Elhelyezés időpontja: 2009.08.23 13:39
Megjelenés időpontja: 2009.08.28 09:39
Utolsó lényeges változás: 2009.08.28 09:39
Utolsó változás: 2012.09.06 13:28
Rejtés típusa: Hagyományos geoláda
Elrejtők: Ulci, Lehetetlen
Ládagazda: Ulci Nehézség / Terep: 2.5 / 4.5
Úthossz a kiindulóponttól: 6000 m
Megtalálások száma: 57 + 3 sikertelen + 9 egyéb, grafikon
Megtalálások gyakorisága: 0.1 megtalálás hetente
WAP: A láda megkereséséhez Klettersteig felszerelés szükséges és jó erőnlét. A láda a hegytetőn egy fa odvában gallyakkal és kövekkel álcázva leledzik. Mérete: 20*15*8 cm
Logfüzetbe légyszi írjátok be, hogy mit hoztatok el, és mit tettetek be. :-)
Az első megtaláló külön jutalomban részesül, azért nem kell ajándékot otthagyni cserébe... Szerintem ki fogjátok találni mi az, a láda mellett vár sorsára. Azt azért kérem, hogy a hegyről leérve végezze be a sorsát és ne fönt, hacsak nem vagytok rá többen. :-D
A ládába TravelBug nem helyezhető.
Rax hosszú idő óta az osztrákok és a környékbeli országok kedvelt mászóhelye. Főleg sziklamászás és via-ferrátázás céljából keresik fel ezt a gyönyörű helyet, de rengeteg kiránduló-hely, bicikliút, turistaút és lentebb hegyi-patak is található.
Nagyon régóta gondolkozom saját láda rejtésén, de a lakhelyem környezetében nem volt olyan hely, amit tényleg meg szerettem volna osztani mindenkivel. A láda rejtésének ötlete pár hete született meg a CSS Teammel és Lehetetlennel közösen. Itt töltöttünk egy hétvégét és levezető túraként néztük ki magunknak a Gustav Jahn-Steiget, amely Grosses Höllental völgyének leghátsó szegletében indul útjára. Ennek a steignek a beszállásához azonban meg kellett másznunk egy könnyebb utat, a Gaislochsteiget. A túrának némi ellenérzéssel indultam neki, hiszen nagyjából 1000 méter szintet kellett megtenni egy rövidke via-ferráta útért és én inkább fordítva szeretem, kevés hegymenetet hosszú mászó úttal. De megérte, hiszen hosszú kaptató végén magába csodaországba jutottam.
Aki könnyűnek találta ezt a mászást, teljes szívemből ajánlom Zergi ládáját, a GCRAX-ot a Haid-steig felől megközelítve.
Megközelítés:
kocsival:
Budapest - Sopron - Bécsújhely - Neunkirchen - Gloggnitz - Payerbach - Reichenau - Kaiserbrunn
vonattal::
Payerbach/Reichenau, majd tovább napi 3 buszjárattal Prein an der Raxig.
A ládát több módon is meg lehet közelíteni. Én három módot írok le, rátok bízom, hogy merre mentek, de a láda a steig miatt született, annak a szépségét szeretném nektek megmutatni, tehát amennyiben módotokban áll, az általam javasolt Gaisloch-steigen tegyétek meg az utat. Ez nem lesz egyszerű és pihentető, ellenben fárasztó, de gyönyörű.
Gépkocsit hagyjátok aWeichtalhaus N 47° 44,896' E 15° 46,106' 507 m [GCGLS+Weichtalhaus] parkolójában.
