Pár napja hirtelen (szokásomhoz híven) elhatároztam, hogy kibicajozok a híres Vereckei-hágóhoz. Sose voltam még Ukrajnában. Elég "egzotikus" országnak gondoltam, nem is tévedtem sokat :)
Nem aggódtam nagyon, hiszen már Albánián is volt szerencsém idén nyáron keresztülmontizni szokásos magányos bicajtúrám keretében.
Most ugyan a helyzet más volt. Tomi (Qtatom) montis ládázó haverom mellémszegődött. Most találkoztam vele először :)
Így egész más bringázni.
Szeptember elsején indultam a Butapestről a 6:15-ös vonattal. Miskolcon csatlakozott Tomi. Egészen Záhonyig zötykölődtünk a vasszekéren. Ott délben leszedtük a guruló jószágokat és - végre - elindultunk!
Mennyivel jobb a nyeregben, mint a koszos vonaton! :)
A határ csak 2 km volt a vasútállomástól.
Ott igen csak meglepődtünk. Ilyen lassan nem halad a forgalom sehol. Itt is kihasználtuk előnyünket, és jól betolakodtunk a sok kocsi elé.
A magyar oldal simán ment. Akkor meg érdekes fejet vágtam mikor a hídon egy ukrán gépfegyveres (gondolom, valami határőr) mellett elsuhantam, az meg az útlevelemet akarta látni. Úgy látszik ezek az ukránok tutira mennek :)
A határon már harmadszor kellett előszednem az okmányt. Ráadásul valami bugyuta papírt még ki is kell tölteni, hogy megnyugodjanak. Ugyan, meg se nézték, hogy milyen marhaságokat írtunk arra a kis fecnire, de legalább így nem balhéztak :D
Miközben vizsgálgatták az útleveleket egy ukrán srácnak elmeséltük, hogy Munkács felé megyünk, mire ő csak bambán nézett: "Odáig bicajjal? :O" Szegény... :D
Átjutottunk, hurrá! Új ország. A listámon a 16.
Pénzhez kellett jutnunk, ami nem okozott nagy gondot: a második benzinkútnál váltanak. 1000 forintért adtak 24 hrivnját. 15000 forintot váltottunk be ketten, gondolván, hogy majd beljebb az országban még váltunk. Végül, nemhogy elég lett a pénz, még meg is maradt egy kevés.
Csupán 4 napot terveztünk kerekezni itt.
Semmi információnk nem volt a vidékről, mindössze a kárpátalja.org.ua oldalról letöltött leírás alapján mentünk.
A cirill betűkkel én nem vagyok jóban. Tomi még tanult oroszul, de nem sok maradt meg benne :)
Az utak állapota már Csap után megdöbbentett bennünket. Versenyezhetnek az albánokkal...
Zötyögtünk rendesen, végülis a montinkat erre tervezték :)
De azok a szakadt Moszkvicsok mag Ladák és társaik... És milyen büdösek... Félelmetes!
A 95-ös benzin 160 ft. Néhol még 76-os "benzint" is láttunk kiírva. Aki 98-ast akar az ne jöjjön Ukrajnába :)
Munkácson kicsit megpihenve folytattuk utunkat nagy lendülettel. Még jó minőségű főúttal is találkoztunk, de csak 40-50km-t tettünk meg azon. A kis - tehénszarral tarkított - mellékutak jobban vonzanak bennünket :D A táj szépsége igazán Szolyva után kezd megmutatkozni. Onnan kezdtük élvezni igazán kis túránkat!
A kis falvacskákban látszik, hogy nem sok bringás fordul meg úgy megbámultak. Az ukrán gyerkőcök lelkesedése óriási :)
Néhol megálltunk itallal feltankolni.
A boltok választéka meglepően csekély. Nagyobb áruházzal a 4 nap folyamán nem is találkoztunk. Nem is hiányzott annyira...
Alapvető élelmiszert minden második faluban be lehet szerezni (kenyér, víz). Az árak meg igencsak alacsonyak.
Megérkeztünk Volovetsbe (Volóc). Egy internetes fórumban láttam, hogy van ott hotel. Meg is lett. A Hotel Viktoriában szálltunk meg. 30 hrivnja egy éjszaka. Alig hittem el :O
Ráadásul új építésű épületről van szó, a mi szállásunk meg egy kétszintes szoba volt 2 TV-vel :)
Lepihentünk, elég volt a 121km (750m) mára.
Másnap reggel nem keltünk korán. Fél tíz után indultunk utnak, a célunk a Vereckei-hágó volt.
Az idő csodaszép volt, ragyogó napsütés, viszont a hegyek miatt kissé dideregtünk az első pár kilóméteren.
Alsóvereckén megszemléltük a másik hotelt amit előző nap nem találtunk meg a nagy siettségben. Az is ennyibe kerül, és szintén új építésű. Legközelebb azt is kipróbálom.
