Villamos kapcsoló szekrényben fém doboz (lásd az utolsó fotón) már üres, nincs áram benne.
A ládába TravelBug helyezhető.
Megközelítés
Széll Kálmán térről induló 22-es busz Budakeszi Tiefenweg utcai megállótól, 22A busz Dózsa György téri megállótól gyalogosan Kert utca, Szász utca, Alkony utcákon fel a Múzeumig kb. 2500m
Autóval a Mol benzinkútnál kell bekanyarodni, javasolt parkoló: N 47° 29,978' E 18° 55,579' 265 m [GCFeny+Parkoló], az Angol utcában álljatok meg bárhol. Kérem, hogy senki ne menjen tovább az Alkony utcán! Innen gyalog csak 150 méter a Múzeum.
Történet
Kutyasétáltatás közben találtunk rá Szofival erre a múlt tárgyait bemutató érdekes " Múzeumra ". Kitalálója, felépítője, a gyűjtemény tulajdonosa Szirmai Gábor. Életcéljának tekinti, hogy ezeket a tárgyakat minden érdeklődőnek megmutathassa ingyen, fizetség nélkül.
Aki "tárlatvezetést" is szeretne, az a látogatás előtt időben egyeztessen Szirmai Gáborral a 06-20-995-4460-as telefonszámon.
Pár mondat a múzeumról
Az Ívfény Múzeumnál a poros földúton a gazból előbukkan egy sarokkő: ez már a múzeum határát jelzi a Skót és Alkony utca sarkán.
"- Könnyű ide találni - szokta mondani Szirmai Gábor, ha valakit telefonon irányít - a két utcanév megjegyezhetősége miatt. Az egyik az anyagiakhoz való hozzáállásomat, a másik a szellemi állapotomat jelöli."
A falat, melyre az egész objektum felépült, mindenütt "áttörik" a gyümölcsfák, "hely van hagyva nekik". A borostyán félig kitakarja az egyik feliratot, de félre lehet hajtani még, alatta a múzeum "szíve" egy 100 éves impozáns ívlámpa. A lámpa mellett régi kapcsolótábla márványból, bronzból, rézből. Mindnek megvan a maga története, egyik-másik távolabbi kontinensről érkezett ide. Szirmai Gábor behatóan ismeri a mechanizmusokat, technikákat, hiszen műszaki érdeklődésű ember.
Néhány lépés múlva egy oroszlánfejes vízköpő látható, ami még mindig működik. Sötétkék lábasban gyűlik a víz, esténként ide járnak inni a vaddisznók. A kiállítás utolsó állomása Budapest régi határköve, az épülő fallal, ahova majd a geodéziai műszerek lesznek kitéve.
A régi tárgyak között szinte csak olyanok vannak, amik annak idején ívfénnyel működtek. Többek között diafilmvetítő, hangszóró, ívfénylámpa. A célzásra használt hajóágyúk és partvédelmi lövegek éjjeli üzemét is ívfénnyel biztosították. Az Ívfény Múzeum a még meglevő -ugyanilyen elven működő- világítótornyok dokumentálásával is foglalkozik, régi dokumentációkat gyűjt, valamint a fényadó részek elméletével, újraépítésével is törődik. Régen a fiumei kikötőben kiváltképp sok világítóberendezés működött ívfénnyel. Az egykori erőmű gyönyörű, öntöttvas-díszes épülete még megvan.
Az egykori Nemzeti Színház kovácsoltvas griffmadaras kandeláberei, ablakrácsai, mennyezetszellőzői egyelőre csak bent láthatóak a kertben. Minden tárgyról eredeti fénykép is van, megmutatva, hol volt a helyük az 1965-ben lerombolt színházban.
Szirmai Gábor élvezetes előadásában minden tárgynak története van, mit, honnan hozott és mit, mire cserélt el. Ha valaki be is megy, akkor számítson rá, hogy több órát tölthet ott el, mert bélyeggyűjtemény, régi képeslapok és bőrkötésű könyvek, még háromdimenziósak is, vannak a káoszban.
A ponyvák alatt is találhatsz érdekességeket, roncs orosz katonai teherautót, régi német katonai motort, amivel Szirmai Gábor beutazta a Szaharát.
"Játszó ruhában" menj, mert különben koszos leszel.
Mai körtúrámban tettem egy kis kitérőt errefelé is, mivel a közelben volt évekkel ezelőtt telkünk, de mit sem tudtam a múzeum létezéséről. A tulajdonossal is éppen összetalálkoztam, beszélgettünk egy ideig.