A házat balról megkerülve eljuttok egy fahídra, amin száraz lábbal át tudtok kelni a folyón. A turistaút a főúton jobbra haladva az alagút előtt kezdődik, ezen a ponton: A N 47° 44,791' E 15° 45,833' 507 m [GCGLS+Turistaut kezdete] Itt a sárga jelzést követve tempótól függően nagyjából két óra alatt juttok el a völgy túlsó végébe (nekünk legalábbis ennyi idő volt), ahol elég kemény kaptató megmászásával juttok el a ferde barlanghasadékhoz, a steig kezdetéhez, de tartsatok ki, megéri. Itt vegyétek fel a beülőt és kalandra fel. A mászás egyáltalán nem nehéz, az északi fal, és az állandó lecsurgó víz ellenben gyönyörű növényvilágot alakított ki az idők folyamán. Télen gyönyörű jégcsap lefolyások alakulnak ki itt, de sajnos az út nem igazán járható. Fontos: bár a mászás könnyűnek számít a maga nemében, sportosok családok gyerekkel is szoktak errefelé járni, sőt, a helyiek steig felszerelés nélkül mennek rajta végig, mégis egy apró csúszás is végzetes lehet, ezért mindenkit kérek, hogy megfelelő felszerelés nélkül ne induljon neki. Beülőt és Klettersteig féket mindenképp használjatok, e mellé javasolok kesztyűt, napszemüveget, esőkabátot,meleg ruhát, erős bakancsot és fejlámpát. Érdeklődjetek az időjárásról is, viharban a drótkötél mellett állva nem annyira szórakoztató a helyzet, mint gondolnánk, egyes helyzetekben viszont veszélyes is lehet. Télen ezt az utat nem ajánlom. Amennyiben szeretnétek meglátogatni a steiget, de egyedül nem meritek elvállalni, lehet szervezni évente egyszer-kétszer kesser-klettersteig túrát is. :-)
A másik út nem sokkal egyszerűbb, ámde hosszabb. Ugyan onnan kezdődik, mint az első, csak nem a sárga jelzésen, hanem a kéken, majd a piroson kell elindulni felfelé. Ide nem kell klettersteig felszerelés, de ne számítsatok kellemes délutáni sétára a Budai-hegységben. A sziklás terep és a rengeteg létra bizony megizzasztja az embert. Meg kell dolgozni a kilométerekért, ellenben gyönyörű erdőkön mehettek át, és még csodálatosabb kilátás kísér végig utatokon.
A harmadik út jóval egyszerűbb, de drágább is. Rax-seilbahn kabinos felvonó parkolójából indulva 10 perc alatt feljuthattok 1547 méterre, ahonnan Otto Hütte érintésével átmehettek a ládához. Persze ehhez is kell idő és nem árt egy jó térkép. Ha azt veszitek észre, hogy a piros turista úton kell lennetek és azon is vagytok, akkor ne legyetek teljesen nyugodtak. Nekem a hegyen úgy tűnt, hogy régen minden turista út piros volt, de azóta rájöttek, hogy ez így nem annyira átlátható. Ennek eredménye lett pár új, különböző színű jelzés és sok piros.. :-)
A láda: A steig tetejében le kell térni az útról jobbra, egy kitaposott ösvényre, majd pár méter után bal oldalon meglelitek a ládát egy fa odvában ágakkal, kövekkel letakarva. Kérlek vigyázzatok a növényzetre, ha többen mentek egymás nyomában haladjatok.
Kelet-Alpok
Ez az a hely, ahol az amatőr turista is belepillanthat a magashegyi környezet hangulatába. Látványos a magashegységi növényzeti övek megfigyelése. A tölgyes, majd a bükkös lomberdei társulásokat a tűlevelű erdők követik, majd 1400 métertől a törpefenyvesek tarkítják a tájat. 2000 méter körül az alhavasi gyepek a jellemzőek. Nyáron virágok ezrei színesítik a hegyoldalakat, melyeken zergék ugrálnak tova, felettük pedig havasi csókák szólongatnak némi élelemért, hangjukat a hollók rikoltása töri meg. Nedvesebb időben előbújnak a fekete alpesi szalamandrák és az ezen a tájon leginkább narancs sárga színben pompázó meztelen csigák.
A környezet védelmét fontos feladatnak tartják az alpi országok, ezért sokat is költenek rá.