Kényelmes tempóban haladtunk felfelé.
Az út itt is nagyon gödrös, de a táj csodálatos!
Igazi bringázós hely! Ugyan járnak itt kocsival is, de úgy nem az igazi. Bicajon lehet a legjobban megcsodálni a tájat.
Hamar felértünk, nem túl meredek az út. Szomorúan nézegettük az évek óta félbemaradt szállodákat. Fel is másztunk az egyikbe. Van egy őr aki vigyáz a pusztulásra ítélt komplexumra, de beenged fényképezni.
Sok szépet láttunk, és fotóztunk. Qtatom már profi a bicajról fotózásban, én még csak kezdő vagyok :)
Megnéztük a környéket, ki is gondoltam, hogy hová lehetne a ládát rakni. Ez viszont csak terv maradt, mert a már így is 12kg-os (!!) hátizsákomba nemhogy egy ládát, egy fogpiszkálót se tudtam már bepréselni...
Gurultunk tovább... Előző este megterveztük, hogy melyik utat fogjuk bejárni. Akkor még nem is gondoltuk, hogy ilyen kalandos lesz...
Direkt rossz állapotú mellékutakat szemeltünk ki, hogy igazi terepbicajozásban legyen részünk, ne pedig a monoton aszfalton tekerjünk egész nap. Sikerült!
A Kisszolyvai-hágón jöttünk vissza Kárpátaljára. A térkép ezt rendes sárga útnak jelzi. Helyette olyan út van ahol még Fűkocka se boldogulna el terepjáróval! Halál komolyan!
De ilyen csodás vidéken öröm bringázni!
Felmentünk 1000m fölé, majd le és ismét fel 1000-re.
Fent kicsit tévelyegtünk, nem igazán tudtuk merre tovább, hiszen a térkép által jelzett 1014m-es magasságot csak 30m-re közelítettük meg, és az út már lejteni kezdett. Felfelé indultunk, majd pár száz méter múlva megálltunk kicsit gondolkodni...
Közben észrevettük, hogy egy motoros éppen megállt hugyozni a kereszteződésben ahonnan jöttünk. Úgy döntöttünk, visszamegyünk, megkérdezzük tőle hátha tudja az utat. Ez bölcs döntés volt!
Ő Volóc felől jött és észak felé tartott. Akkor döbbentem meg igazán mikor megkérdezte, hogy tudok-e angolul :) Végre egy emberi nyelv! Útbaigazítottuk egymást kölcsönösen. Majd láttuk, hogy jön a társa is - gyalog.
Később megértettük, miért... Lefelé nemcsak hogy méteres gödrök vannak az útban, hanem írtózatos sár! Kész csoda, hogy az egyik motoros képes volt felmenni - sima mezei motorral!!!
Hegyről le azért lehetett rendesen repeszteni, alíg bírtam Tomit követni. Nem is volt egy veszélytelen móka.
Szívtuk a friss levegőt, nyomtuk a pedált, és közben jókat fényképeztünk. Többet nem is kívánhattam volna. Esetleg, egy hamburgert... Nyammm... :D
Érdekes, hogy nem akkor kaptam defektet mikor az erdei úton repesztettem lefelé, hanem amikor leértünk a hegyből, és az egyik bolttól a másikhoz átgurultam el kezdett ereszteni a hátsó kerekem.
Volt nálam pótbelső, nem volt semmi gond. Ilyet még úgy se láttak egy ilyen eldugott faluban a gyerekek, oda is csődült körénk az összes :D
Megvolt ez a nap is. Mindössze 81km 1300m emelkedéssel.
Óriási élményekkel gazdagodtunk.
Este bevásároltunk a Hotel Grand alatti kisboltban (csak az volt nyitva már), hogy pótoljuk a leadott kilókat.
Kb. éjfélkor (magyar idő szerint 11) kopogásra ébredtünk. Tomi nem merte kinyitni az ajtót, így lementem, és én néztem meg ki dörömböl mielőtt ránktörték volna az ajtót. Három fickó volt kint oroszul karattyoltak, végül kihámoztam, hogy rendőrök :)
Szerencsére miután megvizsgálták az útleveleinket továbbálltak. Fura volt...
Harmadik nap se keltünk korán, csak szép nyugodtan megvártuk míg a hasunkra sütött a nap.
A mostani tekergésünk bizonyult a legkeményebbnek :)
Ugyan, nem egészen így terveztük, de a térképünk nem sok köze van a valósághoz :) Az útjelző táblákat meg még nem találták fel ezek a vidéken.
Reggel a Sipot vízeséssel indítottunk.
