WAP: a láda néhány lépésre a turistaúttól, egy hegyorr képződményen, nem messze egy sózótól, kőbabának látszó kőkupac alatt egy nagyobb kővel letakarva vár Benneteket. A mechanikai védelemül szolgáló doboz nyitásához lehet, hogy tavasszal kis olaj szükséges! A helyről, mint egy kilátóból remek kilátás nyílik a Rax nagy, közel 500 méteres falára, a Preiner Wandra. Gyerekekkel óvatosan! Köszönöm DonRazzinonak a láda cseréjét!110520
Az Alpok egyik legkeletibb nyúlványára szeretnélek invitálni Téged, kedves ládász barátom! Soprontól légvonalban kb. 50 kilométerre található ez a vadregényes, romantikus, gyönyörűséges hegység, már 2000 méter feletti csúcsával! Talán a Bükkhöz tudnám hasonlítani. Mészkő a hegyalkotó kőzete, meredek oldalfala van és fent széles platója. Persze a magasságból adódóan a Raxot fent gyephavas növényzet jellemzi és a veszélyek is magashegyiek már! Remek kirándulóhely, és láncos útjai révén hegymászó-paradicsom is. Ha pünkösdkor jössz, lehet, hogy találkozunk!
Megközelítés kocsival: Budapest - Sopron - Bécsújhely - Neunkirchen - Gloggnitz - Payerbach - Reichenau - Kaiserbrunn vonattal: Payerbach/Reichenau, majd tovább napi 3 buszjárattal Prein an der Raxig.
Megjegyzés
A Rax-platón "menetrend szerinti buszközlekedés" van a felvonó hegyállomása és a turistaházak között. A menetrend kiegészítése: Közlekedik naponta - kivéve ma... :-)
Történelem
A Római Birodalom egykori tartománya, Noricum a korai középkorban a Frank Birodalom, majd a Német-római Császárság része, annak keleti tartománya lett. Ostarrich tartomány a X. században a Babenbergek kezébe került, majd az 1278-as Morvamezei csata eredményeként Habsburg Rudolf szerezte meg, így került a Habsburg dinasztia kezébe. 1365-ben a Habsburgok egyesítették tartományaikat (örökös tartományok). A XV-XVI. századtól a Habsburgok és Magyarország története összefonódott. 1804-ben I. Ferenc a soknemzetiségű birodalmat Osztrák Császárság néven egyesítette, majd az 1867-es kiegyezés eredményeként létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia, amely az I. világháború után bomlott fel. Ekkor hozták létre Ausztriát, melynek területe az egykori birodalomnak csak a töredéke, államformája köztársaság lett. 1938-ban Németország megszállta (Anschluss), a II. világháború után a győztes hatalmak 4 megszállási övezetet hoztak létre a területén (angol, amerikai, francia és szovjet). 1955-ben született meg az osztrák államszerződés, amely kimondja, hogy Ausztria semleges állam. Jelenleg Ausztria 9 tartományból álló szövetségi állam. (Alsó-Ausztria, Felső-Ausztria, Salzburg, Stájerország, Tirol, Karintia, Vorarlberg, Burgenland és Bécs)
Földrajz
Ausztria területének jelentős részét a Keleti-Alpok láncai foglalják el, a Rax, Schneeberg az Északi Mészkő-Alpok része. Itt ered a két hegyet elválasztó Schwarza folyócska, mely a Fertő-tavat megkerülve a Lajtán keresztül ömlik a Dunába.
Éghajlat
Ausztria keleti vidékén kontinentális éghajlat uralkodik, ez különösen nyáron érvényesül. Persze a nagy magasságokban és a mély völgyekben ez már nem mindig igaz. És a csapadékban bő éghajlat is segít gazdaggá tenni a völgyi növényzetet.
Figyelem! A legnagyobb melegben is hidegre változhat az időjárás, az öltözetet és az időbeosztást e szerint kell megválasztani!!!
Növény- és állatvilág
Lejjebb még lomb- és fenyőerdő vegyesen zöldell, feljebb már a változatos jegenye- és feketefenyő az uralkodó. A fenyők felső határán borókafenyő, majd a törpe(gyalog)fenyő következik. Még feljebb encián- és erikamezők lepik el a havasi réteket. A mészkősziklákon kankalinnal is gyakran találkozhatunk.