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
+
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
-
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
-
gyerekbarát láda
+
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
+
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
+
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
-
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
ferrata-szett nélkül sajnos a steiget kikerülve:
ingyenes parkolás Knappenhof, piroson fel felvonó felső állomásáig 1 óra 50 (kalauzidő 2 és fél óra :)
ott némi folyadékpótlás majd Rax kis kör, Törlwegen le (itt már nem volt őszinte a mosolyom, ennyire sose fájt még a térdem
kalauzidő ha jól tévedek 2 és fél óra, nekünk 2 óra 20 volt, de tényleg gyökkettővel
szuper időnk volt, kétszer 12 csepp esővel, remek kilátásokkal és harapnivaló levegővel
Köszönöm . Ottó haustól közelítettem majd gyönyörködtető egyet a panorámába és alföldi gyerekként megjegyeztem magamnak hogy én itt biztos nem mennék le ( Narrátor : De mégis lement ) :D szóval ami hibát ellehetett követni azt megtettem :
1. Nem Kletterstiegeztem még
2. Egyedül nekiugrottam
3.Nem olvastam leírást
4. Védőfelszerelést nem vittem
Végül a jó időnek köszönhetem vagy a szerencsének vagy hogy bírtam erővel de nem lett semmi gond , a Gustav Jahn-Steigen ereszkedem a láda felé .
Legalább amikor meglett a Láda észre vettem a figyelmeztető táblát is :)
Raxon 35 km csavargás .
Indulás a parkolóból (1070m) #karlludwighaus (1804m) innen kezdődött a gerinc túra : Lichtensterhöhe (1902m) -> Haid-Steig #geoláda (1630m) -> Prenier Wand (1783m) ->
#jakobskogel (1737m)
-> #ottohausrax (1642m)
-> Kletterstiegezés A Rax szépe ládáig (1254m)
-> #eishöhle geoládához (1613m)
Innen már "csak" vissza kellett menni :) #karlludwighaus (1804m)
Parkoló (1070m)
Családi hétvége Ausztriában. Ma délelőtt utaztunk a Semmering vasúton, így csak a szombat délután állt rendelkezésünkre a Rax-on is kicsit szétnézni. Hirschwang-ból a Rax Seilbahn kabinos felvonóval mentünk fel a hegyre. Egy rövid túra keretében az Ottohaus-ig jutottunk el 1644 méter magasra, innen is káprázatos volt a kilátás. A GPS szerint ekkor 1,4 km-re voltunk a ládától, de az idő szűkössége és a feltételek hiánya miatt (a ládaleírás szerint a láda megkereséséhez klettersteig felszerelés szükséges) kénytelen voltam ezt a találatot elengedni.
Bojtának igértem idén nyárra egy via ferratas utazást. Majdnem elmentünk egy mugli társasasággal a Dolomitokba, de végül úgy döntöttem, hogy mégsem. A nyárnak mindjárt vége, nincs más hátra, irány a Rax, ahol még sosem jártam. Még Pécsről nézve is a lehető legközelebb van a magashegyek közül, via ferrata útvonal meg van rajta számos.
Mivel régen mentem Bojtával, nem tudtam, milyen az erőnléte, így ez a nap az edző nap volt. Az ajánlott parkolóból indulva felmentünk a Tefelsbadstubensteigen, majd le az Alpenvesreinsteinssteig beszállójáig, azon ismét fel, egészen a gyönyörűséges Höllental kilátópontig, majd sok szintet ismét visszaereszkedve folytattunk utunkat a Gustav-Jahn-steigen, átkötve a Gaislochsteigre, ezen megkezdve mai utolsó leereszkedésünket. Csodálkozva láttuk, hogy közeledik felénk ez a láda. Ezen a túrán .hu-s ládák keresése nem tartozott a terveink közé és a leírás szerint a láda a hegytetőn van, ezen a ponton mi pedig egyáltalán nem a hegytetőn voltunk. De ha a GPS azt mutatja, hogy 12 m, akkor ugyan már nézzünk körül! Nehezen tudtam elképzelni, hogy a szép szál fenyők között hol találunk odvas fát meg egyáltalán a koordináták hogy is tudnának itt pontosak lenni, mikor jóval feljebb is gyakran reklamált a masina, hogy nem lát műholdat, de csodák csodájára, egy ládarejtésre kitűnő fa állt ott, ahol a GPS 5 m-t jelzett és üregében egy szép nagy, mindennel jól felszerelt láda! Hogy tudott itt a rejtő pontos koordinátákat mérni? És hogy tudott az én GPS-em is? Hihetetlen!
