától 200 méterre ott volt a víz, de ez a megközelítést nem zavarta.
A fenyőerdő amúgy is nagyon hangulatos.
Kerékpáros találat.
Jól kezdődött a nap , épphogy elértem a kompot Dunakeszin.(Visszafelé meg 2 méterrel maradtam le róla). Aztán annál rosszabbul folytatódott. Megszakításokkal az egész túra alatt esett az eső, két defektem volt ( hm... állítólag defektmentes gumim van)
Nem olvastam el a leírást, így a pontot dél felöl közelítettem meg. Az egyik földút mellett épülő házból egyszercsak felém kezdett rohanni egy hatalmas kutya. Nem vettem észre hogy futóláncas póráza van, csak amikor előttem egy méterre a lánc a földre rántotta. Kicsit melegem lett...
A pont néhány perces keresés után meglett. Átlagos rejtés, de a Nagy rét gyönyörű. Már csak ezért is mert a közeli sportpályán szokták tartani minden nyáron az EDDA koncertet...
Bluebox után azt hittem, hogy nem lehet rosszabb szunyogilag a helyzet. Tévedtünk, kb. negyed óra alatt fejenként min. 1 liter vért vesztettünk :( Végigtúrtunk mindent, de láda 1 szál se, ráadásul a vegetáció is most van a csúcson, és ez kicsit zavarja a GPS-t. Ősszel visszamegyünk, és kiássuk :)
A Blubox-tol jöttunk, Kisorosziba. A láda hamar meglett. A falunak ezt az oldalát még soha nem láttuk, csak a szentendrei ág felé esőt. Meg kell mondani nagyon szépen néz ki. Felülmúlja a másik oldalt. Nagyon jó kis hely. Öröm volt egy kicsit megpihenni ebben a nagy melegben itt.
Kisorosziban - közel a "fenyveshez" - 35 éve van vikendházunk.
Ideje volt már, hogy az AlfaNyulak megkeressék a mintegy 600 méterre lévő geoládát. Sikeresen meg is lett; nagy segítség volt a sok keresztbe rakott faágacska.
A mai napra Vörös-kő és a Hétvályús forrás volt betervezve, de sajnos az időjárás keresztbe húzta a számításainkat. Az esőben csak erre a ládára vállalkoztunk. A hely nagyon szép, napsütésben még kicsit élvezni is tudtuk volna. A doboz óriási!! Ekkora ládával még nem nagyon találkoztam..:) Tettünk bele ajándékot, de csak papírzsebkendőt vettünk ki..:) A megtalálás nem volt nehéz.
Megtaláltuk! Ez volt Marci első ládája a mai nap, életében pedig a második!! Egész könnyen megtaláltuk, hiába ügyesek vagyunk:) A környékbeli fák tövén jót mosolyogtunk (tényleg fel voltak túrva).
A téli álomból előszedett hű Authorommal tekertem el a célig. Dombocskákat,rétet nem láttam:mindenhol víz,víz, víz.(ár- és bel-) A rejtés jól sikerült, reméljük nem mossa el a Duna...
Mai kis sétálós kényelmes ládázásunk első állomása.
A hó már teljesen elolvadt, ezért a rét teljesen vizes, foltokban víz alatt van. Ezért szerencsére rajtunk kívül egy kutyás pár volt csak. Gondolom itt nyáron milyen nyüzsi lehet. Szép tavaszi időnk volt, csak egy kicsit fújt a szél.
Csendes, kihalt tájon, 10-20 cm-es hóban közelítettük meg. Az erdőben már alig volt hó, a talaj szinten azonban havas kéreg fedte a dobozt, azért elég hamar meg lett.
Üdv Mr Zerge.
Mai nap sikerült igaz többen voltunk, a Trophy Magazin szerkesztöi jóvoltából T.M. egy példánya ajándékként a ládába került. Jelszót nem
találtunk a dobozra írva, illetve a KISOROSZINAGYRÉT jelszót a redszer nem fogadja el.