Az emlősök közül nagyon sok erdei vad megtalálható a hegyekben: szarvas, őz, vaddisznó, kőszáli kecske, a rendkívül védett zerge, mormota. És persze a hegyekben láthatjuk a kőszáli sast, a saskeselyűt, a fajdot, ölyvet is.
Forrásvíz a háztartásokban
Bécs városa átlagosan 390 ezer köbméter vizet használ fel naponta, amely felhasználás időről-időre akár az 580 ezer köbméteres mennyiséget is elérheti. A világon egyedülálló módon, a bécsi lakások vízvezetékeiből tiszta, hegyekből származó ivóvíz folyik. Ennek alapját a 19. század második felében teremtették meg az 1. és a 2. Bécsi Magasforrás-vízvezetékkel. A Rax-Schneeberg-i és a Hochschwab-i területről származó két vezeték ma már egész évben 1,6 millió bécsi lakost lát el friss forrásvízzel. Az éves felhasznált vízmennyiségnek csupán a három százaléka származik nem forrásterületekről, hanem a Duna melletti talajvízművekből és a Wientalban található felszíni vízműből. A császári időkből származó vízvezetékekben a gravitáció erejével folyik a friss alpesi víz a forrásoktól a felhasználókig.
Ha marad időtök hazafelé, ne hagyjátok ki a Hohe Wandot, ahol a Brombergen scele ládáját a GCBROM-ot és persze a Hohe Wandon az én Magas fal GCMAFA ládámat is fel lehet keresni! És természetesen melegen ajánlom a szomszéd Hó-hegyen a GCSCHN felkeresését is!
Forrás
Outdoor magazin 2004/II.
Tourismusbüro Reichenau
Pethő-Szombathy: Ausztria
F&B Semmering, Rax, Schneeberg 1:50 000 térkép
A Preiner Gscheidt parkolóból (jelenleg 4 euró/nap) indultunk és a Waxrigelhüttétől a sárga sávon jutottunk el a kilátópontig, majd a célhoz, a Preinerwandig.
A hegy, a kilátás, a túra, az együttlét a családdal, mind csodálatos volt.
Ezért ládázunk.
Köszönjük a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! A via ferrata út után még nem voltunk elég fáradtak, igy felkerestük a két közeli ládát és nagyon megérte. Csodás kilátás nyílt a hegyre, amit megmásztunk. [Geoládák v3.12.10]
Megtaláltuk.
Csodálatos Rax túra során.
A Prein hágóból indulva másztuk meg a Heukuppét, majd a Seehütte (ami sajnos zárva volt) érintésével közelítettük meg a ládát.
A Waxriegelhausba ittunk egy jó kávét, majd visszaereszkedtünk a hágóhoz.
Útközbe csodás virágokat láttunk, a láda környékén is igazi virágkarnevál fogadott minke.
Köszönjük!
A Preinerwandról lefelé jövet véletlenül utunkba került ez a láda. És ezt nem bántuk egy cseppet sem. Nagyon tetszett a meglepően egyszerű, de nagyszerű, biztonságos rejtek is és maga a hely, a kilátópont is. A Haidsteig, híréhez méltóan valóban szuper volt. Talán eljutok még egyszer ide.
Naná, hogy a Haidsteigen, hiszen azért jöttünk! Az, hogy a ládát is megtaláltuk, puszta véletlen, nem voltak magyar ládák betervezve ebbe a kirándulásba. De ha már ott mentünk el mellette, nem hagyhattuk csak úgy ott. Szuper rejtés szuper helyen! A jelszó is nagyon tetszett. Az eleve csodálatos nap szép ajándéka lett ez a potya láda.
Kár, hogy az idők során elveszett a .com-ról. :-( Így igen keveseknek jut a megtalálás élménye.
Ancs Tours 6.0, Rax Vol1, 9/10.
Eredetileg vasárnap terveztünk sétálni a Rax-on, de annyira ömlött az eső, hogy az elnapolás mellett döntöttünk.
Reggel 8-kor, a felvonó előtt állva már látszott, hogy a mai nap kiváló lesz. A piros turista úton az Ottohaus és a Seehütte érintésével közelítettük meg a ládát, ahol csodás kilátás várt minket, némi felhőjátékkal, havasi gyopárral, hegyi kecskékkel.
A régóta szoruló zsanérokat Kokó jóvoltából WD40-el lekezeltük.
