Előzmények

Pegasushozzászólásai | válasz erre | 2005.04.28 10:37:21 (6543)
Úgy érzem, hogy Silvius szélmalom harcot folytat a 12 tábornokkal szemben, és a jelenlegi rendszerben sok esélye nincsen. Kár, mert számos ötletét jónak tartom, azokat rendesen kifejtve próbálja másokkal is megértetni. Sajnos a válasz néha "Menj már ládászni, ne írogass annyit!" stílusú (vízalá)nyomós érv.

Barbárka volt szíves megosztani velünk, hogy miként lett Kumin az egyesület elnöke, és miként került kinevezésre a 12 moderátor. Ami nekem nem világos, az az, hogy meddig szól megbízatásuk, miként lehet új moderátorokat választani/kijelölni. A kérdés nem személyeskedés akar lenni, egyiküket sem kívánom lecserélésre javasolni, a rendszert szeretném megérteni.
Azt ugyanis nem tartom jó gondolatnak, hogy egy dinamikusan fejlődő társaságban, mint a GC, "örökre" rögzített irányító testület legyen. Ismét Barbárkára, illetve az ő politikai példájára hivatkozva:
Ne feledjük, hogy 4 évente mindenkinek (nem csak a párttagoknak!!!) lehetősége van arra, hogy véleményt nyilvánítson az őt érintő kérdésben, nevezetesen pl. a miniszterelnök személyéről. A minisztereket pedig mint látjuk menet közben is "frissítik".
A hasonlat remélem sántít, mert azt nem szeretném, hogy a GC is olyan legyen, mint a magyar politikai élet. :-(
[előzmény: (6542) Silvius, 2005.04.28 10:22:25]

Silviushozzászólásai | válasz erre | 2005.04.28 10:22:25 (6542)
Hölgyeim - Uraim, maguk sarkítanak. Flektogon sem mondja azt, hogy ne legyen több láda hazánkban én sem akarom, hogy minden bokorba legyen, de például tegnap jártam Válon, csodás egy falu. Jó kis csésze. Az Fejér megye legnagyobb templomát mutatja be és mellette egy kis temetőt. Igaz nagyon gazdag a webes tájékoztatás, de Válon még sok látnivaló van. Én arra gondoltam, hogy nagyon jó lenne itt a tavakhoz is rakni egy dobozt, ahol a nagy költő Vajda János ringatózott fegyverével az ölében, önfeledten (Nádas tavon c. költemény). Így a ládászok (főleg a pontvadász fajta) szívesebben menne Válra, mert ott két láda is van, de gondolni kell a gyalogszamarakra is, akik olyan helyszíneket keresnek, ahol ládagócpont van. Na most erősen valószínűsítem, hogy a jelenlegi moderátorok közül sokan azt mondanák, ott nem lesz új láda, mert abban a faluban 1,2km-re van egy másik.

Egyre jobban világos számomra, hogy sok iskola van a GC-n belül. Vannak rejtésközpontú gondolkodásúak (mint én), vannak virtuális utikönyv preferálók, akik azt szeretnék, hogy csak értékes helyeken legyenek ládák, van aki a drive-in-eket szereti, van aki a küzdős ládákat. Még a moderáció kikényszerítése előtt sokat vitatkoztunk egy-egy új ládának megjelenésekor.

Emléxem MagPet Peep-showja sokakból ellenérzést váltott ki, mert a közelben volt már sok láda és a láda célja voltaképp csak egy orbitális poén, a rejtő a kertjéből nézegetheti a hegyremászó ládászokat. Nekem egy ilyen poén már megér egy ládászást, másoknak meg ez alávaló.

A jelenlegi moderációs testület szinte minden tagja a mások közé tartozik. Ők valóban egy elit GC-et szeretnének, véleményük rendszerint homogén. Nagyon pártolják azt, ami sokaknak másodlagos, hogy értékes helyen legyen a láda történelmi, természeti szempontból. Mindez nem baj, csak úgy érzem nem jó ráerőltetni egy adott közösségnek a véleményét a többiekre. Én sem ezt szeretném. Azt szeretném, ha más iskolák ládászai is teret nyerhetnének színvonalas, poénos rejtésekkel, ha ipari objektumokat is bemutathatna egy láda. Én terveztem egy multit a Kacsóh Pongrác úti kegyetlen dzsungelbe. Nagyon izgalmas lett volna az ijesztő, leromló aluljáró-rengetegben futkározni, kitalálni, hogy hogy jussunk át a sztráda túloldalára, meg hogy hol is lehet a következő pont. Igen itt van szemét, vannak szép zöld területek is a búgó felüljárók alatt, van mit fotózni, vannak hajléktalanok is, igazi nagyvárosi dzsungel. Utálom az ilyesmit, de épp azért jó bemutatni a rosszat is, hogy felhívjuk az emberek figyelmét az élet árnyoldalaira is. Egy ilyen stílusú ládát nem lehet jelenleg keresztülvinni! Mert Snak és Kulisz csípőből ellenzi a fővárosi ládákat, atöbbiek közül sokan utálják a szemetes, graffytis helyeket.