Felbosszantott az egesz. Igazabol azert jottem erre, hogy a masnapi ladaturan tudjam unnepelni a 300.-ik megtalalasomat. Masra amugy sem lett volna jo ez a pont. (az elemlampam lemerult, a fenyoben rejtesert nagyon lelkesedem, a vizugyesek kizavartak a teruletrol...) Hat diohejban ennyi. Nem tetszett.
Geodávid (ÖregTom) után a GCHID már megvolt, de e láda a múltkor elmaradt. Most pótoltuk. Menet közben rádióztunk, de nem derült ki, hogy kikkel. Az biztos, hogy Vöröskőnél voltak. A hely nagyon szép.
Kár, hogy a rádiósok már hazamentek.
kosárfonó & dc3
Klubunk tagjai közül sokan jöttek velünk, hogy lássanak valóságban is geoládát, amit eddig csak szóban hallottak. Remélem, hogy tetszeni fog nekik is a keresés adta lehetőség, mely egy kis játékra és kirándulásra buzdítja őket.
A tiszta levegő miatt irigylésre méltóak a helyi lakosok. A nyugodt környék tetszik nagyon.
Köszönöm a rejtőnek, hogy erre a helyre invitált.
A Puskás Tivadar Rádióklub Geocaching Team tagja: csaszi
Csoprtos keresés 2 db GPS segítségével. Volt köztünk több új kesser is. Remélem tetszett nekik a keresés adta szórakozási lehetőség.
Képek Csaszi bejegyzéseiben láthatók.
A közelben fogunk szilveszterezni. Most terepszemlét jöttünk tartani Kisorosziba. Amíg a házban éppen ebédeltek, levadásztuk ezt a ládát. Pityulínónak megmutatattam 22 évvel ezelőtti egyetemi záróbulink helyszínét, a sziget-csücsköt, ahol akkor 3 napig állt a bál, folyt a díniom-dánom. Igaz akkor június vége volt, verőfényes napsütés, most meg veszett cidri, de a Dunapart akkor is, most is gyönyörű.
Nagyon szép a rét és a környék. Barátaim errefelé indiánkodtak nyaranta, a hatvanas-hetvenes években. Még most sincs összeszemetelve! Ám a "fenyőerdőben, fenyőfa tövében" típusú rejtést most sem tudtam megszeretni.
Éppen Kisoroszin jártam, szilveszterre szállást nézni a "csapatnak". Ennél fogva nem maradhatott ki a ládászás sem. Ugyan Cic nélkül sokkal sivárabb szórakozás ez, de hát Neki most másfele akadt dolga ;-(
A fenyők megtréfálták a GPS-t, első nekifutásra egy rókalyukhoz vezettek. A biztonság kedvéért nem kotortam bele, inkább más irányból is ráfutottam a pontra. Így meg is lett.
Nagyon jó kis esti séta volt és számunkra első megtalált ládának tökéletes volt helybéli lévén. A kislányom élvezte a legjobban!
Sajnos a hozzávezető út már nagyon ki van járva, de ettől még mindig szép az egész!
Régi kerékpár edzéseket idéz a sziget. Tahitótfalu és Kisoroszi határa közötti szakaszon oda-vissza résztávoztunk számos alkalommal. Az út ma is jó, viszonylag gyér a forgalom. A ládákhoz menet és jövet igyekeztem kihozni magamból a legjobbat: 35-45 km/ó közötti tempót igyekeztem tartani. Sajnos a reggeli esők miatt sáros lettem, de ez hozzátartozik. A ládához a vízmű aszfalt útján, majd kellemes földúton oda lehet gurulni. A láda azonnal meglett.
Immár a második "nemtalált" cache egymás után, kezdek komolyan aggódni. Valahogy túl soknak tűnt a fa, és a vétel sem volt az igazi (még antennával sem). Nem találtam a nevezetességet se, de inkább nem kritizálom a ládát, mert ez csak a megtalálók kiváltsága...
Itt járt a Geotörpék anyukája, messze nyúló gyermekkorának vadon rengetegében. A nosztalgikus könnyeket csak az éhes szúnyogok tartották vissza. Nagyon köszönöm.