A Gaislochsteig tényleg különleges a mohán lefutó apró vízfolyásokkal, kisebb-nagyobb zuhanyokkal. Azt hiszem, a legjobb időpontban jöttünk ahhoz, hogy ezt teljes szépségében valóban élvezzük és ne bosszankodjunk, fázzunk, hisz csak egy kis vízpermetben volt részünk, mint valódi ázásban. De milyen lehet ez tavasszal, kora nyáron vagy eső után? Akkor biztosan nem szeretném ezzel az útszakasszal kezdeni az egész napos túrámat!
Későn indultunk, így, a szép szakaszról kiérve igen csak szednünk kellett a lábunkat, hogy minél közelebb legyünk a parkolóhoz a sötétség beállta a előtt. Végre leértünk a műútig, ahol csodálkozásunkra egy nagy kapu és mindkét oldalom magas kerítés állta utunkat. (Később rájöttem, hogy ez a vízmú területe. Már a 19. század óta innen és a júniusban felkeresett Hochscwabról kapja majdnem egész Bécs az ivóvizét.) Próbáltunk a kerítés mellett haladni, hátha elfogy, de nem, így végül átmásztunk rajta. Innen már csak 700 m volt a kocsi a Weichtalhaus-nál.
A drótos útvonalak mind nagyon könnyűek voltak, Bojta csak sisakot húzott, én, az Alpenvesreinsteinssteig hosszú létrakombinációját meglátva jobbnak láttam beöltözni, de igazából nem volt rá szükség, a kötél fogása elég biztonságéretet adott szinte mindenütt. Kalandvágyó, a via ferratával most ismerkedő családoknak kiváló útvonalak ezek.
Megtaláltuk, a rejtőhöz hasonlóan minket is teljesen elvarázsolt a hely. Kis izgalom is társult a megtaláláshoz, egy vadaszgép épp akkor lépte át felettünk a hangsebességet, amibe az egész hegy belerengett. Köszönjük a rejtést! [Geoládák v2.2.5]
Akkor kell túrázni, ha jólesik, avagy az önként vállalt szopás
esete, ami jól esett!
Tudtuk mire számítsunk vasárnap reggelre, már egy hete figyelem az előrejelzéseket, és valamennyi teljesen egybehangzó. Esni fog, méghozzá bőséggel, a jóslat valószínűsége 90-100 %. Fura, reggel hét óra és nem arra ébredek, hogy apró cseppek kopognak a szállásunkként szolgáló autó tetején. Lehet, hogy még alszom, és csak álmomban idealizálom a helyzetet? Nem, ébren vagyok, kissé elzsibbadt a hátam, ilyesmit nem álmodnék magamtól. Borult az idő, időtlen a reggel, nem tudom, hogy 5 óra van vagy 10. Kikászálódom a kocsiból és felteszek egy teát a gázfőzőn, nincs igazán hideg, de jólesik a forró tea illata, hangulatot varázsol a tejföl szerű reggel köré, misztikummal ruházza fel a körülöttünk lévő világot. Kényelmesen elköltjük a reggelinket, és a 9 órát súrolva nekifekszünk a hegynek. Nem sietünk, tartalékolni kell az energiát, lesz még hova elhasználni. 880 méteren hagyjuk az autót és szép fenyvesben emelkedünk egy dózerúton, majd keskeny ösvényen a Haidsteig beszállásáig. De ma nem ez a program, ilyen időben az álmoskönyvek szerint nem előnyös a drótkötélen lógni. A sziklaút melletti törmeléklejtőn kaptatunk fölfelé és lefelé egyszerre. Nehéz fix lépést találni a kőrengetegben, így minden lépésnél kicsit vissza is csúszunk, ahogy kipereg az út a lábunk alól. Az alattunk elterülő köd szédítő mélységet kölcsönöz az amúgy nem igazán pulzust emelő látványnak. Egy zerge bornírt közönnyel veszi tudomásul jöttünket és 30 méterről is csak egy oldalpillantásra méltat, majd visszatér a végtelen tenger fölötti elmélkedő révedésébe. Lassan, de bizonytalanul elérjük az 1600 