A kellemes és sok élményt adó Hárs hegyi túráról - GCFF - hazafelé tartva, gondoltuk, megnézzük az érdekes hangzású ívfénymúzeumot. Budakeszi végén a térkép szerint Máriamakk nevű körzetbe hatoltunk be. Vidékiek lévén nem tudjuk, hogy ez-e a híres Makkosmária, ami annak idején a Moszkva téri turista toborzásokban gyakran felbukkant, de akár az, akár nem, úgy véljük, Máriának nincs makkja, legfeljebb Máriónak. Nem tudjuk, hogy helyes-e a hozzáállásunk, de általában előre nem szoktuk elolvasni a háttértörténetet, hogy ne folyásoljon be minket az élmények befogadásában. Most is ez történt, ezért odafelé a tudatlanság áldásával elmélkedtünk, mi is várhat ránk. Mikor még utoljára fizikával foglalkoztunk, akkor az volt az általánosan elfogadott nézet, hogy a fény egyenesen terjed, kivéve erős gravitációs mezőben (lásd: általános relativitás elmélet), ezért attól tartottunk, hogy amennyiben itt ívben fog menni a fény, akkor olyan természeti körülmények közé kerülünk, melyben kiszámíthatlanok a következmények. AltSanyi nemrég végzett a Lost című sorozattal, ahol a szigeten különleges elektromágneses mező okozott nem mindennapi galibát, így most is valami hasonlóra készültünk. A kertvárosias, hétvégi telkes negyedben egyre keskenyebb, és egyre pormentesitetlenebb utakon közeledtünk a cél felé, a helybeliekkel barátságosan integetve köszöntük meg, hogy félrehúzódtak, vagy hogy félrehúzódhattunk autónkkal, (bár JungSanyi szerint a sofőr AltSanyi indokolatlanul sokszor alkalmazta az utóbbit, ráadásul túl nagy ÍVben), míg végül egy kanyar után hirtelen előbukkant a cél. Hát nem ezt vártuk! Első körben megkönnyebbültünk, mert extra gravitációs mezőről szó sem volt, kezünket ugyanolyan könnyen tudtuk emelni, mint a Föld egyéb pontján, ahol 9,81 méterperszekundumnégyzet gyorsulással húzza vissza a nehézségi erő. A múzeum, ahol titkon valami fényjátékot, vagy fényfestést reméltünk, inkább egy Ecseri úti zsibvásárra emlékeztetett, de egyáltalán nem volt érdektelen. Mindketten szeretünk nosztalgiáznia régi tárgyak segítségével, így itt is szívesen elmerültünk volna a tanulmányozásban, de egyrészt járgányunk teljesen eltorlaszolta az egy autó szélességű dűlőutat, így félő, hogy rövid úton dugót okozunk volna a délutáni csúcsforgalomban, másrészt a közelben egy fanatikusnak tűnő úr - vélhetően a múzeumtulajdonos - fűzött két fiatal lányt, feltehetően csodálatfelkeltési célból, és nem akartuk ebben megzavarni, ezért csak röviden kikaptuk a ládát, (mely meglehetősen aktuális jelszót tartalmazott) és igyekeztünk tova azzal, hogy ide egyszer még vissza kell térni, úgy, hogy nyugodtan végigszemlélhessük a gyűjteményt. Főként hogy JungSanyi valami határkőgyűjteményt is felfedezni vélt a környezetben. Otthon aztán megnéztük az ívfény hivatalos definícióját, ami a következő:
ívfény; két összeérintett szénrúd közé kv. 40 V feszültséget kapcsoltak, majd széthúzták őket. A két szénelektród között fellépő fényjelenségnek az az oka, hogy az elektromosan felizzított szénvégekről kibocsátott elektronok ionizálják és gerjesztik a levegő (vagy bármely gáz) részecskéit. A szénrudakat fémsókkal kezelték (pl. magnéziumsóval), ez vakító fehér fényt eredményezett. Az üvegburába helyezett szénelektródok helyzetén időnként állítani kellett, mert a folyamatos elhasználódás miatt távolabb kerültek egymástól. A ~k használata a XIX. században különösen a közvilágításban igen elterjedt volt. Korszerűsített változatukat olykor ma is alkalmazzák filmstúdiókban és vetítőberendezésekben, tekintettel az igen nagy fénysűrűségű ív jó optikai kezelhetőségére.
Így utólag már sokkal nyugodtabbak vagyunk, bár meszes agyunk még mindig nincs tisztában a fény ívszerű terjedésének mechanizmusával. Ezért legjobb lesz nagy ívben elkerülni.
Halló!
N 47° 29,978' E 18° 55,579' 265 m [GCFeny+Parkoló]