Útközben találkoztunk néhány cseh bicajossal. Ők voltak az elsők akiket láttunk! Éppen indultak, ott vadkempingeztek az út mellett. Ők se keltek túl korán :)
Először azt hittem, hogy a vízeséstől jönnek, és tudnak egy rövidebb utat. Ráadásul, a térképük még a miénknél is rosszabb volt. Azért elbeszélgettem velük, már két hete voltak úton, napi 50km-eket tettek csak meg. Sokan voltak, így nem is könnyű...
A vízesés nagyon király hely, csak az a sok turista... Ez már az én szememben kommersz hely. Az igazi az, mikor 20km-es körzetben semmi más nincs csak én meg a természet!
Akadt ilyen aznap, úgyhogy nem is búslakodok :)
Fülöpfalván megismerkedtünk egy idős bácsival aki tudott magyarul. Az első ember aki nem csak oroszul beszélt!!! :)
A falu után Hidegpatak felé vettük az irányt. Onnan megint jól feltekertünk egy hegyre szép napsütéses időben. Annak ellenére, hogy ez az út most szürkének van jelezve a térképen, egész jó volt :D
Reketye-Lengyelszállás-Tarújfalu útvonalon mentünk, majd szépen eltévedtünk.
Mondogattak ezt-azt a helybéli idős emberek, de nem találtuk az utat. Talán nem is létezik.
Innen jött a kaland. Qtatom fáradt volt már - nagyon. És azt se tudtuk, hogy hol vagyunk. Persze csak 2 GPS volt nálunk. Nembaj, nem is voltam arra kíváncsi... :)
Csak felfelé mentünk, reménykedve, hogy egyszer csak elénk tárul egy főút. 1290m-re sikerült felkapaszkodni. Hideg volt nagyon. Fújt a szél is kegyetlenül. Nálam meg semmi meleg ruha nem volt. Már vagy 3 órája mentünk mikor végre találkoztunk egy magányos pásztorral puskával a kezében. Büdös volt ami nem is meglepő. Üdvözöltük egymást.
Mikor eltávolodtunk tőle lőtt is egy jó nagyot - ki tudja mire.
A hegygerincen haladtunk végig, fel-le fel-le. Nekem a felfelé szakasz kedvezett a sok downhilltől fájó ujjaim miatt Qtatomnak meg a lefelé való száguldás a fáradtsága miatt :)
Volt bőven mindegyikből...
Egyedül azért izgultam, hogy sötétedés előtt sikerüljön kiérni a főútra. Kiértünk. 4 óra kemény hegybicajozás után sikerült.
A Tornyai-hágón kötöttünk ki. Sok ember portyázott ott, a szemét nagy volt. Mindenki gombát árult. Bizarr egy hely!
Onnan már csak 55km volt hátra a szállásig aminek a második felét teljesen sötétben tettük meg. Csak egy hátsó és első lámpánk volt, így megosztoztunk :) Mentem elől, Tomi mögöttem. Borzalmasan hideg volt! 10 fok! 30 km/h-ás menetszél mellett rövidcuccosban... Brrr... Dideregtem :D
119km (1840m) extrém utakon :)
Otthon szerencsére a forró zuhany alatt felengedtem.
Másnap sajnos már hazafelé kellett mennünk. Az útvonal nagyjából ugyan az volt, mint idefelé, egy kis 10km-es kerülőt leszámítva (Qtatom nem volt elég fáradt, ezért direkt rossz irányba vezettem).
Kyra nagykövesdi ládáját céloztam meg. Csapról Szlovákiába akartam átmenni, de kiderült, hogy a térkép itt is csődöt mondott: ott bizony senkit nem engednek át...
Végülis mentem Záhony felé a járt úton.
Azon már meg se lepődtem, hogy a határon a vámvizsgáló kipakoltatta a táskámat.
Azt hiszem, Ukrajna egy kedvelt bicajos célpontom lesz ezentúl :D
Köszi az infót! Talán elég 1-2 óra is személyautóknak (nem vártuk ki velük), de ez bicajra nem vonatkozik!
Viszont azt is megtudtam, hogy az ungvári átkelőn csak ukránok és szlovákok kelhetnek át!!! Nem tudom, mennyire igaz ez.
Ukrajnából Szlovákia felé csupán egy nemzetközi határátkelő van, Ungvár mellett. Csak erre lehet autóval, biciklivel átmenni magyar állampolgároknak! Csap mellett úgy tudom csak vasúti határátkelő van Szlovákia felé. Egyébként azt hallottuk mindenhol, hogy a záhonyi határátkelőt érdemes nem használni(4-5 óra autóval). Ajánlott határátkelők: Beregsurány(kb. 2 óra várakozás, Tiszabecs (amikor ott voltunk viszonylag gyorsnak tűnt, kb. 1 óra). A két kisebb (Lónya, Barabás) határátkelőn csak nappal lehet átmenni a két ország állampolgárainak. Itt is legalább 2 órát kell várni.