méteres szintvonalat és vele együtt a hőn áhított dózerutat, ami egyenesen a Seehütte oltalmazó fedele alá vezet bennünket. Látszik, hogy mindenki megnézte milyen idő várható ezen a csodás napon, nincs itt senki, csak a személyzet. Megéheztem, kérünk két roppant drága rétest, de nem baj, érthető az ár, ilyet nem kap mindenhol az ember. Én legalábbis még nem találkoztam olyan cseresznyés rétessel, amiben a tölteléket elmulasztották kimagozni. Hosszan tartó az élvezet, legalább nem csak behabzsolja az ember. A lány csóválja a fejét és mondja, hogy egész napra rossz időt ígér a radarkép, de megnyugtatjuk, hogy nem is számítunk másra, önként vagyunk itt. Erre az egyenes beszédre felfigyelve el is ered odakint az eső, egycsapásra hűvössé téve az amúgy is csekély 13 fokot. Várunk kissé, hátha alábbhagy, mert most elég nagy elánnal kezdett neki, be akarja pótolni, a reggel elvesztegetett időt. Csendesedik... Csendesedik... Eláll... Rajt, most kell indulni. Bízunk a csodában, bár tudjuk, hogy esélytelen. Még 200 métert sem teszünk meg, ismét nekilát, kvázi tőrbe csalt minket. Nincs mit tenni, gyerünk. Egy jó minőségű, széles úton haladunk a Rax szépe geoláda felé, ami potom 3 km-re van légvonalban. Most örülök csak igazán a rövidnadrágnak, legalább kevesebb ruhám ázik rommá. A cipőm legalább bírja a gyűrődést! Legalább 10 percig, no nem erre van kitalálva. Bezzeg Ágié! Hiper-szuper gore-texes csoda, legalább 3-szor annyi ideig állja a sarat, mint az enyém, de legalább szép a színe. Már nem vagyunk messze az első ládától, csak 1 km, az viszont végig lefelé. Kényelmes, bár kissé beárnyékolja a képet, hogy ugyanitt vissza is kell másznunk. Hamar megtaláljuk, de nem soká élvezzük a pillanatot, irány fel, nem esik jól a mozdulatlanság, így kissé hideg van. Visszakapaszkodunk a meredek emelkedőn, útközben folytatva a fekete szalamandrák népszámlálását. Már 30-nál járunk, most az emelkedőn négyet nem számolunk, nehogy valaki kétszer szerepeljen a könyvelésben. Sokan előbújtak a hírre, hogy itt bizony két idióta ebben az időben is koptatja a hegyet. Visszaérünk a kereszteződésbe, a Wolfgang-Dirnbacher menedékházhoz. Apró épület, benne csak egy asztal és egy pad, de olyan jó a szigetelése, hogy nem is halljuk az eső zajait odakintről. Eszünk némi kekszet, bár úgy érzem picit elkéstem vele, többet követel a szervezetem, mint azt gondoltam, persze, elvégre fűtenie is kell, méghozzá elég rendesen. Nagyra nőtt törpefenyvesben visz a jelzetlen ösvényünk következő állomásunk, a jégbarlang felé. Mondta a Seehüttés lány, hogy ez roppant vizes tud lenni, de úgy voltunk vele, hogy már úgyis mindegy és erre kicsit rövidebb az út is. Tévedtünk. Eddig csak bőrig áztunk, de most olyan mintha egy medencébe ugrottunk volna ruhástul. Az a kevés réteg, ami rajtam van több liter hideg és friss esővizet képes ellopni, amit az apró fenyvesek oly szorgalmasan összegyűjtögettek. Ezt a részt nem élvezzük, csak megyünk, kissé talán gyorsan, hátha hamarabb a végére érünk ennek a szakasznak. Egy tisztásra érve, egy alig észrevehető ösvényen tovább haladva megpillantjuk a jégbarlangot. Mármint a táblát, hogy itt van a jégbarlang, a valóság azonban az, hogy színültig van hóval, még a bejárata sem látszik igazán. No, nem baj, így