Megközelítés
A láda a Cserepes-kői-sziklaodúban kialakított barlangszállás
N 48° 3,105' E 20° 25,985' 805 m [GCtavm+Cserepesko] közelében van, közvetlenül az országos kék jelzés mellett. Cserepes-kőre sok irányból fel lehet jutni, a legközelebbi települések, kiindulópontok: Szilvásvárad, Bélapátfalva, Felsőtárkány és Bánkút. Akárhonnan jössz, legalább 8 km-t kell gyalogolnod, és (a bánkúti indulást kivéve) a szint is jelentős.
Szilvásváradon a községházánál szoktam parkolni: ingyenes, biztonságos, és mindig van szabad hely
N 48° 6,240' E 20° 23,325' 345 m [GCtavm+Sz-Parkolo]. Innen indulva válogathatsz a szebbnél-szebb útvonalak között: Szalajka-völgy - Istállóskő felé, a Kopasz-réten át, az Őr-kő-rét érintésével vagy a Gerenna-vár - Olasz-kapu - Szilvási-kő útvonalon. Bármelyiken mész, a végén az országos kékbe csatlakozol, amely elvezet a ládáig.
Bélapátfalváról nagyon egyszerű a navigálás, mert végig az országos kéken lehet menni. A városban itt van egy parkoló, ami mellett elmegy a jelzés:
N 48° 3,215' E 20° 20,970' 320 m [GCtavm+Bf-Parkolo], de erről nincs személyes tapasztalatom.
Felsőtárkányról érdemes kimenni a Varróházig, és ott parkolni:
N 47° 59,785' E 20° 26,185' 265 m [GCtavm+FV-Parkolo]. Innen a Pes-kő vagy az Őserdő felé lehet feljutni a barlanghoz (az egyiken fel, a másikon le: egy remek körút lehet).
Bánkúton a Fehér Sas előtt lehet parkolni:
N 48° 5,870' E 20° 28,900' 880 m [GCtavm+Bk-Parkolo], és innen is egyszerűen az országos kéket lehet követni a ládáig.
A falvak elérhetők busszal is, Bélapátfalva és Szilvásvárad vonattal is. Bánkúthoz legközelebb Ómassára visz miskolci helyijárat.
Fokozottan védett terület! A láda (4 dl-es, 6x10x13 cm-es, négyfüles műanyag doboz) a szabályoknak megfelelően közvetlenül a jelzett út mellett található. Ahol az országos kék a barlang alatt keresztezi a Cserepes-kő gerincét, egy kis fa mindkét oldalán kék jelzést látsz. A láda ettől a fától 3 méterre, felfelé, a barlang irányában van, egy lapos szikla alatt, egy 20-30 cm-es lapos kő mögött. A közelben mindenhol sziklák vannak, hó alatt pedig még kevesebb látszik, ezért írom le ilyen pontosan a helyet.
A ládát takaró lapos követ ugyanúgy tedd vissza! Ne tedd rá a dobozra, mert akkor eltörik, és gondosan igazítsad vissza, mert különben a doboz látszana az útról!
Cserepes-kői barlangszállás
A barlangszállás Magyarország legrégebbi turisztikai célú lakóbarlangja, közvetlenül az országos kék jelzés mellett (pecsételőhely). A 6 m hosszú, 7 m széles és 2,5 m magas barlang karni, felső ladin kori mészkőben alakult ki. A barlang nyitott száját egy kis deszkafal és egy ajtó zárja le. A barlangban két nagyobb priccs, polcok és egy dobkályha található, melynek kéménye a barlang tetejének egyik repedésén bújik ki.
Egész évben bárki számára, ingyen használható és szabadon látogatható. (forrás:
Wikipédia)
A barlangszállásnak saját
weboldala van, ahol további információk olvashatók. Ha nagyobb társaság készül ott éjszakázni, akkor ezt a fórumban lehet egyeztetni. Szerepel a
POI adatbázisban is.
Éjszakázás a barlangban
A ládarejtést összekötöttem negyedik itt töltött éjszakámmal. (Először 1981. május 17-én éjszakáztam itt, egyedül, de szép, meleg időben. Másodszor 1993. december 4-én, nagyobb társasággal, a harmadikról pedig lejjebb írok majd.) A részleteket azért írom le, hogy kedvet csináljak egy ilyen kalandhoz.
Felszerelésnek egy melegebb hálózsákot, egy vékony, összehajtható izoliert, egy nagyobb leteríthető fóliát, bőséges innivalót (forrás nincs sehol a közelben!), némi ennivalót, gyertyát, gyufát (és persze fejlámpát, GPS-t - de ezeket mindig) csomagoltam be a hátizsákomba.
