Mivel egy szemléleti és praktikus okból is fontos kérdéskörről van szó, igyekszem összefoglalni a nemzeti parkok kapcsán felvetődő kérdésekre a megítélésükhöz nem nélkülözhető szempontokat.
Reggel kérdésére (is):
Érdemes ehhez inkább együttműködően hozzáállni. A hatályos törvények és jogszabályok alapján ugyanis a geocaching hazai gyakorlata védett területeken túlmutat a törvényes kereteken. A védett területeken ugyanis tilos az utakat elhagyni. Hasonló megfontolásból az ebben a tekintetben azonos jogszabályokkal bíró Kanadában betiltották az összes olyan cache elrejtését és keresését, ami nem a kiépített utak mentén elhelyezett információs táblákat és jeleket tartalmazó virtuális láda. (Ott még a cache tartalmát is megkötötték). A kétkedőknek itt a link:
http://www.pc.gc.ca/docs/pc/poli/interim/geocaching_e.asp
Az indoklásban az első helyen az utak elhagyása áll. Ez Magyarországon is tilos védett természeti területeken, a jogszabályi rendelkezés szakmailag is indokolt. Ez alapján a hatóság egyszerűen megtilthatná nálunk is a geocaching Kanadában engedélyezettől eltérő elemeit. A rugalmasabb hazai gyakorlat (amit magam is támogatok) azzal védhető, hogy egy együttműködő és szervezett geocaching társadalommal közösen, az érintett területek gondos vizsgálatával kiszűrhető a természet védendő elemeit valóban veszélyeztető tevékenység, az érzékenyebb területek pl. költőhelyek, termőhelyek akaratlan zavarása vagy károsítása, ugyanakkor a kis kockázatot jelentő ládák szabad utat kaphatnak. Ezért a rugalmasságért és többletmunkáért nekünk kötelességünk a fegyelem a védett területekkel vagy az egyes ládákkal kapcsolatos egyedi előírások betartása. Szerintem emellett elvárható némi empátia és türelem a hatóság és a nemzeti parkok munkatársainak irányába, de természetesen erről nem szól jogszabály.
A természetvédelmi őrszolgálat munkatársairól még annyit érdemes tudni, hogy kb 20 törvény, rendelet és egyéb jogszabály szabályozza tevékenységüket, amit még nem sikerült szétberhelni az utóbbi időben. Ezek szerint az őr fegyveres testület része, hatósági személy aki bírságolhat, előállíthat, kényszerintézkedést alkalmazhat. Az őrök természetesen általában a természetvédelem iránt elkötelezett szakemberek, nem pedig kukacoskodó fegyverviselők, de nem érdemes ellenszegülni nekik. A felmerült kérdéseket nyugodt hangnemben kell tisztázni.
Jimbo:
Azt állítom, hogy a természetvédelem elsősorban az ágazaton kívül (felett és élén) álló okok miatt sodródott a működőképesség szélére, amit nem old meg, ha a maradék eszközöket is elvesszük az ágazattól. Ez csak azt segítené, hogy a védett értékek megsemmisüljenek és a védelem okainak visszafordíthatatlan megszűnésével a korlátozások okafogyottá váljanak. Azt azonban nem hiszem, hogy bárki közülünk lemondana állat- és növényfajaink, életközösségeink bármelyikéről. A helyiek bevonásának szükségességével egyetértek, de ehhez az együttműködő agrárpolitikától a megfelelő költségvetésig sok mindenre szükség van, amiért a természetvédelmi szakemberek maximum imádkozhatnak.
A falopás problémáját említed, ami sajnos igen sok esetben helyi jelenség. Sok módon (agrárkörnyezetvédelmi vagy megújuló energia programokkal) szociális feszültségek nélkül is nagyrészt kiváltható lenne (többek között az UNDP is vizsgálta ezt hazánkban), de az engedély nélküli fakivágások engedélyezése nem oldja meg, függetlenül attól, ha állami vállalat vagy helyi magánszemély a kedvezményezett.
A konkrét felvetések kapcsán: A helyiek az említett esetet per nélkül is megnyernék, semmisségi alapon. A helyiek munkához jutását az EU anyagilag, a nemzeti parkok szakmailag támogatnák, hogy mi hiányzik hozzá, arról ezeken a fórumokon nem nyilatkozom.
Azokban az afrikai nemzeti parkokban ugyanakkor, ahol keményen betartották a korlátozásokat a turizmus mára rengeteg munkahelyet teremtett és a vadállomány sokszor úgy felszaporodott, hogy mára meghatározott számú példányt egyes korábban veszélyeztetett fajokból ki kell lőni. Ki is adják rá az engedélyeket, a helyieknek ugyanakkor eszük ágában sincs kilőni őket, hiszen egyes egzotikus fajok egy-egy példányának kilövési díjából, amit a gazdag turisták fizetnek tucatnyian élnek el egy évig. Ahol a korlátozásokat nem tartották be, ott a kipusztuilt állományt már nem lehet megenni, a kecskék által tarra rágott területeken a viszonylag kevés embert eltartó sivatag jelent meg. A korlátozások és a támogatások együttese Európában is minőségileg magasabb szintű, biztosabb és tartósabb megélhetést tesz lehetővé. (A helyiek pedig egyre többször ezt követelik.)
Talán furcsa, de rendeletileg szabályozás vagy a betartásának hiánya vezetett legtöbb helyen a talajerózióhoz, avagy éppen a Tisza magas árvízi maximumaihoz. Ahol az erdőborítást letermelik és megnőnek az egyidejű lefolyások, ahol az eróziót veszélyeztető tevékenységeket nem sikerül kordában tartani, ott jelenik meg elsősorban az erózió. Az ugyanis a természeti katasztrófákat leszámítva (avagy földtörténeti léptékű, éghajlatváltozáshoz kötődő, esetleg kémiai mállással összefüggő folyamatokat figyelmen kívül hagyva) nem természetes jelenség, vagy legalábbis egyensúlyban van az adott terület (klimax) társulása által okozott talajtermeléssel. A tiszai árvízek lehetséges okai is mind az emberi önmérséklet és szabályozás hiányával függnek össze, legyen szó akár a globális éghajlatváltozásról, akár a Kárpátok erdőgazdálkodásról vagy a mellékfolyók felső szakaszainak "vízrendezéséről", amik az egyidejű lefolyásokat növelik. A megoldás a két probléma egyidejű rendezése: a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése végrehajtásával legalább egy, az említett hiányosságok orvoslásával pedig további két méterrel kéne csökkenteni a potenciális árvízcsúcsokat Szolnok biztonságához. A nemzeti parkoknál ugyanez a helyzet: a korlátozások elkerülhetetlenek, de emellett a természetvédelmen részben vagy egészében túlmutató támogatásokkal, ezek szakmai elősegítésével a természetvédelem részéről sokkal inkább kellene élni a jövőben.
Elnézést az offért, de ha itt vetődött fel, jobb mindnyájunknak, ha "kibeszéljük". |