legalább nincs dilemma a fejemben, hogy megpróbáljak-e leereszkedni. Irány vissza a Seehütte! Mintha csak haza érnénk. Szörnyülködve néz rajtunk végig a lány, pedig a felfröccsent sár nagyrésze már szépen lemosódott a lábszáramról. Kikérünk két gulyást szegényes módra és két barackpálinkát, hátha picit át tudjuk verni a szervezetünket. Nem időzünk soká, tisztában vagyunk vele, hogy minél tovább múlatjuk itt az időt, annál rosszabb lesz újra kimenni és még csak féltávnál vagyunk, vagy ott sem. Kihasználva a félidei szünetet nekiveselkedünk az ösvénynek a Haidsteig látó geoláda irányába. A köd éppen szerencsésen sodródik és a kis kőorról most tényleg szépen látszik a steignek helyet adó orom teljes valójában. Nincs fölösleges pazarolni való energia, így kinézek egy nyiladékot, amin iránymenetben felmehetünk a Heukuppe felé vezető turistaútra, így nem kell kerülni. Jó meredek, de legalább rövid. Most jön a nap fénypontja. Szó szerint. Egy fénysugár világít meg bennünket és 1 percre látjuk az árnyékunkat is. Szomorúan odébb oldalog ezután a nap, enged a köd ismételt szorításának, ennyi jut mára, ezt valahol mélyen érezzük. Jó oldalára helyezkedünk a tél utolsó bástyájaként elterülő hatalmas hófoltnak, így át sem kell kelnünk rajta, kicsúszás veszély nélkül elérjük a jelzést. Fel-le haladunk az ösvényen, mígnem elérjük a Karl-Ludwig házat, innét már csak fel. Hívogatón terül el előttünk az impozáns épület, de ellenállunk a csábításának, nincs már idő a lazsálásra. Egyenesen nekimegyünk a 2007 méter magas csúcsnak. Nem meredek az emelkedő, de már fásultak vagyunk kissé, már barátként köszöntjük az esőt, aki ezúttal vendéget is hozott, a szelet. Nem baj, örülök, hogy esik, ha nem örülnék, akkor is esne. Végtelennek tetszik az utolsó 100 méter szintemelkedés, csak tesszük a dolgunkat: egyik láb a másik után, gyakoroltuk már eleget az életben, nincs mit elrontani. "Eh bien! Egyszer úgyis mindennek vége lesz! Elmúlik az egész, mint Screbin főhadnagy hegedűjén az utolsó vidám melódia, azon az estén, amikor vállat vont, és főbe lőtte magát." Megkeressük a mai napra tervezett utolsó geodobozt majd felmegyünk a csúcsig élvezni a kilátást. A kilátást, ami nincs. Illetve van, csak korlátozott, 20-30 méter. Rengeteg izgalmas dolog van látótávolságon belül, például kövek és a kis emlékmű a csúcson, meg itt van a rommá ázott feleségem, ő sem utolsó látvány. Nem is baj, hogy nincs jobb panoráma, még a végén túl sokat időznénk ebben az ocsmány tejfölszerű ködben. Akkora a szél, hogy 10 méterre egymástól már üvöltve is alig értjük a másikat, nyár van, de a hideg miatt mégis nehezen formálom a szavakat a kezeim pedig alig képesek fogni úgy bedagadtak. Hamar megindulunk a már ismert ösvényen vissza a hütte felé. A GPS szerint már csak 150 méterre vagyunk, mégsem látjuk a ködben a házat. Ismét elmegyünk mellette és a völgy felé vesszük az irányt, innét már csak lefelé visz az utunk, mondjuk még több mint 2 órán keresztül. Egy szakaszon meredek falon kell ereszkedni, de végig építettek lépéseket és korlátot, bár ez utóbbinak nem sok haszna van, annyira csúszik a fogás. Ági kissé félve, de hallgatva a jó szóra szépen megoldja a feladatot, elfáradt már ő is rendesen. Hamar leérünk a Wax házig, ahonnét nosztalgikus