Pedig olyan egyszerű lenne nem elmenni oda, ami engem nem érdekel és nem korlátozni a másik ládászt abban, hogy a saját tematikája szerint telepítsen. Szerintem megfér a listában egymás mellett a városmajori micromulti és a Spartacus-ösvény is, csak gyönyörködtet a változatosság és ettől még nem lesz hirtelen minden bokorban láda, mert a ládákat gondozni is kell és 6 láda becsületes gazdájaként elmondhatom, hogy ez bizony sokszor elég nehéz feladat. Az elszaporodást ez a tényező mindig is fogja gátolni. Szerintem lehetnénk sokkal megengedőbbek is!
[előzmény: (6538) RIPTOR, 2005.04.28 09:55:17]

RIPTORhozzászólásai | válasz erre | 2005.04.28 09:55:17 (6538)
Hmmm, és komolyan gondolod, hogy erre a problémára „ minden bokorba 1 ládát” a megoldás??
[előzmény: (6537) Zefir, 2005.04.28 09:51:54]

Zefirhozzászólásai | válasz erre | 2005.04.28 09:51:54 (6537)
Nem mindenkinek van lehetősége az országot utazni!
[előzmény: (6533) RIPTOR, 2005.04.28 09:34:50]

RIPTORhozzászólásai | válasz erre | 2005.04.28 09:34:50 (6533)
A „rejtsünk sok geoládát” felfogáshoz ajánlanék egy Svéd gyerekversikét:

Siv Widerberg
BÉLYEG

Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.

Valahol valaki írta, hogy most a Magyar kesserek közt kb. 200 ládász van, aki 100nál több ládát gyűjtött be. A legújabb láda sorszáma 1156. Lehet gondolkodni.
[előzmény: (6531) Silvius, 2005.04.28 08:42:25]

Silviushozzászólásai | válasz erre | 2005.04.28 08:42:25 (6531)
Drága Flektogon, amit kényszer szült...na mindegy hagyjuk
Komolyan nem értelek titeket 10 000-nyi hely van ebben az országban ahová érdemes tenni geoládát és még egy másik 1 000 000, ahová szintén lehetne és higgyétek el nem károsítaná annyira a környezetet ez az eszement sok, gondozott láda, mint az összes geoládász autója, terepjárója által keltett környezet szennyezés.

Szerintem csak azt hiszitek, hogy elfogytak a helyek, vagy nagyon magasra tettétek a mércét. Nekem nem kell, hogy történelmi nevezetességnél legyen a láda, az sem hogy XY szigorú moderátorként elképzelt valóban értékes helyen. Nekem az kell, hogy szép helyen legyen, esetleg valami különleges legyen ott, vagy a rejtésben, hogy ne a négy falat bámuljam, hanem egy kicsit sétáljak. És még egy teljesen jellegtelen erdőnek, belvárosi pakban búvó microládának is örülni fogok, inkább mint a Nagykörúton való szomorú battyogásnak, hogy ma sem tudtam elmenni sehová, mert csak kevés időm volt.

Nem tudom megérteni Flektogon mester, hogy miért fáj az egyeseknek, ami másnak öröm. Tőlem most elveszitek az új pesti ládákat, mert ugye az emberek már nem mernek ilyet rejteni, mert úgyis kimoderáljátok alapon, holott csak annyit kellene tennetek, hogy ha nem tetszik, nem keresitek fel, nem pazaroljátok rá Európa legdrágább benzinjét!!!! Az olyan hülyearcúak meg, mint én, ott örömködnének, hogy geoláda, juhéj! Teccikérteni?
[előzmény: (6525) flektogon, 2005.04.28 01:48:10]

