Előzmények

dc3hozzászólásai | válasz erre | 2014.05.05 23:10:00 (70508)
Tekintettel arra, hogy ez az elnökség szerintem általad is sejthető okok miatt igencsak elfásult és kedveszegett lett, nem törte magát, hogy a megfelelő időben belevágjon a rendezvény szervezésébe.

Sőt, egyáltalán nem törte magát.

Ugyanakkor a szívünk azt diktálta, hogy mégiscsak legyen tavaszi verseny, hiszen annyi sok jó rendezvényen vagyunk túl. Ettől persze igazán a kedvünk és a szabadidőnk se lett több, de ahogy már radpeter nevesítette, sokan segítettek eddig is. Az eddigi is inkább nekik köszönhető.

Nem most volt egyeztetés az alapokról, ahogy írod, de sok-sok rendezvény után most az egyszer nem volt szerencsénk. Bárkivel konzultáltunk eddig, ez az akadály csak ma derült ki. Emiatt kellett ezt a nehéz döntést meghozni. Komoly biztonsági probléma lenne összeereszteni a kerékpárosakkal játékosainkat.

Nyilván vállaljuk azt, hogy ez a mi sarunk, de duplán nem tudunk lemondani. Így csak azt tudom mondani, hogy elnézéseteket kérjük és remélem lesznek majd a jövőben még remek rendezvények.

[előzmény: (70500) Péter60, 2014.05.05 22:36:37]

Péter60hozzászólásai | válasz erre | 2014.05.05 22:36:37 (70500)
Akkor az előkészítés nagyon félrecsúszhatott ...
Egy országos rendezvén előtt két héttel már mindennek sinen kéne lenni, nem pedig az egyeztetni az alapokról.
Döbbenet, ilyenkor már csak az apró részleteken kéne csiszolni.
[előzmény: (70478) radpeter, 2014.05.05 21:47:57]

radpeterhozzászólásai | válasz erre | 2014.05.05 21:47:57 (70478)
Kedves Játékosok!

Sajnálattal értesítek mindenkit, aki tervezte részvételét, hogy a Bakonybélbe tervezett XXVIII. Geocaching Fesztivál és Verseny ELMARAD!

A mai egyeztetések során kiderült, hogy Bakonybél központtal május 17.-én rendezik a Bakonyerdő Maraton mountain bike versenyt, mely több útvonalon keresztül vágja a tervezett versenyterületünket. Így a rendezvényt biztonsági okokból nem engedélyezték.

Bejelentkezés név:  jelszó:   [regisztráció]