Geológiai, régészeti, valamint vallás- település- és ipartörténeti értékei alapján 1982 óta fokozottan védett barlang a Budai-hegységben. A triász dachsteini mészkőben kialakult, 440 m tszf. magasságban nyíló, szerteágazó rendszert a feltörő hévizek alakították ki. A 360 m hosszban feltárt járatokat gömbfülkék, borsókő, kalcit kiválások valamint cseppkőképződmények díszítik. Bejárati termét már az újkőkor, a rézkor, a bronzkor, a vaskor és a középkor emberei is ismerték. Egyes járataiban a 15. sz.-tól kezdődően ércbányászat folyt, amelyet számos ipartörténeti emlék - sziklába vájt lépcsőfokok, jellegzetes, háromszögletű vésőnyomok, az érc helybeni feldolgozására utaló eszközök - igazol. A 18. sz.-i okiratok ezüst- és aranybányászatot is említenek, ennek bizonyítékait azonban a kutatók még nem találták meg. Nevét Bátori László pálos szerzetesről, az első magyar szentírásmagyarázóról kapta, aki 1437-57 között itt remetéskedett. Az ő tiszteletére a barlangot 1911-ben látogathatóvá tették, munkásságát megörökítő fekete márványtáblát helyeztek el, a bejárata előtt kis faházat létesítettek, majd 1931-ben Havran Imre iparművész tervei alapján egy márványoltárt alakítottak ki, amiből mára már csak a márványtábla összetört darabjai maradtak meg. Megismeréséért legtöbbet a BSE barlangkutatói 1961-től több mint egy évtizeden át tartó munkával tették. A lezárt barlang látogatásához engedély és barlangmászó gyakorlat szükséges.