flektogonhozzászólásai | válasz erre | 2005.04.28 01:48:10 (6525)
A moderációt a kényszer szülte, ennek megfelelően működik. Sokan nem tudják, de szükségessé vált az értelmezhetetlen, vagy eleve szivatásnak szánt geoládák szűrése. 1100 ládán túl (ami világviszonylatban is jelentős) nem hiszem, hogy kellene műanyag dobozokkal teleszórnunk a természetet, ha nincs rá elég ok. Annak sem látom értelmét, hogy virtuális pontokkal jelöljünk ki bármely látnivalót, ami egy egyszerű GPS térképről könnyedén leolvasható. Egy ekkora országban kevés a hely, nem lehet minden sarokra geoládát telepíteni. A Nemzeti Parkokról nem is szólok, akiknek nem lesz könnyű bemagyarázni, hogy van egy szervezet, aki ész nélkül hányja a "műanyag dobozokat", és jót akar. Sajnos ennek a játéknak része az is, hogy aki elöbb kezdte, az több jó hely közül válogathatott. Ezen nem tudunk változtani, és ez nem a moderáció hibája.
Kedves Barátom! Gondolkodj egy kicsit más módon! Tudom, hogy pontosan ismersz más folyamatokat is, és azt, hogy nem vársz csodákat. A geocaching sem az - csak egy játék. Az internet alapján, ami percenként, és olyan ütemben változik, amit követni nem lehet. Csak megérteni, ha akarjuk.
Áldás békae, nem zavargok többet.
[előzmény: (6523) Silvius, 2005.04.28 00:28:13]

Silviushozzászólásai | válasz erre | 2005.04.28 00:28:13 (6523)
Szia Lalcache, jövök a verenyre mindenképpen, már régóta edzek és lenyomom Freddyt. Ha máshogy nem megy leitatom verseny előtt :-). Sajnálom, hogy feláll a szőr a hátadon, nekem is feláll sok dologtól. Mindenesetre nincsen olyan vészesen nagy baj, csak kicsit meg kellene változtatni a jelenlegi rendszert, hogy visszakerüljenek a dolgok a régi egészséges kerékvágásba, úgy hogy megmaradjon a moderáció intézménye, de az ne egy konkrét testülethez legyen köthető. Így szegény 14-eket sem szekálnánk állandóan, szerintem egy halom ember már utálja őket, pedig voltaképpen jót akarnak, csak néhányuk túl szubjektív értékitéletére, valamint esetenként durva stílusára többen panaszkodtak.

Valamiféle változásra, megújulásra mindenképpen megérett az idő.

Ládászni jó, ma is öt ládánál jártam egy kedves házaspárral (kivácsifáncsi), de szeretnék rejteni is, és jó lenne, ha egy alapvetően egy sokkal demokratikusabb, kevésbé magas mércét használó (nem gagyipárti!), általunk delegált testület mérlegelné az új ládákat, a rejtést is kontrollálva. Nagyon nem egészséges ilyet hallani, hogy nem kell több pesti láda, soha többé virtuálist! (ez az én radikális hülyeségem:-), szerintem ez a hely nem érdekes, arrafelé már van láda.

Ha moderátor lennék -szerncsére nem vagyok, most engem szidnátok - hiába is gondolom azt, hogy nem kell több virtuális geoláda, megszavaznék virtuálisokat, mert a nép jórésze akar ilyen pontoknál pontokat gyűjteni és én nem rontanám el mások örömét.
[előzmény: (6520) lelcache, 2005.04.27 22:45:45]

lelcachehozzászólásai | válasz erre | 2005.04.27 22:45:45 (6520)
Silvius, Zefir

Ugye jöttök a versenyre. Ott simán át tudnánk rendesen beszélni a kérdést. Megint az történt, hogy csomó mindenre reagáltam volna, de sajna én nap közben dolgozom, és nincs időm a fórumot olvasgatni. Erre csak ilyenkor jut időm. Viszont az általatok felvetett problémának sok másik oldala is van, amit nem árt ismerni. Sokszot a szőr feláll a hátamon azoktól, amiket olvasok. Szerintem sok mindenről meg tudnálak Titeket győzni, de legalább elgondolkodtatni, hogy nem biztos, hogy úgy jó volna, ahogy gondoljátok.

Ráadásul ott a kereső kedveteket is kiélhetitek. 15 láda aránylag közel egymáshoz. :-))) lehet keresgélni!!!


Bejelentkezés név:  jelszó:   [regisztráció]