pillantással tekintünk vissza a még mindig köd fátyolozta hegyre. Az eső is úgy gondolja, hogy mára már kidolgozta magát, lassan de biztosan pihenni tér. Ezt a házat is kikerüljük, nincs már idő ilyenekre, ha világosban le akarunk érni, ami innét még egy óra a kalauzidőt jelző tábla tanulsága szerint. Kellemes fenyves, majd a már ismert dózerút vezet vissza minket a parkolóba. A szobánkat nem takarította ki senki és a vacsorát is magunknak kell megfőznünk, de kárpótol érte az öröm, hogy levehetjük a cipőnket bőségesen kiáztatott lábainkról, amik már úgy néznek ki, mintha aggastyánok lennénk. Száraz ruhát húzunk és beizzítjuk a gázfőzőt, pincepörkölt lesz vacsorára, jobban esik, mint bármi, bárhol. Ismét közeleg a vihar, de ezúttal úgy ítéltetik, hogy mára már eleget kaptunk, percre pontosan megvárja, hogy megvacsorázzunk és elfoglaljuk nyugvóhelyünket a szobában, azaz az autónkban. Füldugó bedug, szem becsuk, vége a napnak, elég is volt. Hogy mi a tanulság? Nem tudom. Azt hiszem nincs. Ha újra kéne csinálni, ugyanígy csinálnánk. Bőrig áztunk? Igen! A komfortzónánkon kívül voltunk szinte egész nap? Igen! Szinte semmi kilátást nem tárult elénk az amúgy gyönyörű hegyről? Igen! Mégsem bánom! Néha kell egy kis szar a palacsintába, hogy legközelebb jobban tudjuk értékelni a lekvárt. Nicsak, mégis találtam egy tanulságot...
Pünkösdi ausztriai kiruccanás harmadik napján túráztunk egyet a Raxon. Hiányzott már, 10 éve voltam utoljára a Grosses Höllental részen, pedig ezt a tájat nem lehet elégszer látni. :)
A völgyön mentünk fel a sárga jelzésen a Gaislochsteig-ig, ami szerencsére járható volt. A májusi esőzések és az olvadás ugyanis sajnos kicsit átrendezte a tájat, a völgyben rengeteg a kidőlt fa, a felső szakaszon csak nehezen vergődtünk át. Az Alpenvereinssteig le is van zárva, ott is elvittek egy szakaszt a földcsuszamlások.
A steighez nem vittünk felszerelést, csak sisakot, de nem is éreztük szükségét a plusz biztosításnak, jók a lépések és a sodrony is stabil. A láda hamar előkerült, jó rejtés. Logolás után végigmentünk a Gustav-Jahn-steigen, de épp a vége előtt ott is belefutottunk egy nem túl bizalomgerjesztő földcsuszamlásba, ami egy kb. 10m-es szakaszon eltemette a sodronyt, így inkább visszafordultunk, és a normál úton mentünk fel a Höllental-kilátópontig, onnan pedig az Ottohaus-ig, benevezve egy kis Germknödel-re és Apfelsaft-ra. :). Elbeszélgettünk a magyar személyzettel, majd némi ejtőzés után nekiveselkedtünk a térdgyilkos ereszkedésnek a Wachthüttlkamm-on. Este 8-ra értünk le, nem kellett altatni. :)
Kilenc órás indulással a felvonótól végig a Rax fennsíkon GCRAX => GCHEUK => GCJEGB => GCGLS útvonalon. Érkezés vissza a felvonóhoz 24km után 18:00-kor.
Nagy örömömre szolgált volna felkutatni a ládát a sebtiben szerveződő túracsapatunkkal, de sajnos a megbízott nyomtatóemberünk nem hozta magával a koordinátákat tartalmazó papírost. :(
Tracklog alapján kérem elfogadni a találatot.
http://www.strava.com/activities/214824426
Másodszor jöttünk fel, mert korábban elmentünk a láda mellett, és egy klettersteiggel távolabb voltunk, mire eszünkbe jutott, hogy bekapcsoljuk a GPS-t. :) Az egyik leglátványosabb klettersteig, amit ismerünk, nagyon szép a kilátás, és jó hosszú az út az Ottohausig.