A steiget ma többször, több helyről és magasságból láttuk. Impozáns! :D
Innen a HEUK felé vettük az irányt, majd a Karl-Ludwig ház előtt a visszafordulás mellett döntöttük. A köves terep miatt annyira lassan haladt a csapat, hogy kockáztattuk volna, hogy elérjük az utolsó kabint lefelé. De legalább jövünk legközelebb is! :D
Köszi
Akkor kell túrázni, ha jólesik, avagy az önként vállalt szopás
esete, ami jól esett!
Tudtuk mire számítsunk vasárnap reggelre, már egy hete figyelem az előrejelzéseket, és valamennyi teljesen egybehangzó. Esni fog, méghozzá bőséggel, a jóslat valószínűsége 90-100 %. Fura, reggel hét óra és nem arra ébredek, hogy apró cseppek kopognak a szállásunkként szolgáló autó tetején. Lehet, hogy még alszom, és csak álmomban idealizálom a helyzetet? Nem, ébren vagyok, kissé elzsibbadt a hátam, ilyesmit nem álmodnék magamtól. Borult az idő, időtlen a reggel, nem tudom, hogy 5 óra van vagy 10. Kikászálódom a kocsiból és felteszek egy teát a gázfőzőn, nincs igazán hideg, de jólesik a forró tea illata, hangulatot varázsol a tejföl szerű reggel köré, misztikummal ruházza fel a körülöttünk lévő világot. Kényelmesen elköltjük a reggelinket, és a 9 órát súrolva nekifekszünk a hegynek. Nem sietünk, tartalékolni kell az energiát, lesz még hova elhasználni. 880 méteren hagyjuk az autót és szép fenyvesben emelkedünk egy dózerúton, majd keskeny ösvényen a Haidsteig beszállásáig. De ma nem ez a program, ilyen időben az álmoskönyvek szerint nem előnyös a drótkötélen lógni. A sziklaút melletti törmeléklejtőn kaptatunk fölfelé és lefelé egyszerre. Nehéz fix lépést találni a kőrengetegben, így minden lépésnél kicsit vissza is csúszunk, ahogy kipereg az út a lábunk alól. Az alattunk elterülő köd szédítő mélységet kölcsönöz az amúgy nem igazán pulzust emelő látványnak. Egy zerge bornírt közönnyel veszi tudomásul jöttünket és 30 méterről is csak egy oldalpillantásra méltat, majd visszatér a végtelen tenger fölötti elmélkedő révedésébe. Lassan, de bizonytalanul elérjük az 1600 méteres szintvonalat és vele együtt a hőn áhított dózerutat, ami egyenesen a Seehütte oltalmazó fedele alá vezet bennünket. Látszik, hogy mindenki megnézte milyen idő várható ezen a csodás napon, nincs itt senki, csak a személyzet. Megéheztem, kérünk két roppant drága rétest, de nem baj, érthető az ár, ilyet nem kap mindenhol az ember. Én legalábbis még nem találkoztam olyan cseresznyés rétessel, amiben a tölteléket elmulasztották kimagozni. Hosszan tartó az élvezet, legalább nem csak behabzsolja az ember. A lány csóválja a fejét és mondja, hogy egész napra rossz időt ígér a radarkép, de megnyugtatjuk, hogy nem is számítunk másra, önként vagyunk itt. Erre az egyenes beszédre felfigyelve el is ered odakint az eső, egycsapásra hűvössé téve az amúgy is csekély 13 fokot. Várunk kissé, hátha alábbhagy, mert most elég nagy elánnal kezdett neki, be akarja pótolni, a reggel elvesztegetett időt. Csendesedik... Csendesedik... Eláll... Rajt, most kell indulni. Bízunk a csodában, bár tudjuk, hogy esélytelen. Még 200 métert sem teszünk meg, ismét nekilát, kvázi tőrbe csalt minket. Nincs mit tenni, gyerünk. Egy jó minőségű, széles úton haladunk a Rax szépe geoláda felé, ami potom 3 km-re van légvonalban. Most örülök csak igazán a rövidnadrágnak, legalább kevesebb ruhám ázik rommá. A cipőm legalább bírja a gyűrődést! Legalább 10 percig, no nem erre van kitalálva. Bezzeg Ágié! Hiper-szuper gore-texes csoda, legalább 3-szor annyi ideig állja a sarat, mint az enyém, de legalább szép a színe. Már nem vagyunk