A virtuális láda jelszava a Sóbánya új bejárata melletti márványtábla utolsó sorának első szava és utolsó száma (összesen 8 karakter).
Az új bejárat miatt megváltozott adatokat
VasG-nek köszönhetjük.
Az erdélyi Tordára, a Kolozsvártól 35 kilométerre levő városba, az E60-as főúton jutunk el.
Miután Kolozsvár felől beértünk Tordára az
N 46° 34,786' E 23° 46,249' [GCToSo+Utelagazas] pontban észak-keleti irányban letérünk és követjük a "Salina" jelzést. Kis utcákon autózunk kb. 750 métert, míg egyszer csak a zsákutca végéhez érünk. Azaz itt még nincs vége, mert az utca egyenesen folytatódik a hegy gyomrában, de ez már maga a Sóbánya, a Ferenc József galéria. A bejárat előtt nyugodtan parkolhatunk, persze ha még maradt hely. A sóbányába való belépti díj felnőtteknek 15 lej.
Megjegyzem, mindez már csak részben igaz, mert utolsó ottlétünk óta egy új bejáratot készítettek, ami egészen máshol van, de a fenti bekezdés az eredeti bejáratra még mindig igaz:-)
Bejutva a bányát záró kapun, egy kivilágított vízszintes és egyenes, 917 méter hosszú sóba vájt és 40 cm vastag falakkal megerősített alagút elejére jutunk. Időnként láthatunk egy-egy faragott követ az alagút bal falába építve, melyeken számok vannak. Ezek ugyan a bejárattól mért távolságot jelentik, de érdekes módon nem méterben, hanem ölben. Adott pillanattól kezdve az alagút fala a szürkés-fehérből ébenfeketére és simává változik. A sima és helyenként mintha vízmosta felületeket nem a víz, hanem a nedves légáramlatok alakították ilyenné. Nyáron a beáramló meleg levegő következtében, a falak felső részében kondenzáció keletkezik. A sóval túltelített lecsapódás lecsordogál a falak tövébe, ahol lehűl, és kristályt alkot. Az ébenfekete falak alsó részét ezért hófehér sókicsapódások borítják. Az alagút mellékjárataiban különböző, a sókitermelés korában használt berendezések maradványait szemlélhetjük meg, melyek közül, pl. a lovak által meghajtott, csilléket vontató kötelek kerékáttételeihez falépcsőn fel is kapaszkodhatunk.
Lassan elérjük az első, és eddig egyetlen, a turisták előtt megnyitott trapéz alakú tárnát. Egyben itt van a tériszonnyal rendelkezők végállomása is. A kivilágított tárna méretei döbbenetesek. A 80 méteres hosszúságával még elvolnánk, de amikor a sómennyezet alatt úgy 2,5 méterre, a sófalból kiálló fagerendákra épített faerkélyen lépegetve lenézünk az alattunk tátongó 50 méteres mélységre, hát bizony picit meginog az ember lába. De persze félelemre semmi ok, nagyon masszív a palló, ami egyébként teljesen körbevezet. Itt fenn a tárna szélessége úgy 30 méter lehet, 50 méterrel lejjebb meg 50 méter. A tárna mindkét végén van egy-egy 13 emeletes fa-lépcsőház, melyen biztonságosan le lehet érni a terem aljára, ami micsoda meglepetés... szintén sóból van:-) Minden emeleten követhető az emeletek kiásásának éve. A víz beszivárgásának következtében az északi falon sósztalaktitok képződtek. A sztalaktitok évente 2-3 cm-el növekednek. Amikor elérik a kb. 3 méteres hosszúságot saját tömegüknek tulajdoníthatóan leszakadnak. Ezért ez a veszélyes terület el is van kerítve.
A trapéz alakú tárna egyik vége mellett van a régebbi technológia szerint keletkezett harang alakú Mária Terézia akna. Ez az akna a trapéz alakúnál még vagy 20 méterrel mélyebb, fenekén egy 4-8 méter mélységű és 70 méter átmérőjű földalatti tóval, benne egy 5 méter magas só-szigettel. Az akna északi falán egy sózuhatag található, ami a beszivárgott sós oldatból alakult ki.
Az oltár termében történt a munkások névsorolvasása munkakezdéskor és a munka befejezése után. Az oltárt sóból faragták. Hetente egyszer lelkész tartott itt vallásos szertartást, melyen a munkások, a bánya vezetői, valamint a környékbeli nemesek is részt vettek. Utóbbiak a szépen díszített falépcsőn ereszkedtek le a bányába. Ezért a lépcső a "Gazdagok lépcsője" nevet kapta. Egyébként 1700 körül építették. (Csak zárójelben merem megjegyezni, hogy ennek ellenére jobb állapotban van, mint nagyon sok más 2-3 éves faépítmény.)