Kismarosról hajóval érkeztünk. A ládikát könnyen megtaláltuk. A szúnyogokat megetettük, majd jót sétáltunk a következő rév indulásáig. A nagyrétet tehenek és indiánok birtokolták. A faluban különböző rendezvények és kirakodóvásár volt. Sajnos az esti Edda koncertet nem volt módunkban megvárni.
Márciusban már egy órát sikertelenül kerestem, és most is ráment kb. 20 percem, míg rátaláltam a tulajdonképpen nem is nagyon ravasz rejtekhelyre. Azt hiszem, a kesservakság esete jelentkezett nálam. A környék viszont most jobban tetszett, mint a márciusi havas zergenyében. Fireman itt is megelőzött, hasonlóképpen a Dunabogdány fölötti ládához. Itt azonban nem ment vérre a játék, ott az elsőbbség volt a tét.
Utólagos megjegyzés, fireman logját olvasva: dehogyis nem ment vérre! A szúnyogok miatt alig tudtam egy sort a ládanaplóba írni, utána kimenekültem a rétre.
Nem szeretem a fenyőerdőben, ágak alatt lakozó ládákat. A fenyő megeszi a gps jelet, ágak a földön mindenütt. A csúcstechnika bevetése után azért hamar meglett. Szép ez a rét, jót lehet itt sétálgatni.
Felsőgödről biciklivel jöttünk. Betévedtünk a vízművek telepére, amit csak későn vettünk észre. Nagyon kellemes hely, kár, hogy nem használható kerékpár útnak.A ládát könnyen megtaláltuk, jó illata volt az erdőnek.
Nagyon tetszett a rét a békésen legelészö tehenekkel, akiknek így estére szépen megnött a tögyük a sok tejtöl. Nem gondoltam volna, hogy a Szentendrei-szigeten dombocskák között, fenyvesben fogunk ládát keresgélni (talán nem is túl reprezentatív maga a rejtek). Szerencsére hamar megtaláltuk a ládát, annak ellenére, hogy 10 méteren kimerültek az elemek. A kidölt fa csúcsa azonban eszköz nélkül is megmutatta a célt. Köszönet a tanácsért. A sikeres találat után és a közelgö zápor érkezte elött piknikeztünk és jót labdáztunk az Irma-forrástól elhozott geolabdával. Jól éreztük magunkat, érdemes volt eljönni. [wapon beküldött szöveg]
Fenyvesben, fenyő tövénél, fenyőgallyakkal fedve. Nagyon ötletes rejtés, de nekem ez valahogy nem jön be...
Viszont utána oltottam egy kis avartüzet a GCBLUE közelében.
Nomeg kompoltam Sebestenzs-ékkel, merthogy én voltam az a "bácsi", aki bement a fenyvesbe, mikor ők ki. :-)
Nagy nehezen sikerült megtalálni a ládát, jól el volt dugva, és a koordináták sem voltak pontosak nekünk. Felturtuk a fél erdöt, olyan lett mintha vaddisznócsorda járt volna arra. A környék sem nyerte meg a tetszésünket, nem tudjuk mi késztette az elhelyezöt, pont itt geoládát elhelyezni. Amugy egynek ez is jó volt, lehet hogy nyáron, szép idöben a környék is szebb. Sok sikert az utánunk érkezőknek is! Betty, Zsolti, Ádám, Dávid
Ui.: A képek segitenek egy kicsit.
Mudman jól ránk ilyesztett. Legalább fél-egy óra keresési időre számítottam, ehelyett szinte drive-in megközelítettük, besétáltunk az erdőbe és pikk-pakk elővarázsoltuk rejtekéből.
Tetszett, hogy a Börzsöny, Visegrád környéke és a Naszály milyen jól látható a Nagyrét különböző pontjairól.
Jót keresgéltem a vizes fák között. A végére úgy néztem ki mint egy kis disznó.
Elég gonosz dolog a "fenyő tövében, ágakkal álcázva" tipusú rejtés...
Plána ha úgy álcázzák, mintha Svájc stratégiai aranykészlete lenne. Nem találtam semmi segítséget, utalást a dobozra, de végül így is meglett. Logolás után én is hasonlóképpen rejtettem vissza. :o) Lehet keresgélni.