messze az első ládától, csak 1 km, az viszont végig lefelé. Kényelmes, bár kissé beárnyékolja a képet, hogy ugyanitt vissza is kell másznunk. Hamar megtaláljuk, de nem soká élvezzük a pillanatot, irány fel, nem esik jól a mozdulatlanság, így kissé hideg van. Visszakapaszkodunk a meredek emelkedőn, útközben folytatva a fekete szalamandrák népszámlálását. Már 30-nál járunk, most az emelkedőn négyet nem számolunk, nehogy valaki kétszer szerepeljen a könyvelésben. Sokan előbújtak a hírre, hogy itt bizony két idióta ebben az időben is koptatja a hegyet. Visszaérünk a kereszteződésbe, a Wolfgang-Dirnbacher menedékházhoz. Apró épület, benne csak egy asztal és egy pad, de olyan jó a szigetelése, hogy nem is halljuk az eső zajait odakintről. Eszünk némi kekszet, bár úgy érzem picit elkéstem vele, többet követel a szervezetem, mint azt gondoltam, persze, elvégre fűtenie is kell, méghozzá elég rendesen. Nagyra nőtt törpefenyvesben visz a jelzetlen ösvényünk következő állomásunk, a jégbarlang felé. Mondta a Seehüttés lány, hogy ez roppant vizes tud lenni, de úgy voltunk vele, hogy már úgyis mindegy és erre kicsit rövidebb az út is. Tévedtünk. Eddig csak bőrig áztunk, de most olyan mintha egy medencébe ugrottunk volna ruhástul. Az a kevés réteg, ami rajtam van több liter hideg és friss esővizet képes ellopni, amit az apró fenyvesek oly szorgalmasan összegyűjtögettek. Ezt a részt nem élvezzük, csak megyünk, kissé talán gyorsan, hátha hamarabb a végére érünk ennek a szakasznak. Egy tisztásra érve, egy alig észrevehető ösvényen tovább haladva megpillantjuk a jégbarlangot. Mármint a táblát, hogy itt van a jégbarlang, a valóság azonban az, hogy színültig van hóval, még a bejárata sem látszik igazán. No, nem baj, így legalább nincs dilemma a fejemben, hogy megpróbáljak-e leereszkedni. Irány vissza a Seehütte! Mintha csak haza érnénk. Szörnyülködve néz rajtunk végig a lány, pedig a felfröccsent sár nagyrésze már szépen lemosódott a lábszáramról. Kikérünk két gulyást szegényes módra és két barackpálinkát, hátha picit át tudjuk verni a szervezetünket. Nem időzünk soká, tisztában vagyunk vele, hogy minél tovább múlatjuk itt az időt, annál rosszabb lesz újra kimenni és még csak féltávnál vagyunk, vagy ott sem. Kihasználva a félidei szünetet nekiveselkedünk az ösvénynek a Haidsteig látó geoláda irányába. A köd éppen szerencsésen sodródik és a kis kőorról most tényleg szépen látszik a steignek helyet adó orom teljes valójában. Nincs fölösleges pazarolni való energia, így kinézek egy nyiladékot, amin iránymenetben felmehetünk a Heukuppe felé vezető turistaútra, így nem kell kerülni. Jó meredek, de legalább rövid. Most jön a nap fénypontja. Szó szerint. Egy fénysugár világít meg bennünket és 1 percre látjuk az árnyékunkat is. Szomorúan odébb oldalog ezután a nap, enged a köd ismételt szorításának, ennyi jut mára, ezt valahol mélyen érezzük. Jó oldalára helyezkedünk a tél utolsó bástyájaként elterülő hatalmas hófoltnak, így át sem kell kelnünk rajta, kicsúszás veszély nélkül elérjük a jelzést. Fel-le haladunk az ösvényen, mígnem elérjük a Karl-Ludwig házat, innét már csak fel. Hívogatón terül el előttünk az impozáns épület, de ellenállunk a csábításának, nincs már idő a lazsálásra. Egyenesen nekimegyünk a 2007 méter magas csúcsnak. Nem meredek az emelkedő, de már fásultak vagyunk kissé, már barátként köszöntjük az esőt, aki ezúttal vendéget is hozott, a szelet. Nem baj, örülök, hogy esik, ha nem örülnék, akkor is esne. Végtelennek tetszik az utolsó 100 méter szintemelkedés, csak