Előzmények

Hevhozzászólásai | válasz erre | 2019.12.21 17:48:51 (35473)
Igazad van, az új ládák nyilván mindig jól felszereltek ajándékilag is. A költségeket én nem említettem de valójában az is számít. A doboz és tartalma azért legalább 500 Ft de inkább több. A költségeknél a kiutazás a rejtekhez általában lényegesen több mint a doboz.
Ez főleg akkor bosszantó, ha feleslegesen megy ki valaki mert a ládának semmi baja. Itt a ládadokik felelősségteljes munkájára is felhívnám a figyelmet. Én a 7 ládámat adoptáltam, mivel sajátok lettek így saját költségen az összeset kicseréltem és van amit át is telepítettem sőt amit elloptak pár hét után azt is átraktam.
Nyilván meggondolandó, hogy ki hány ládát tud biztonsággal gondozni de lenne lehetőség abban is, hogy adott területeken a ládagazdák megegyezzenek és vagy gazdát cserélnek vagy legalább kölcsönösen megnézik egymás ládáit, főleg ha egymás közelében vannak. Ehhez persze normális hozzáállás kell mindkét fél részéről.
Rendszeresen nézem az adoptálhatók listáját, kb. 1/3-a nem Magyarországon van nehezen fog új gazdát találni. Aki igy szabadul a "tehertől és munkától" talán megérdemelne némi "büntetést" a későbbi esetleges rejtéseinél. Én még azt is megkockáztatom, hogy feltétlenül érdemes e folytatni a külföldi rejtéseket?
[előzmény: (35469) Kokó, 2019.12.21 17:08:36]

Kokóhozzászólásai | válasz erre | 2019.12.21 17:08:36 (35469)
Biztosan lehetne találni forgalmazót, aki "előszerelt" dobozokat árulna. Mivel az igény nem túl nagy, így szerintem ez az oka annak, hogy minden rejtő maga oldja meg ezt a problémát.
Egy minimál doboz költsége néhányszáz forintnál kezdődik. Persze lehet drágább, tartósabbnak vélt dobozt használni, de a tartósság legfőbb mércéje az "elérhetőség". Minél nehezebb hozzáférni a ládához, annál tovább őrzi meg értékeit.
[előzmény: (35466) petrot81, 2019.12.21 16:07:28]

petrot81hozzászólásai | válasz erre | 2019.12.21 16:07:28 (35466)
Esetleg motiválná a rejtőket, ha az egyesülettől lehetne rendelni komplett "szettet": 4 fülű láda, laminált infó lap, esetleg valami eldobható toll. Hülyén hangzik elsőre, de elég demotiváló, ha napokat kell rohangálni, mert sehol nem lehet kapni rendes dobozt, meg lamináltatni akarunk 1-1 A4-es lapot. Ezt tömegesen össze lehetne készíteni és webshopban 0 ft árréssel lehetne árulni. Én biztos rendelnék, mert dobozt pl. hetek óta nem kapok (nem is kerestem, de kinek van arra ideje..).

Másik dolog, hogy lehetne egy szükségesen minimális űrlapot összeállítani, amit kitöltve létrejönne egy olyan adatlap, ami már nagy valószínűséggel átmegy a moderáción. Ha jön egy új rejtő, az is elkedvetlenítheti, ha visszadobálják az ötletét.

A fentiek banálisnak tűnhetnek, de egy szűz rejtőnek nagy segítség lehet. A mostani folyamat nagyon alapos, de emiatt elrettentő is.

Bejelentkezés név:  jelszó:   [regisztráció]