A védendő vaskori halomsíros temető a településhez tartozó erdőben található. Az összesen 68 halomból álló temető északi részén egy kettős halom helyezkedik el, a többi halom szabálytalan - kelet-nyugat irányú - sorokba rendeződik. Jól dokumentált módon két temetkezés került eddig feltárásra: mindkettő esetében az átlagosan 10 méter átmérőjű és 60 cm magas halmok közepére lokalizálható a sírgödör, amelyben megtalálhatók a halott elhamvasztott maradványai. A hamvasztást minden bizonnyal a temető területén lévő elkülönült hamvasztóhelyen végezték el. Az első halom sírjának mellékleteit edények és állatcsontok alkották, a második halomból tál, pohár, festett edény és szárnyas bronzfibula töredéke került elő. A korábbi, 19. századi kutatások során üvegedénybe helyezett hamvakat és lovas-temetkezés szokását is megfigyelték. A leletek alapján a temetkezésekre a Kr.u. 2. században kerülhetett sor, és a római korban itt élő hercuniates kelta népcsoporthoz kapcsolhatók. A kemenesszentpéter-pagonyi halomsír analógiája alapján lehetséges, hogy a temetőtől távolabb elhelyezkedő kettős halom közül az egyik, a felszínen is számos követ tartalmazó halom, a közösség egyik vezetőjének a sírja lehet. Tudományos szempontból azonban különleges ez a halom akkor is ha nem sírkamrát, hanem egy a Dunántúlon a római korból szinte egyedülálló kőpakolásos sírt rejt magában.
A lelőhely viszonylag bolygatatlan, a halmok jó állapotban őrződtek meg. További kutatása fontos társadalomtörténeti kérdésekre adhat választ a bennszülött népcsoport kultúrájának jobb megismerése révén.
Az érintett ingatlan természetvédelmi oltalom alatt áll, tulajdonosa a Magyar Állam.