tesszük a dolgunkat: egyik láb a másik után, gyakoroltuk már eleget az életben, nincs mit elrontani. "Eh bien! Egyszer úgyis mindennek vége lesz! Elmúlik az egész, mint Screbin főhadnagy hegedűjén az utolsó vidám melódia, azon az estén, amikor vállat vont, és főbe lőtte magát." Megkeressük a mai napra tervezett utolsó geodobozt majd felmegyünk a csúcsig élvezni a kilátást. A kilátást, ami nincs. Illetve van, csak korlátozott, 20-30 méter. Rengeteg izgalmas dolog van látótávolságon belül, például kövek és a kis emlékmű a csúcson, meg itt van a rommá ázott feleségem, ő sem utolsó látvány. Nem is baj, hogy nincs jobb panoráma, még a végén túl sokat időznénk ebben az ocsmány tejfölszerű ködben. Akkora a szél, hogy 10 méterre egymástól már üvöltve is alig értjük a másikat, nyár van, de a hideg miatt mégis nehezen formálom a szavakat a kezeim pedig alig képesek fogni úgy bedagadtak. Hamar megindulunk a már ismert ösvényen vissza a hütte felé. A GPS szerint már csak 150 méterre vagyunk, mégsem látjuk a ködben a házat. Ismét elmegyünk mellette és a völgy felé vesszük az irányt, innét már csak lefelé visz az utunk, mondjuk még több mint 2 órán keresztül. Egy szakaszon meredek falon kell ereszkedni, de végig építettek lépéseket és korlátot, bár ez utóbbinak nem sok haszna van, annyira csúszik a fogás. Ági kissé félve, de hallgatva a jó szóra szépen megoldja a feladatot, elfáradt már ő is rendesen. Hamar leérünk a Wax házig, ahonnét nosztalgikus pillantással tekintünk vissza a még mindig köd fátyolozta hegyre. Az eső is úgy gondolja, hogy mára már kidolgozta magát, lassan de biztosan pihenni tér. Ezt a házat is kikerüljük, nincs már idő ilyenekre, ha világosban le akarunk érni, ami innét még egy óra a kalauzidőt jelző tábla tanulsága szerint. Kellemes fenyves, majd a már ismert dózerút vezet vissza minket a parkolóba. A szobánkat nem takarította ki senki és a vacsorát is magunknak kell megfőznünk, de kárpótol érte az öröm, hogy levehetjük a cipőnket bőségesen kiáztatott lábainkról, amik már úgy néznek ki, mintha aggastyánok lennénk. Száraz ruhát húzunk és beizzítjuk a gázfőzőt, pincepörkölt lesz vacsorára, jobban esik, mint bármi, bárhol. Ismét közeleg a vihar, de ezúttal úgy ítéltetik, hogy mára már eleget kaptunk, percre pontosan megvárja, hogy megvacsorázzunk és elfoglaljuk nyugvóhelyünket a szobában, azaz az autónkban. Füldugó bedug, szem becsuk, vége a napnak, elég is volt. Hogy mi a tanulság? Nem tudom. Azt hiszem nincs. Ha újra kéne csinálni, ugyanígy csinálnánk. Bőrig áztunk? Igen! A komfortzónánkon kívül voltunk szinte egész nap? Igen! Szinte semmi kilátást nem tárult elénk az amúgy gyönyörű hegyről? Igen! Mégsem bánom! Néha kell egy kis szar a palacsintába, hogy legközelebb jobban tudjuk értékelni a lekvárt. Nicsak, mégis találtam egy tanulságot...
Szokásos őszi via ferratázás során benéztem a ládához is. Sajnos nem olvastam az előző megtalálók logját, a doboz remek állapotban van, de a zsanér gyakorlatilag beállt, nagyon nehezen nyitható. WD-40 vagy hasonló cucc sürgősen kellene.
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (191 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide.
Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amelyet bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.
N 47° 42,872' E 15° 48,275' 510 m [GCRAX+völgyáll.]
N 47° 42,805' E 15° 45,734' 1644 m [GCRAX+Otto]
N 47° 44,059' E 15° 47,522' 521 m [GCRAX+vadkemp]
N 47° 41,870' E 15° 44,054' 1359 m [GCRAX+beszállás]
N 47° 42,035' E 15° 44,279' 1783 m [GCRAX+PWcsúcs]