A bánya összes termének kivételesen jó akusztikája van, a harang formájú aknákba, mint pl. a Mária Terézia akna, érdemes lekiabálni:-) Viszont útközben az egyik mellékfolyosó végében levő aknába lekiabálva legalább 16 visszhangot tudtunk megszámolni-:) A benti hőmérséklet állandóan 10-12 fok között van, ezért tanácsos meleg ruhát vinni magunkkal! A látogatás gyalogosan történik, így a termeket légszennyezés nem éri, légzőszervi bántalmak kezelésére kiváló hely. Sőt, garantálható, hogy a legtöbb kesser legnagyobb ellenségei, melyektől általában már nem is látják az illető célpontot, a csalán a szúnyog és a sisnya teljes mértékben ismeretlen fogalom itt a sóbányában:-)
Azért félretéve a tréfát nem árt tudni, hogy habár a bánya végig ki van világítva, az apróbb részleteket csak saját világító eszközzel fogjuk csak igazán élvezni. És még valami: a sóbánya az év minden napján nyitva tart, viszont a látogatási idő az évszaktól és a turisztikai szezontól függően változik. Érdeklődni a +40/744/837-905 telefonszámon lehet. Ahhoz, hogy megismerkedhessünk ezzel a különleges helyszínnel, áldozzunk rá legalább két órát. Nem fogjuk megbánni.
Egy kis történelem
Az erdélyi sókészlet mintegy 13,6 millió éves. A só elszigetelt tengerek fenekén rakódott le, a meleg és viszonylag nedves, enyhén szárazságra hajlamos éghajlati viszonyok közepette.
A Torda város ÉK-i részén kezdődő sóréteg 45 négyzetkilométeren terül el, vastagságának átlagértéke 250 m. A tektonikus gyűrődés központi részén a sóréteg gyakran meghaladja az 1200 m vastagságot is. A tordai só monominerális képződmény, 99 %-ban halit (NaCl) alkotja. A nem oldódó anyagok, főként a CaSO4 nem lépik túl a 0,7%-ot. A teljes készlet nagysága 38,750 millió tonnára becsülhető. A sót takaró szárazföldi képződmények 0,5 és 20-25 méter vastagságúak. Virágosvölgy és a Sóvölgy vidékén a sót fedő réteg erodálódása miatt a só a felszínre bukkant és emiatt a só megléte a legrégibb időktől kezdve közismert.
Tordán a só kitermelése felszíni kamrák formájában már a rómaiak idején megkezdődött, a bányászatot igazoló dokumentumok 1075-re vezethetők vissza. Torda mint királyi vár a környékbeli sóbányák védelmét biztosította. Az egyik korabeli dokumentum szerint 1271. május 1-én a "tordai sóbányát" Erdély káptalanja kapta adományként. Időközben a sóbányászat nagyon sok átalakuláson ment keresztül, míg 1690-ben kezdődtek meg a ma is létező sóbánya kialakulásához vezető munkálatok. A Bécsi Udvar által hozott rendelkezéseknek köszönhetően, melyeknek célja a régió gazdasági megerősítése volt, a XVII. század vége és a következő század eleje fellendülést hozott az erdélyi bányászatban.
A só kitermeléséhez - statikai okok miatt - egy újabb technológiát alkalmaztak. A korábban alkalmazott piramis alakú kistermekből való kitermelést felváltotta a harang formájú nagytermekből való bányászat. A tordai sóbányában így jött létre öt fontosabb akna, az Alsó-, a Felső-, a Kolozsi-, a Mária Terézia- és a Szent Antal termek. Ami pedig a méreteket illeti, pl. az Alsónak nevezett akna alapjának átmérője 85 méter, magassága pedig 105 méter. A bánya 1840-ben kritikus gazdasági helyzetbe került, mivel a marosújvári sóbánya egyre nagyobbá vált, de az 1850-es években a trapéz alakú tárnák megnyitásával a kitermelés újabb lendületet kapott. Ez utóbbi ásási móddal nagyobb mennyiség kitermelése vált lehetővé ugyanabban a mélységben. 1853-ban elkezdték a Ferenc József galéria ásását, melynek teljes hossza 917 méter. Ezzel egy időben felújították a Mária Terézia aknát, és mellette megnyitották a Gizella és Rudolf aknákat is. Egy-egy ilyen akna méreteire jellemző, hogy több százezer tonna sót biztosított, több évtizeden keresztül.
A sót mindvégig szakképzett bányászok termelték ki, a függőleges kiemelés pedig lovak által húzott csigaszerkezettel történt. Az aknákban faggyúviaszos gyertyákkal és fáklyákkal világítottak. A só kitermeléséhez soha nem használtak robbanóanyagot, csak kizárólag emberi és állati erőt.
1932-ben leállt a munka, a sóbánya pedig feledésbe merült egészen a második világháborúig, amikor a város lakóssága itt keresett menedéket a légitámadások elől. 1950-1992 között a Ferenc József galéria első 500 métere sajtfélék tárolására szolgált. Ma már csak turisztikai látnivaló és gyógyhely, a sóbányászat történetének valódi múzeuma.
Hát akkor látogassuk meg:-)
Nagyon kellemes sóbányászást kívánunk,
Anikó, Melinda, Mónika, Timi, István és Miklós