Későn indultam otthonról, így éppen eltakarták a felhők a Napot, amikor déli egy órakor elindultam Szilvásváradról. A Szalajka-völgyön át az Istállós-kő felé mentem a Szilvási-kőre (a Bükk legmagasabb csúcsára). Lent sár volt, az Istállós-kő csúcsa alatt jelentek csak meg kisebb-nagyobb hófoltok. De mire oda felértem, már egész sötét lett a vastag felhőktől és a leereszkedő ködtől - pedig még csak fél három volt. A Szilvási-kőnél aztán felerősödött a szél, és elkezdett havazni. A szemüvegem bepárásodott, és amikor megtöröltem, kiesett az egyik lencséje (megtaláltam, de ott nem tudtam visszarakni). A köd is sűrűsödött, és egyre sötétebb lett, pedig még mindig csak fél 4 volt. Az ösvények egyáltalán nem látszottak a vastagodó friss hótól, így a GPS-re hagyatkozva, szinte vakon mentem a cél felé. Már csak 25 métert jelzett a műszer, amikor végre megláttam az ismerős helyet.
Az ajtót kinyitva a barlang (relatív) melege, védettsége fogadott. A bekészített apró gallyakból gyorsan tüzet raktam a dobkályhába, hogy minél hamarabb tényleg meleg legyen. (Ha itt alszol, te is mindig készíts be fát az utánad érkezőnek!) Mielőtt teljesen sötét lett kint, kerestem még vastagabb száraz faágakat, amelyeket aztán fel lehetett fűrészelni (fűrész van!). Mire kint teljesen sötét lett, kezdtem otthonosan berendezkedni. Azt gondoltam, most már biztosan nem jön senki, egyedül leszek.
Ekkor érkezett meg
Berci, aki már egy jó hete kéktúrázott, és véletlenül épp ugyanezen a napon ért ide, mint én. Hamar összebarátkoztunk, elosztottuk a két nagy priccset, és nekiláttunk vacsorázni. Szervezni se lehetett volna jobban: ő unicumot, én sört hoztam ... Közben kint szakadt a hó, bent viszont egyre melegebb lett (30 fok volt a csúcs, de hajnalra is csak 13 fokig ment le a benti hőmérséklet, pedig éjjel már nem fűtöttünk).
Aztán éjjel 10 óra tájban elállt a havazás, kitisztult az ég, feljött a még alig fogyó Hold. Gyönyörű, havas erdő, a fák közt kilátás a Tar-kőre, messze lent Felsőtárkány fényei.
Reggel szikrázó napsütés. Kiderült, hogy egy harmadik lakója is volt a barlangnak: az egyik nápolyit közvetlen mellettem rágta meg valami kis
állat (a mocorgását hallottuk, de nem láttuk). Berci ment tovább Szarvaskő felé, én pedig egy kicsit élveztem még az egyedüllétet. Fényképeztem, pontosítottam a koordinátákat, és utána indultam el, 10 cm friss hóban, napsütésben: Őserdő - Tar-kő - Zsidó-rét - Köröslyuk-barlang - újra a Szilvási-kő - Gerenna-vár - Szilvásvárad.
A vérmedve legendája
A harmadik éjszakám a barlangban 1994. április 3-án, 35 éves születésnapomon volt. Egy április 1-jei tájfutóverseny után tizedikes gimnáziumi tanítványaimmal kirándultunk fel a Bükk-fennsíkra. Esőben vertünk sátrat, de reggel már 10 cm hóra ébredtünk (furán sötét volt a sátorban a hótakarótól). Átfagyva, átázva határoztuk el, hogy a következő éjszakát itt, a meleg barlangban töltjük.
A vidám társaságban az éjszaka beszűrődő neszei, a kinti sötétség, a barlang hangulata ihlette a vérmedve történetét. Reggel aztán kiderült, hogy az éjszakai zajok okozói inkább csak (vér)őzek, (vér)rókák, (vér)sündisznók voltak. De a név megmaradt, és két év múlva Vérmedvék néven nyertük meg a Babits Mihály Gimnázium négynapos
túlélőversenyét.
De lehet, hogy egyszer ez a legenda is valósággá válik: a Szalajka-völgy elején
tábla okítja a kirándulókat,
mit kell tenni, ha medvével találkoznak. Bizony, megjelentek a Bükkben is a medvék!