Mudman
(Szerencsére én nem találkoztam HH-kel.)
Hideg volt, a család nem kívánt nagy túrát tenni, így aztán erre a könnyű, síkvidéki ládára esett a választás. Ha erre járunk mindíg a szigetcsúcshoz megyünk ki, most megismertük a Nagyrétet. Tényleg elég nagy.
A kiégett Blueboxtól egyenesen ide jöttem. Szomorú voltam hogy miféle emberek élnek erre! Megégetni egy igazi hamisítatlan geoládát! Szörnyű! De ez meglett, ez kárpótolt!
Megtaláltuk, bár már elég későn sötétedéskor indultunk el, a tehenek minket is elkísértek utunk egy részén. Elemlámpával korom sötétben botorkálva azért sikerült megtalálni a ládikát. NAGY élmény volt, tekintettel arra, hogy ez volt az első láda, aminek a keresésére indultunk! A hely izgalmas és szép, javalljuk minden kezdő "geokesingelőnek", de a babakocsit kéretik otthonhagyni, a terep nem kifejezetten alkalmas e jármű használatára. Üdv Krisztián és Zsolt
Sajnos már csak este éreztünk a ládához. Így elég nehéz volt fellelni. Ráadásul elkövettem azt a hibát, hogy a kocsiban hagytam a tartalék elemeket, a Geko pedig szépen belemerült a navigációba. Gergő barátommal kicsit túl beszéltük az egyenes utat, így egy jókora vargabetűvel érkeztünk a rétre, mivel sötétedett már, a ki-be kapcsol módszerével végülis sikerült eljutni a ládához. Köszi az előző elrejtőnek, hogy hagyott jeleket, amelyek a szürkületben is működtek.
A rét pazar volt alkonyatkor, terelték haza a teheneket, felettünk számtalan denevér cikázott. Különösen tetszett a bemutatójuk. Sajnáltuk, hogy a Bluebox láda már nem volt meg, azért megtekintettük a szomorú helyszínt. Szép ez a falu, megérdemelné, hogy két ládája is legyen.
Már a mult héten levadásztuk, megcsodáltuk, visszarejtettük.
Elérkezett a bejelentés ideje, mikor is rájöttünk, a jelszót senki nem nézte meg. Most visszamentünk és 20 percig bolyongtunk a ládától pár méterre, mire meglett.
Jó volt a rejtés :)) A meleg ellenére nem volt vészes a szúnyoginvázió sem. Talán a nyári szezon elmultával ők is megpihentek.
Köszönjük!
Szakadó esőben kb 10 perc alatt megvolt, de a szúnyoginvázió még beöltözve + esőkabáttal felszerelkezve is gondot okozott. Úgyhogy aki nagyon rühelli ezeket a vérszívókat(engem imádnak) az várja meg az első fagyos napokat.. :-) A rét, a környezet egyébként szép.
Több mint félórán keresztül túrtuk a fák tövét egy bottal, de nem találtuk a ládát. A vétel sem volt jó, ki-be kellett szaladgálni az erdőből. A rét egyébként tetszett és legelő jószágok is voltak bőven.
Hőség, por, de lelkesedés kíséretében megtaláltuk. Kicsit feltünő volt a sok egymásra rakott gally, így könnyen megtaláltuk. Kicsit kevesebb faágat tettünk a ládára, nem tér el a környezettől az álca.
zsorzs, éva
Némi keresgélés után meglett. Hideg volt szél is fújt, nap csak néha sütött. Odafelé a hídtól jöttem gyalog, elég szemetes az út két oldala, viszont a faluban rengeteg helyen van nyilvános szemétgyűjtő. De nem hiszem el, hogy az út menti összes szemetet az árvíz hozta.
Samu, Gergo. A szunyogok mar nagyon hamar meglettek, a dobozt viszont kerestuk egy ideig. Mar ertjuk miert szolt minden log a szunydogokrol. [wapon beküldött szöveg]
Tahitótfaluban parkoltunk, onnan biciklivel mentünk, persze az utolsó 50-100 méteren tolni kell a legelőn, aztán ugrás a szúnyog-pokolba. Igazság szerint picit kíváncsiak is voltunk milyen a sziget az árvíz után, hát megkaptuk - valószínűleg a szúnyogok számához is hozzájárult, plusz elég kellemetlen szag van. A fákon pedig jól látszik a max. vízállás.
A cache-t nagyon előrelátóan rejtettétek, mert az erdőig nem jött a víz, a dobozt néhányadik nekifutásra (időnként ki kellett futnunk az erdőből lihegni, mert benn csak nagy vérveszteséggel lehet pihenni...) épségben megtaláltuk a fa alatt.
Ide országúti biciklikkel mentünk, és nem bántuk meg, csak ajánlani lehet! Nagyon szép a sziget, és igazán jó minőségű, alacsony forgalmú aszfalt út visz körbe.
Hazafelé nem akartam a Szentendrei út és az Árpád-híd forgalmával bírkózni, így mielőtt kompra szálltunk, megkerestük a nagyrét kincsét. Éltes bocikkal tele rét, NTL volt a rávezetőnk.
Krisz, ÖregTom
Meg van a jelszo, le is fotóztam. Tehát nem az emlékezetemmel van baj. Viszont úgy látszik a karakterkészletek eltérése miatt nem fogadja el a rendszer.
A fotót elküldöm a rendszergazdának is.
Egyébként régi tartozásom volt ez a ládika, egyszer már sötétben nem találtam.
Most viszont a GPS-t a fák zavarták, minket pedig a szúnyogfelhök. Még logot irni is kimentem az erdö szélére,
persze oda is követtek...
Meglett, nem is volt nehéz!
Hanem aki mostanában indul keresni, az fegyverkezzen fel a szúnyogok ellen!
Egyébként Stuki találta meg.
Benó, Stuki, snake
A meglehetősen sűrű és magas fenyőerdő miatt eléggé bizonytalan a műholdvétel. Sajnos semmilyen érdekességet, nevezetességet, szép kilátást, esetleg történelmi-kulturális értéket nem találtunk a környéken, de az is lehet, hogy szegényes volt a leírás, vagy pedig tovább kellett volna keressünk. De ez utóbbi egyszerűen lehetetlen volt attól a soha nem látott szúnyoghadjárattól. Csak olyannak ajánljuk ezt a helyet, - nyáron - aki vagy szereti, vagy immúnis a szúnyogcsípésre, persze a többiről már nem is beszélve...
Anikó és Miki
Huhuhuhúúúúúú! Ennyi szúnyogot!! Már nem volt hely a testemen, egymásból szívták a véráldozatomat :-)))
Azért +kell jegyeznem, hogy, ha rendesen be van takarva a doboz, mint ahogy én találtam lehet futni 1pár kört!! Még ha picit akkor is, csak sokszor! Többször kimentem, és bementem, mindig ugyan oda, mire ráesett a tekintetem az egyáltalán nem gyanús gyanúsra...
No nem baj, első ládának még elmegy.
Üdv: V.P
Ezt találtuk meg a legnehezebben! 10 méteres körben egy órán át kerestük. A jelszót nem akarja elfogadni, pedig úgy emlékszem, hogy jót írtam be.
Imre, Donát.
megvan! [wapon beküldött szöveg]
Nagyon kis nyugodt hely, jobb időben szépen alkalmas egy családos-piknikezős bulira. Ezúttal Andi kezelte a GPS-t, és szolid eleganciával, minden ténfergés nélkül hirtelen odasétált a ládához. :) Van még mit tanulnom!
Út közben még magával Havas Henrikkel is találkoztunk, de csak Kisorosziig mentünk együtt, ő ládázni már nem jött. Ebből is látszik, hogy a geocaching nem a gazdagok sportja! :)
Megmásztuk a kisoroszi Alpokat! Sajnos a doboz elég lapos, így a bögre csak darabokban fért volna bele. Nyáron visszamegyünk a jelszóért amit elfelejtettünk felírni, valamint megfejni a teheneket.
Fruzsa, Csaba, Juckó